Támaszt adó képzés

2018. július 13., péntek

„Spiritualitás és misszió az Egyházban” néven indul hiánypótló szakirányú továbbképzés a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE) protestáns lelkészeknek. Siba Balázs, a képzés szakfelelőse, a KRE Hittudományi Karának dékán-helyettese azt mondja: az így formálódó protestáns műhely segít majd a lelkészeknek, hogy a Krisztusban történő növekedés és a növekedésben való támogatás mai lehetőségeit lelki-, szellemi- és egyben szakmai közösségében együtt keressék. A képzés 2019 februárjában indul majd.

Egy szakdolgozó teológushallgató méltatlankodása indította Siba Balázs egyetemi docenst, dékán-helyettest, hogy létrehozzák a spirituális segítő szakirányt a Károli Gáspár Református Egyetemen. A teológus azt kifogásolta, hogy miért nincs protestáns lelkészek számára olyan továbbképzés, ahol a spiritualitásban lehet elmélyülni. Jelenleg sok lelkész katolikus lelkigyakorlatokra jár, hogy ezt a hiányt pótolja – érvelt a szakdolgozó. Siba Balázs értette, sőt megértette diákja problémáját, hiszen, bár átalakították tíz éve a lelkészképzést és sok gyakorlati tantárgyat beillesztettek, ő is érezte, hogy szükség lenne még bizonyos kurzusokra, hogy hitük megélésének tapasztalatira reflektálhassanak a hallgatók. „Vannak olyan fiatalok, akik kikerülnek a teológiáról, és 23-24 évesen lelkészként már vezetőnek kell lenniük a gyülekezetükben, és ott kell állniuk támaszként, segítőként az emberek mellett.” Az új, spirituális segítő szakiránynál éppen erre a kihívásra fókuszálnak majd.

Az előkészületek már zajlanak

Elcsépelt szavak

A füstölőtől az imádságig sok mindenre asszociálnak az emberek, ha meghallják, hogy spiritualitás – de Siba Balázs hogyan definiálja ezt a fogalmat? – kérdezem tőle. „A spiritualitás szó akár egyházon belül is furcsán csenghet, pedig a protestáns hagyományokat nézve kegyességet, kegyes életet jelent” – feleli, majd hozzáteszi, mára a kegyes kifejezés is kiüresedett, „elcsépelt lett, nem jól cseng a mai ember számára.” Épp ezért az egyetemi docens szerint szükség lenne rá, hogy a fiatalok számára is kifejezők legyenek a szavaink: „Új, illetve revideált szótárt is létre kell hoznunk a képzés során” – mondja.

Jelentkezés

Az első képzés 2019 februárjában indul a Károli Gáspár Református Egyetemen, jelentkezni 2018. december 10-ig lehet. A jelentkezés feltételeit 2018 őszén publikálják a KRE honlapján, annyit azonban már lehet tudni, hogy egy protestáns lelkészi vagy protestáns hitéleti alapképzés diploma megléte szükséges lesz hozzá. A tervek szerint a szakirányon tizenöt tanár tanít majd.

Ezt tanítják majd

A képzés célja, hogy a lelkész – vagy a legalább hitéleti alapképzéssel rendelkező – jelentkező megtanulja, hogyan álljon a másik ember mellé az Istennel való kapcsolat megélésében – magyarázza a szakirány jelentőségét Siba Balázs. Hozzáteszi: elsősorban a pszichológia előtti világot szeretnék újra felfedezni. Ezt úgy érti, hogy nem akarják újra „feltalálni” a spiritualitást, nem új szemléleteket szeretnének használni, hanem meríteni kétezer éves tapasztalatból.  „Mi arra teszünk kísérletet, hogy újra megtaláljuk a protestáns hagyományt, újra gyökeret eresszünk ebben a hagyományban. Illetve arra keressük a választ, hogy az elmúlt kétezer év mire tanít miket: hogyan lehet vezetni, segíteni másokat, segíteni nekik a hit útján?” A képzés azoknak kíván pluszt nyújtani, akik nyitottak a kétezer éves út végigjárására tanárok és diákok szakmai közösségében.

A képzést neves szakemberekből álló csapat készíti elő

Ezek mellett a továbbképzés megalkotói szeretnék, hogy a keresőkön, a még kívülállókon is legyen fókusz. „Ez nem egy »köldöknéző« spiritualitás, számunkra fontos a misszió is, ezért került a misszió kifejezés a szakirány nevébe is. Mások felé is nyitott, másokat segítő folyamatba hívunk mindenkit. Spirituális forradalom van a világon, most nagy a nyitottság, de nagy a káosz is.” Siba Balázsék azt is célul tűzték ki maguknak, hogy a keresőknek is tudjanak üzeneteket megfogalmazni.

Nem csak reformátusokat várnak

„Szerettük volna a kaput szélesre tárni” – mondja dékán-helyettes arra a kérdésre, hogy miért nem csak reformátusoknak szánják a képzést. „Fontos, hogy egymástól is tanulhassunk és párbeszédben legyünk.” Bár nyitottak a katolikusokkal való kommunikáció felé, úgy sejtik, számukra már megvannak a lehetőségek, most az a cél, hogy a protestáns lelkészek is megtalálják saját spirituális műhelyüket: „Épp ezért lehet hiánypótló a képzésünk.”

Hegedűs Márk, fotó: Bagdán Zsuzsanna

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió