Mi a fiatalok nevelésének kulcsa?

2018. augusztus 07., kedd

„Isten az, akire a fiatalok rábízhatják magukat, mert a legtöbbet Ő hozhatja ki belőlük” – mondta Kató Béla erdélyi püspök a Kárpát-medencei református középiskolák huszonharmadik találkozóján. A rendezvénynek a Kolozsvári Református Kollégium adott otthont július 5–8. között: ez idő alatt több, mint kétszázan vettek részt tartalmas beszélgetéseken és programokon.

31 református középiskola képviseltette magát a huszonharmadik alkalommal megrendezett találkozón, amire a diákokat az igazgatók és iskolalelkészek is elkísérték, így a négy nap alkalmat adott ismerkedésre és kapcsolatépítésre is – tudósít az eseményről a reformatus.ro. Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok, aki szintén iskolaigazgatói szerepkörben vett részt a találkozón, a nyitó istentiszteleten elmondott köszöntőjében hangsúlyozta: csodaként élhetjük meg, hogy mára újra egyként találkozhatnak a határon túli és anyaországi egyházkerületek. Pedagógusaink és diákjaink feladatát Ezékiel csontokat megelevenítő próféciájához hasonlította, mert rajtuk keresztül „nemcsak a református iskoláink, hanem a magyar társadalom megelevenedését is munkálni kívánja Isten”.

Jövőt építők

Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes arról beszélt, hogy az egyházi iskolák az elmúlt években bizonyították: intenzív közösségépítőkké váltak. „A tapasztalat azt mutatja, hogy aki református kollégiumba járt, az a közösséghez ragaszkodó emberré válik, nagyobb százalékban maradnak idehaza és veszik át kulturális és vallásos örökségünket, mint a másféle iskolában végzettek” – hangsúlyozta Kató Béla is. Ugyanakkor a püspök hozzátette: a külső feltételek biztosítása is rendkívül fontos, hiszen ha a gyerekeknek legszebb éveiket lerobbant, dohos, penészes helyen kell eltölteniük, az rosszul hat fejlődésükre.

Az évente megrendezett találkozó helyszíne változó: középiskolásaink minden alkalommal más-más régióban, országban gyűlnek össze, így megismerhetik annak történelmét és kultúráját. Idén jóval több határon túli intézmény képviseltette magát a rendezvényen, mint anyaországi. A szervezők célja egyrészt egy egységes, református arculatú és identitású iskolarendszer kialakítása, valamint annak demonstrálása, hogy újraéledt az a református iskolarendszer, amely Trianon előtt 1800 iskolát számlált – ma 400 református képzési helyszínen folyik az oktatás – emellett a problémák feltérképezése, megoldása és a határokon átívelő magyar református egység építése.

Székely Árpád, a házigazda kollégium igazgatója örömét fejezte ki a megnyitón, hogy a rendezvényre megújult az iskola épülete. Az infrastruktúra kérdése és a demográfiai válság a Kárpát-medencei református intézményeket is érinti. Ábrám Tibor szerint „könnyebb a visszakapott, rossz állapotú épületeket felújítani és 21. századi nevelés számára alkalmassá tenni, semmint a demográfiai változásokat megfordítani”,  azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy „a szülők nagyobb arányban keresik iskoláinkat amiatt a többlet miatt, amit a gyermek a nevelés, az odafigyelés, a szeretet és értékrend tekintetében kap” – nyilatkozta a miskolci Lévay igazgatója a szabadsag.ro újságírójának.

Boldog tanítványok, hiteles emberek

„Boldog emberek lesznek azokból a diákokból, akiket a nekik megfelelő pályára irányítanak tanáraik” – mondta Kató Béla a fiatalok neveléséről. Prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a foglalkozás kiválasztása és az életút tervezése mellett középiskolás korban arra is figyelnie kell a diákoknak, hogy milyen emberré válnak. „Az egyházi oktatás hozzájárulhat a fiatalok önértékelésének  megerősítéséhez, a helyes úton való elinduláshoz a mai társadalmi elvárások, reklámok és külső hatások okozta válsággal szemben. Úgy, ahogyan Jézus is megerősítette Pétert: Jézus tanítványaként több lehetek annál, mint aminek gondolom magam” – hangsúlyozta a püspök.

Kovács Irén, a romániai kisebbségi oktatásért felelős államtitkár a találkozón elmondta, a mai világban kihívás tisztaságra és jóságra nevelni a fiatalokat, ezzel pedig közösen kell szembenéznie a pedagógusoknak, lelkipásztoroknak és intézményvezetőknek, hogy hitelesen adhassák át az elődeinktől kapott értékeket. „Az eredményekről tudjuk, hogy nem a mi érdemünk, hanem Istené a dicsőség” – emlékeztetett az államtitkár, majd hozzátette: táplálni, erősíteni kell a gyermekek hitét, hiszen ez a megfelelő tanítás és nevelés kulcsa.

Több témában is izgalmas előadások várták az érdeklődőket: meghallgathatták Lengyelné Püsök Sarolta A Z generáció taníthatósága című, illetve Markó Bálint társas kapcsolatokról szóló előadását, de még reneszánsz estet is tartottak és megtekinthették az Apáczai Csere János Líceum diákjainak Mozart-musicaljét. Zárónyilatkozatukban megerősítették, hogy a pedagógus-humánerőforrás biztosítása a következő években nagy figyelmet és tudatosságot igényel.

Demeter Anna

Forrás: reformatus.ro, fotó: a Kolozsvári Református Kollégium facebook oldala

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió