Nincs olyan, hogy „nem vagyok rasszista, de a cigányok…”

2018. szeptember 12., szerda

Nyeső Ágnes az elmúlt három és fél évben referensként a cigánymisszió arcává vált, szeptembertől azonban iskolalelkészi szolgálatba kezdett a Bocskai István Református Oktatási Központ három tagintézményében, Dunaújvárosban és Csepelen. Vele készített interjúnkban a misszióban szerzett tapasztalatairól és legkedvesebb emlékeiről mesélt nekünk.

– Miért szerettél volna annak idején cigánymissziós referens lenni?

A teológiával párhuzamosan végeztem szociális munkát – a diakóniai vonal, a bármilyen okból társadalom perifériáján élők felé történő szolgálat mindig fontos volt számomra. Aztán a segédlelkészi évem alatt, a gyerekeken keresztül sok cigány családdal kerültem kapcsolatba, és nagyon izgalmasnak tartottam, hogy – egy rövidebb kiskunhalasi kitérővel – teljes állásban ezen a területen dolgozhatok. Egyébként visszatekintve nagy bátorságra vallott a Missziói Iroda és Dani Eszter részéről, hogy 26 évesen egy ilyen felelősségteljes állásban alkalmazzanak – alig kerültem ki a teológiáról, máris belecsöppentem a cigánymisszióba.

– Ismerted valamennyire az itt folyó munkát?

Nem igazán. Próbáltam úgy végezni a dolgomat, ahogyan mondták, de visszatekintve azt látom, hogy jellegéből adódóan a referensi állás olyan, hogy nem hagyhatod ki belőle a saját személyiségedet. Éppen ezért, amikor valami új dolgot szerettünk volna csinálni, vagy a szolgálati területet, tevékenységeket szerettük volna bővíteni, nem véletlen, hogy cigánymissziós gyerektáborokat szerveztünk 2016-ban Tahiban, és 2017-ben Zselickisfaludon. Nagyon szeretek gyerekek, fiatalok között lenni, persze hogy hamar eszembe, eszünkbe jutott.

– Miért tartottad fontosnak, hogy szervezettek egy ilyet is?

Egyrészt cigány és nem cigány gyerekeknek szerettünk volna élménypedagógiai és hitéleti programokat nyújtani, másrészt azon gondolkodtunk, hogy tudunk-e mintát adni, azt illetően, hogy mi működik a gyerekek között, és mi nem. Fontosnak tartottunk, hogy olyanok vegyenek részt a táborban, akik mögött van gyülekezeti háttér, és akikkel év közben is tartjuk, vagy tartja valaki a kapcsolatot. Aztán volt a tábornak egy másik vetülete is, azaz a cigány önkénteseink hogyan tudnak példaképszerepet betölteni a gyerekek előtt.

– Melyik volt az első cigánymissziós esemény, amelyen már részt vettél?

Már az első munkahetemen 2015 februárjában, a „Kiengesztelődés a népek között" konferencia, melynek volt egy nagyon mókás része is. Itt ismerkedtem meg Prikryl Edinával, aki eleinte nagyon furcsán méregetett, melynek később az oka is kiderült: ő is megpályázta a referensi állást. Isten csodája, hogy azóta az egyik legjobb barátnőmnek nevezhetem őt. Példamutató, hogy az elmúlt években az egyik legszorgalmasabb önkéntesünk volt, májustól pedig a 2019-es Csillagpont koordinátoraként dolgozik a Zsinaton.

– Mi az, ami igazán megfogott téged a cigánymissziós eseményeken?

Például az, hogy mit jelentenek ezek az alkalmak az embereknek. Nem egy programot, amit ki kell pipálni, hanem valódi közösséget. Bár találkozzon két ember kétszer egy évben, lakjanak a Dunántúlon és Borsodban, mégis számon tartják egymást, nagyon szoros kapcsolatok alakulnak ki – a résztvevők a másik miatt is jönnek, nem csak a programokért. Amikor zajlik a jelentkezés, sokan kérdezgették, hogy kik jönnek – rákérdezve egy-egy személyre, gyülekezetre.

– Miben látod az imanapok és a konferenciák jelentőségét?

Az imanap szerintem komoly üzenettel bír: a Magyar Református Egyházhoz tartozó emberek egy része azért gyűlik össze, hogy egy adott ügyért imaközösségben legyen. Az említett kapcsolatok miatt az emberek meg tudnak erősödni, érezve, hogy „nem vagyunk egyedül", egymás hite által épülnek, és emiatt én mindig igazi ünnepi hangulatban készültem egy-egy alkalomra.

– Mit gondolsz, a cigánymisszió mikor éri el a célját?

Valahogy úgy fogalmaztam ezt meg, hogy azért dolgozunk, hogy ne legyen ránk szükség. Komolyan. Ha hiszem és vallom, hogy Krisztus megbékéltette a világot, hogy minden ember Isten teremtménye, akkor hogy lehet az, hogy valakinek nem hirdetem az evangéliumot? Egyszer egy lelkész azt mondta, hogy itt nincsen cigánymisszió, hanem cigányok is élnek a településen, ezért feléjük is szolgálunk és együtt élünk a gyülekezetben is. Ennek a természetessége a cél!

– Neked személyesen mit adott az elmúlt néhány év?

Mindig megérintett, amikor valaki a bizalmába fogadott, annak ellenére, hogy nagyon ritkán találkoztunk. Reformátusként gyakran emlegetjük, hogy 'Kedves testvéreim, Drága testvérek', de a cigánymisszióban ez tényleg kézzelfogható. Ennek megtapasztalása valódi csoda, amely minden egyes szervezésben, beszélgetésben visszaköszönt.

– Volt-e valami, amiben változtál ez idő alatt?

Igen, egyre rövidebb lett a hajam!

Ági a 2016-os...

... és a 2017-es imanapon

Komolyra fordítva a szót, azt hiszem sokkal bátrabban képviselem a nekem fontos dolgokat, vagy emelek szót. (Nem mondom, hogy nem lenne hova fejlődni ebben is, de ezt érzem magamban.) A cigánymisszióban ugyanis olyan kiélezettek a kérdések, hogy egyszerűen nem feltétlen férnek bele bizonyos kompromisszumok. Nincs is-is, nincsen két lábon sántikálás. Nincs olyan, hogy 'befogadjuk, elfogadjuk, de csak akkor...'

Az egyre rövidebb hajamat kitépem az olyan mondatoktól, hogy 'nem vagyok rasszista, de a cigányok...' Ilyen nincsen! Ha nem vagyok az, akkor pont szerepel a mondat végén a 'de' helyett. Vagy megtanulok mindenkire úgy nézni, hogy Isten képmására teremtett, megváltott ember, vagy nem. Nemrég mondta nekem valaki, hogy hogy 'Köztük is vannak értékesek.' Mindannyian egyformán értékesek vagyunk, ezt nem mi döntjük el! Az ember attól értékes, hogy Isten a képmására megalkotta.

– Ezt akkor is így gondoltad, amikor elkezdted a cigánymissziós munkát?

Belülről igen, ez volt az alapvető emberképem, szemléletem. Inkább azt mondanám, amit korábban, hogy bátrabban képviselem, teológiailag és lelkigondozói szinten egyaránt.

– A változás tehát egyértelmű, viszont kaptál-e valamit a cigánymissziótól az elmúlt három és fél évben?

Elsősorban rengeteg barátot, szoros emberi kapcsolatokat. És nagyon nagy hálát adok azokért a történetekért, amelyeket megismerhettem.

– Volt-e közöttük olyan, amely leginkább megérintett?

Mindig fájdalmas volt hallgatni, amikor azt mesélték el cigány emberek, hogy azért nem járnak templomba, mert nem mernek, mert felállították őket valahonnan, vagy kinézik őket, csúnyán méregetni kezdték őket. Rengetegszer hallottam olyat, hogy nem roma emberek között a cigányok félnek megszólalni, felolvasni valamit, elmondani a véleményüket egy csoportban és hasonlók.

Szégyellem magam minden olyan ember helyett, akitől ezt tapasztalták. És bocsánatot kérek azokért a sérelmekért, elutasításért, amiket keresztény közösségekben kaptak. És az érem másik oldala az, hogy én cigány közösségekben egyszer sem tapasztaltam ilyet. Volt egy vicces történet is, hogy egy vidéki programra utazva a kisbuszban egyedül én nem voltam cigány, a többiek pedig azzal szórakoztak, hogy akár Lakatos Ágnes is lehetnék.

– Ha életed szakmai oldaláról van szó?

Hálás vagyok hogy ennyi helyre eljuthattam. A referensi munka sok utazással jár, amely néha teher, de enélkül nem jutottam volna el ennyi helyre. A sok település, gyülekezet megismerése, a sok találkozás formálta a világlátásomat, a hozzáállásomat emberekhez, ügyekhez, problémákhoz egyaránt.

– Volt-e olyan projekt a Cigánymisszióban, amelyre egyből rábólintottál, pedig nem központi kérdése a cigánymissziónak?

Igen, például amikor a Kiállok Érted című előadást szerveztük meg úgy, hogy református gyülekezeti közösségekben adják elő a Névtelen Utak Alapítvánnyal: a témája (fiatalkorúak szexuális kizsákmányolása – a szerk.) nem cigánymisszióval kapcsolatos, de érint romákat is, az alapítvány olyan területen tevékenykedett, melyet az egyházunkban tudomásom szerint addig senki sem tűzött a zászlajára szervezetten. Picike átfedés van az országos cigánymissziós szolgálat és az ő munkájuk között, de mégis egy olyan ügyet tehettünk hangosabbá, tudtunk valamennyire megmutatni, amelyről fontos, hogy beszéljenek az emberek. Ha nem referensként dolgozok, akkor valószínűleg soha nem kerülök velük kapcsolatba, ez is rajta van a „miért vagyok hálás" listámon.

– Ha egy mondatban kellene megfogalmaznod, hogy miért döntöttél a váltás mellett, mit mondanál?

Azért, hogy közelebb legyek azokhoz, akikért ezt a szolgálatot is végeztem. A Cigánymisszió referenseként eddig mindenből kaphattam egy apró szeletet, most viszont egy részéhez közelebb kerülhettem – és már most érzem benne Isten útmutatását.

Dezső Attila, fotó: Vargosz, forrás: ciganymisszio.reformatus.hu

Istent keresem

4Móz 32

„Gád és Rúben fiai így válaszoltak: Úgy cselekszünk, ahogyan az Úr szolgáidnak megmondta.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →