Ahol a zene összeköt

2018. szeptember 12., szerda

„Sokszor azt tapasztalom a színpadon, hogy a hallgatóság és mi, előadók nagyon távol vagyunk egymástól – fizikailag és lelkileg is. Beszélgetéseink célja, hogy a résztvevők közelebb kerüljenek a zenéhez – és ezen keresztül egymáshoz is.” Karasszon Eszter gordonkaművész ebben a félévben ismét meghívja zenészbarátait és várja a zeneszeretőket a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány kötetlen estjeire a belvárosi Adna Caféban. A zenés beszélgetések őszi nyitó alkalmán személyes tapasztalatairól és a folytatásról is kérdeztük.

–  Zenészcsaládba született, bátyja is gordonkaművész lett. Az ő munkásságukat látva választotta ezt a hivatást?

– A szüleim és a tíz évvel idősebb Dénes bátyám is jó példával jártak előttem. Négy éves voltam, mikor édesanyámmal elkísértük őt egy háromnapos országos versenyre, ahol szinte folyamatosan a cselló dallamait hallgattam. Az utolsó napon már arra kértem a tanárnőnket, Bánfalvi Katalint, adjon nekem is egy hangszert – ettől kezdve gyakorlatilag  gordonkaművésznek  készültem.

– Mit jelent önnek, hogy alig két évtized alatt világszerte elismert és díjazott csellistává vált?

– Azon kívül, hogy számomra felbecsülhetetlen jót jelent a hangszeremmel dolgozni mindennap, a csellómtól nemcsak zenei élményt kapok, hanem a világ felfedezését is – segítségével új embereket és kultúrákat ismerhetek meg. Felléptem már Amerikában, Ázsiában és Európa számos országában is.  Ezen a nyáron öt hetet töltöttem Spanyolországban, ahol egyszerre tanultam nagy művészektől és léptem fel velük, illetve Ibizán egy művészeti fesztivált is megnyitottunk Llorenc Prats Bosca zongoraművésszel. Azt, hogy mit is jelent ez nekem, például egy pekingi élményem is megmutatja: a helyiek segítségével eljutottunk egy kandzsi írásjeleket rajzoló művészhez, aki azt kérte, játsszak, miközben ő rólam ír – a rögtönzött fellépés alatt papírjára kerültek a „szeretet”, a „zene” és az „örökkévalóság” szavak. Úgy érzem, mintha a csellózás az egész életemet kivirágoztatná.

– Életében fontos szerepet játszik reformátussága is. Hite segíti önt zenei pályáján?

– Magamat csendes hívő embernek tartom, aki belül gondozza az igazán fontos dolgokat. A hitem az egész életemben egyfajta „pluszt” jelent, ami elválaszthatatlan a zenétől és a csellótól. Zenészként nem is tudnám megkerülni a vallást, nagyon sok templomi művet játszunk, de – bevallom – azon még nem gondolkoztam, hogy ez megjelenik-e a játékomban: ha valami ennyire természetes része az életünknek, azon nem kell gondolkozni, elég megélni. Hálás vagyok azért, hogy a reformáció 500. évében Virágh András Gábor orgonaművésszel kilenc református templomban adtunk koncertet, hiszen templomban fellépni mindig különleges: egészen más, mint egy koncertteremben. Büszkén vállalom, a rendezvénysorozat hirdetésein is több ezer ember láthatja, hová, Kihez is tartozom, és ez nagy örömmel tölt el.

– A hitvalláson túl mi az, amit a Zenés beszélgetéseken keresztül szeretne megmutatni a közönségnek?

– Sokszor azt tapasztalom a színpadon, hogy a hallgatóság és mi, előadók nagyon távol vagyunk egymástól – fizikailag és lelkileg is. Van olyan koncertterem, ahol akár hatvan méter is lehet közöttünk, a nézőtér sötét és nem is látjuk azokat, akiknek zenélünk. Sokszor az emberek feszengenek, kényelmetlenül érzik magukat: nem biztosak abban, mi a megfelelő öltözet, nem ismerik az elhangzó darabokat és a hangszereket, vagy éppen köhinteni sem mernek. Ezeken szeretnék változtatni a beszélgetések segítségével, az a célom, hogy aki ellátogat rájuk, jó érzéssel és feltöltődve távozzon.

– Hogyan hozza közelebb a közönséghez egy beszélgetés a zenét?

Sokan azért nem járnak koncertekre, mert attól félnek, hogy egyedül lesznek – itt azonban senki sem magányos, mert itt hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatnak. A legfontosabb, hogy ezek az alkalmak nem koncertek, hanem valódi beszélgetések, ahol együtt vagyunk, bemutatjuk a hangszereket és a műveket, melyekkel kapcsolatban bárki felteheti a kérdéseit. Kicsik és nagyok egyaránt megcsodálhatják a zenei eszközeinket és egymással is megbeszélhetik tapasztalataikat. Estjeink igazi célja, hogy a résztvevők közelebb kerüljenek a zenéhez – és ezen keresztül egymáshoz is.

Karasszon Eszter a Zenés beszélgetések első évadában Takács Ákos, Migróczi Tamás, Karasszon Dénes gordonkaművészeket, Szatzker Zsanett harmonikaművészt, Kovács Balázs harsonaművészt valamint Szabadi Vilmos hegedűművészt látta vendégül.

– A tavalyi évben már sok érdeklődő közelebb került a zenéhez a beszélgetéseknek hála. Mi várható a sorozat őszi alkalmain?

– Ebben az évben október 20-án és december 1-jén találkozunk ismét, de már a következő esztendőre is vannak terveink. A Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítványa továbbiakban is támogatja a programot és bástyaként áll mellettem és a vendégeim mllett. A szeptemberi nyitóalkalmon Farkas Mira segítségével a hárfával ismerkedhettünk, a továbbiakban pedig szeretnénk bemutatni többek között az ütős hangszereket, illetve a fuvolát, a pikolót, az altfuvolát és a vonós négyes műfaját is. Sok izgalmas felfedezés vár még ránk!

– Milyen visszajelzések érkeznek az alkalmak után?

– Folyamatos az érdeklődés, talán az a titkunk, hogy itt semmi sem kötelező, mindenki annyit hallgat meg és sajátít el az estéből, amennyit szeretne. Az egyik legszebb visszajelzés egy kisfiútól érkezett, aki a júniusi beszélgetésen csodálattal hallgatta Szabadi Vilmos hegedűművészt, el is tervezte azonnal ő belőle is híres hegedűs lesz, a mostani nyitóalkalom után is arra kért egy kislány, hogy mutassam meg neki a hangszereket, de annyira tetszett neki a hárfa és a cselló is hogy dönteni sem tudott, hogy melyik tetszik neki jobban. Ezek is azt mutatják, hogy életkortól függetlenül valódi kapcsolatot alakítunk ki a közönségünkkel – ennél nagyobb dicséret és inspiráció pedig nem is kell.

Karasszon Eszter 1992-ben született Debrecenben. Öt éves korában kezdett csellózni, hat évesen már részt vett a területi versenyeken, nyolc évesen pedig élete első országos versenyén, ahol különdíjat nyert. 2006-ban megkezdte tanulmányait a kecskeméti Kodály Zoltán Iskolában, Agócs Márta művésztanár osztályában. A 2008-as Starker János Országos Gordonkaversenyen első helyezett lett. 2011-től a Zeneakadémia hallgatója, jelenleg doktori disszertációján dolgozik. Magyarországon, Európa számos országában, Kínában és az Egyesült Államokban is adott már koncertet.

Szoták Orsolya, Fotó: Vargosz

Istent keresem

Zsid 9,15–28

„...egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →