Ünnepre készül a reformátusság

2018. szeptember 24., hétfő

Közös ünnepi zsinatról, református gályarabútról és az első világháború végének centenáriumán kiadott GEKE-békenyilatkozatról is szó volt a Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő Generális Konvent (GK) elnöksége szeptember 21. és 23. közötti ülésén Illyenfalván. Kató Béla erdélyi református püspök cikluszáró gyűlésnek nevezte az eseményt, hiszen decemberben egyházkerületi választásokra kerül sor az Erdélyi Egyházkerületben.

A GK elnökségi ülésén a Kárpát-medencei református egység kimondásának közelgő évfordulójáról is egyeztettek. 2019-ben lesz tíz éve annak, hogy május 22-én újraegyesült a Magyar Református Egyház. A GK májusi lillafüredi közgyűlése már döntött közös zsinat összehívásáról és hálaadó ünnepség megszervezéséről Debrecenbe. A május 17–18-i rendezvény előkészítése – melynek időpontjáról a mostani tanácskozás határozott – októberben kezdődik valamennyi Kárpát-medencei református egyházmegye bevonásával. Az eseményen tíz-tizenötezer résztvevőre számítanak.

Ugyancsak a májusi közgyűlés döntése nyomán egyeztettek az ellenreformáció idején gályarabságra elhurcolt protestáns prédikátorok emlékezetének ápolásáról. Az 1676-ban a gályarabságból és várfogságból megszabadított magyarországi református lelkészek és tanítók emlékének 2026-ban esedékes háromszázötvenedik évfordulójára készülve az elnökség támogatta Csorba Dávidnak, a sárospataki református teológia oktatójának kezdeményezését egy református gályarabút megtervezésére és kialakítására, a Kárpát-medencei magyar református egyházak méltó megemlékezését segítendő. Az ülésen szó volt továbbá közös külkapcsolatokkal és a magyar református diaszpórával összefüggő témákról, valamint a Kárpát-medencei református egyházak életének egyéb aktuális kérdéseiről is.

Az elnökség üdvözölte az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) nyolcadik nagygyűlésének az első világháború végének századik évfordulójára alkalmából a napokban elfogadott Békenyilatkozatát, mivel nemzetközi ökumenikus szervezet először tett közzé olyan dokumentumot, amely őszintén tárgyalja a háború következményeit és a kisebbségek jogainak kérdését.

A tanácskozással párhuzamosan szintén Illyefalván tartotta megbeszélését a közös zsinat előkészületeivel kapcsolatos kérdéseket megvitatva a Generális Konvent egyházalkotmányi bizottsága is. Az elnökségi ülés vasárnap délelőtt istentisztelettel zárult az illyefalvi református templomban, ahol Gáspár-Babos Etele-Tamás hirdette az Igét.

reformatus.hu

A hétvégi tanácskozásról a reformatus.ro munkatársai készítették a videóriportot.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.