Újabb protestáns hősökről olvashatunk

2018. október 19., péntek

Megjelent a Protestáns hősök portrégyűjtemény harmadik kötete. A könyvet, amely 50 protestáns tudós, lelkész, művész életútját és életművét ismerteti, csütörtök este mutatták be Budapesten, az Evangélikus Országos Múzeumban.

A három kötetben olyan lelkészek, írók, képzőművészek, zenészek, tudósok, politikusok, katonák szerepelnek, akik nemcsak kiemelkedőt alkottak, de „protestáns hitüktől vezérelve szolgálni is akarták hazájukat és egyházukat" – hangsúlyozta Faggyas Sándor, a könyv szerkesztője. Felidézte: a könyv ötlete a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából merült fel, de egy kötet kevésnek bizonyult a „képzeletbeli protestáns panoptikumnak." A három kötet összesen 150 portrét tartalmaz 39 szerző tollából.

 
Protestáns hősök 3. – Félszáz portré az elmúlt fél évezred magyar történelméből


Szerkesztő: Faggyas Sándor

Kiadó: Press-Pannonica-Média

2018

Hafenscher Károly, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a 2013-tól 2018 januárjáig működő Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa elmondta: a bizottság utolsó üléséig 318 kötet jelent meg, de a mai napig jelennek még meg olyan kiadványok, amelyek kiadását az emlékbizottság támogatta. Hozzátette: sokféleképpen emlékeztek a reformrációra, tartottak konferenciákat, rendeztek kiállításokat és koncerteket, szerveztek nagyszabású és csendes együttléteket. Az emlékezés „legméltóbb" médiuma mégis csak a könyv, hiszen a reformáció üzenetének Guttenberg találmánya „adott szárnyakat".

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a kötetben szereplő, a Deák téri gyülekezethez kötődő evangélikusokat méltatta. Elmondta: a közösséget a kommunizmus idején megpróbálták ellehetetleníteni, lelkészeit, vezetőit bebörtönözték, internálták. E korban nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki vállalja a közösséghez tartozását. Így tett Andorka Rudolf szociológus, Keken Andrásr lelkész és Szokolay Sándor zeneszerzőrő. Mellettük a most megjelent kötetben portré olvasható mások mellett Görgey Artúr tábornokról, Gyóni Géza költőről, Bartók Béla zeneszerzőről, Püski Sándor könyvkiadóról, Szemere Bertalan egykori miniszterelnökről, Gyulai Pál irodalomtörténészről is.

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.