Körlevél az októberi kötelező perselyadományról

2018. október 20., szombat

A Magyarországi Református Egyház Zsinata elnökségének körlevele valamennyi egyházközség részére.

Kedves Testvéreink!

A kesznyéteni református gyülekezet tíz év után szeretné újra templomában tartani az istentiszteletet – ebben segíthetjük őket október 28-i perselyadományainkkal.

A reformáció hónapjának utolsó vasárnapi perselyadományát minden évben egy kiemelt ügy támogatására ajánlják fel gyülekezeteink. 2010 óta nyolc magyarországi templom építését, bővítését segítették Nagykovácsiban, Badacsonytomajon, Mezőnyéken, Debrecen-Lencztelepen, Sajóládon, Erdőkertesen, Esztergomban és Nyíregyháza-örökösföldön. Ezúton is köszönjük a múlt évi adományokat, hogy 22 millió forinttal támogatták a nyíregyházi lakótelepi és kertvárosi övezet határán született gyülekezetet.

2018-ban a kedvezményezett a kesznyéteni egyházközség, akik tíz éve használhatatlan állapotú templomukat tervezik felújítani, hogy újra az épületben tarthassák istentiszteleteiket. Tíz éve már annak, hogy a templom felmérését végző építészmérnök megállapította: a födém és a padlásszerkezet statikai állapota életveszélyes, így az épületet nem lehet használni. Ahhoz, hogy újra ott tarthassák az istentiszteleteket, teljes körű felújítás szükséges, a külső-belső tatarozást, a vizesedés megállítását, a nyílászárók, a padló és az elektromos vezetékek cseréjét is beleértve.

A hátrányos helyzetű településen milliós nagyságrendű adomány gyűlt össze önerőből, valamint jelentős egyházkerületi és állami támogatást is kaptak. Ahhoz viszont, hogy a teljes összeg együtt legyen a munkálatokhoz, megközelítőleg még tizennyolcmillió forint hiányzik – ezért kérjük a gyülekezetek összefogását.

A kesznyéteniek néhány éve élőlánccal ölelték át templomukat annak jeleként, hogy szeretetükkel, hitükkel, összetartásukkal ölelik körbe a közösség hajlékát. Tegyünk így mi is, október 28-i istentiszteleteinken imádságainkkal, adományainkkal fejezzük ki összetartozásunkat, testvéri gondoskodásunkat!

Segítségüket megköszönve, testvéri köszöntéssel,

Budapest, 2018 októbere                                                                                                                                        

Dr. Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke
Dr. Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke

 

Technikai megjegyzések:

 

Kérjük, hogy az egyházközségek az október utolsó vasárnapi perselypénzt az egyházmegyei pénztárakba juttassák el. 

 

Az egyházmegyei pénztárakat kérjük, hogy az egyházközségektől beérkezett perselyadományokat 2018. december 15-ig utalják át a Tiszáninneni Református Egyházkerület OTP Banknál vezetett 11734004-20004453-as számú számlájára. A közleménybe kérjük beírni: október utolsó vasárnapi perselypénz (vagy rövidítve: okt. ut. vas. pp.).

 

Az Esperesi Hivatalokat kérjük, hogy az egyházmegyei pénztárból indított utalással egyidejűleg a gyülekezetenkénti befizetések listáját e-mailen a phivatal@tirek.hu  email címre küldjék el.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.