Reformáció a médiában

2018. október 31., szerda

Tartson velünk a televízión és a rádión keresztül is a reformáció ünnepén! Október 31-i műsorajánló.

Október 31-én 10 órakor kapcsoljuk az encsi református templomot a Kossuth Rádió hullámhosszán. Igét hirdet Baksy Mária esperes. Szintén szerdán 11 órakor a sárospataki református templomból közvetít istentiszteletet a Duna Televízió. Az igehirdető Fodor Ferenc lelkipásztor.

Még aznap délután fél kettőtől jelentkezik a Kossuth Rádió Református félórája - szintén Encsről és Sárospatakról: bemutatjuk egyházunk egyelten női esperesét, valamint a világ legszebb épületének választott Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának páratlan kincseit. A műsorban folytatódik a református egyház elnökségét bemutató sorozat: ezúttal Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnokot ismerhetik meg. 

Nyilas Misi egy napja

A köztévé a Debreceni Református Hittudományi Egyetem filmjét is bemutatja október 31-én: a Nyilas Misi egy napja című filmet 14 óra 20 perckor vetíti a Duna World. A 60 perces dokumentumfilm a hajdani és a mai diákok életét mutatja be a kollégium falain belül és azon túl. Elkészülése óta már két díjat is nyert, a Hét domb fesztiválon ismeretterjesztő kategóriában második helyezést kapott, valamint a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon a „Kárpát-medencei vidéki élet, hagyományok" kategóriában szintén elismerték az alkotást.

A dokumentumfilm ismerteti az egykori és a mai diákéletet a Debreceni Református Kollégiumban. A nagy hírű debreceni kollégium leghíresebb diákja kétségkívül Nyilas Misi, Móricz Zsigmond „Légy jó mindhalálig" című regényének főhőse, akinek sorsán keresztül bepillanthatunk egy 19. század végi debreceni kisdiák életébe. Az ódon falak között azonban még megannyi „Nyilas Misi" tanult évszázadokon át, és tanul manapság is, akinek mindennapjai koronként különböznek ugyan Móricz regényhősétől, sorsukban azonban máig közös vonások is fölfedezhetőek. A film a kollégium történetének főbb eseményein keresztül hajdani és mai diákjainak életét mutatja be.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió