Harcolni a kegyelem fegyvereivel

2018. november 01., csütörtök

„Ne mondjunk le Európáról!" – mondja Philip Yancey, a világ egyik legismertebb keresztyén írója. Az amerikai evangelizátort magyarországi látogatása előtt kérdeztük az Egyesült Államok és kontinensünk keresztyénségéről, az ateisták bibliai alapú érveiről és saját hitbeli kételyeiről.

– Befelé forduló személyiségként szokta jellemzi magát, aki szívesen ír egyedül Colorado állambeli otthona pincéjében. Miért érzi fontosnak, hogy a világot járja?

– Kísért a gondolat, hogy azt mondjam: az utazás jó ürügy az írás hanyagolásához! Amikor egész nap a számítógép képernyőjére meredek, a kimozdulás lehetősége vonzó dolog. Az íróknak, művészeknek és zenészeknek szükségük van kapcsolatokra azokkal az emberekkel, akiknek tulajdonképpen alkotnak. Sokszor elbizonytalanodom, hogy érdekel-e egyáltalán bárkit, amit írok. És aztán egy több ezer mérföldre található országból érkezik levél valakitől, akivel könyveimen keresztül kapcsolódunk egymáshoz. Ez az élmény tart mozgásban. Ráadásul az utazás haszna, hogy anyagot szolgáltat az íráshoz. Látni az enyémtől teljesen eltérő környezetben virágzó hiteket és átalakuló életeket, aztán írni róluk – ez inspirál.

– 2005-ben már ellátogatott egyszer Magyarországra. Mi volt a legérdekesebb dolog, amit ittléte alatt tapasztalt?

– Soha nem felejtem el, amikor feleségemmel ugyanaznap látogattuk meg a Terror Házát és a Semmelweis Múzeumot. A Terror Háza akkor még fiatal és elég vitatott intézmény volt. Itt tanultam meg a „köpönyegforgató” szó jelentését, amely az előbb a náci, majd a szovjet megszállóknak dolgozókat jelentette. Nekünk az Egyesült Államokban nincsen tapasztalatunk a külső hatalmak elnyomása alatti életről és arról, hogy ez milyen etikai dilemmákat jelenthet. Mennyi élet veszett el a második világháborúban és a szovjet megszállás idején! Kijózanító délelőtt volt ez a Terror Házában, újraélni ezeket a napokat, látni a kínzókamrákat és a kihallgató szobákat. Aztán délután meglátogattuk Semmelweis Ignác házát, akiről tudtam a Paul Brand doktorral közös írásaink nyomán.  Semmelweis jött rá a gyermekágyas anyákat megölő fertőzések okára: talán annyi embert mentett meg, mint senki más a történelemben. Ez a két múzeumlátogatás erősen megmaradt az emlékezetemben.

Meghökkentő kegyelem
Philip Yancey a világ egyik legismertebb keresztyén írója, evangelizátora, akinek könyveit világszerte eddig harmincöt nyelvre fordították le, és több mint tizenötmillió példányban adták el. Yancey egyéves korábban veszítette el édesapját, és egy fundamentalista texasi gyülekezetben nevelkedett – e két tény határozta meg fiatalkorát, amelynek során eltávolodott Istentől. Diplomáit kommunikáció és angol szakon szerezte, majd újságíróként dolgozott. Felnőttként visszatalált a hithez, amelynek kérdéseiről (magyarul a Harmat Kiadónál megjelent) könyveket írt: ilyen például a Mire megyünk Istennel?, a Keresztyének és politika, a Hová tűnt az örömhír?, vagy az Amerikában több díjat nyert Jézus másként és a Meghökkentő kegyelem. Philip Yancey mostani magyarországi látogatásán október 12-én a debreceni Nagytemplomban, október 13-án pedig a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott előadást.

– Hogyan építette újra kapcsolatát Istennel az ön által sokszor toxikusnak nevezett egyházi közösségben töltött gye­rekkor után?

– Ebből a környezetből kiindulva sokáig arra gondoltam, hogy Isten szétzúzza az olyan lázadó természetet, mint amilyen én vagyok. Ehelyett olyan mindennapi dolgokon keresztül vonzott ismét magához, mint amilyen a természet, a klasszikus zene vagy a romantikus szerelem. Ahogy G. K. Chesterton mondta, az ateista legrosszabb pillanata, amikor mélységes hálát érez, de nincs kinek köszönetet mondania. Rájöttem, hogy gyermekkorom ideges, merev egyházi közössége félreértelmezte Isten csodálatos világát. Élvezve a teremtés szépségeit, vágytam az egész mögött álló „művész” megismerésére. Újságíróként kerestem, hogy Isten népe miként cselekszik egészséges módon. Mára nyolcvanhét országot jártam be, és mindegyikben láttam a Szentlelket munkálkodni olyan kézzelfogható eredményeken keresztül, mint például kórházak, klinikák, árvaházak és a fajgyűlölet vagy a szexuális kizsákmányolás elleni missziók.    

– A hegyeket megmozgató hit mellett sokat foglalkozik saját kételyeivel is. Hogyan birkózik meg velük?

– Nem vagyok biztos benne, hogy legyőztem kétségeimet. Gyötrődöm az igazságtalanságok, a meg nem hallgatott imák miatt. De megnyugtatónak találom, hogy minden hitbeli kételyről részletesen szó esik a Bibliában. Néha, amikor előadást tartok egyetemistáknak, arra biztatom őket, hogy klasszikus ateistáknál – mint amilyen Voltaire és David Hume – vagy a moderneknél – például Richard Dawkinsnál, Chritopher Hitchensnél – találjanak egyetlen Isten elleni érvet, amely nem szerepel a Bibliában. Olvassuk el a Zsoltárok könyve egyes fejezeteit, a Prédikátor könyvét vagy Jób könyvét, Habakukot, Jeremiást! Isten nem aggódik a kételyekkel küzdők miatt, éppenséggel ő adja nekünk a szavakat kétségeink kifejezésére. Leküzdésükben újságírói tapasztalataim is segítenek, könyveim ugyanis tele vannak átalakulási történetekkel: alkoholisták, prostituáltak, közösségek újjászületésével. Ahogy Jézus mondta, a Szentlélek alulról felfelé terjed, mint a legkisebb mag a kertben, amely nagy bokorrá nő, hogy az ég madarai fészkeljenek benne. Kitüntetettnek érzem magam, hogy láthatom e történeteket kibontakozni és elmesélhetem őket másoknak.

– A társadalom és a keresztyénség kapcsolatát egyszer a házassághoz hasonlította: egyesek még a mézesheteiket élik, mások – például az Egyesült Államokban – egy öreg párra emlékeztetnek, míg Európában a két fél már el is vált. Miért szakadt el kontinensünk a hittől?

– Nem tudom, hogy egy Európán kívül élő személy a legalkalmasabb-e ennek a kérdésnek a megválaszolására. Az biztos, hogy az átalakulásban a francia felvilágosodás kulcsszerepet játszott. Aztán a múlt század két világháborúja hatalmas, a hitet tesztelő kérdéseket vetett fel. Azt is gondolom, hogy a keresztyén egyház alapvető hibát vétett, amikor eladta a lelkét, hogy hatalomhoz jusson. Amerika más utat választott, amikor ragaszkodott az állam és az egyház szétválasztásához, amelynek eredményeképpen különböző elveket valló egyházak fejlődhettek. Vonzerejük nem a hatalmon, hanem az emberek spirituális igényein alapult. Ugyanakkor mi, amerikaiak is az európai utat követjük, csak lassabban.

Hol van Isten, amikor fáj?


„Egyedül a szenvedés hangszórója elég erős ahhoz, hogy térdre és gondolkodásra kényszerítsen életről, halálról, igazságról... Kórházlelkész van, koktélparti-lelkész nincs." A szerző hazánkban októberben megjelent kötetében sokak által elkerülni igyekezett területre lép: közel megy a fájdalomhoz és a szenvedéshez, hogy válaszokat találjon a földi élet árnyékos oldaláról érkező kínzó kérdéseinkre, segítségül hívva az emberi tapasztalat és a Biblia gazdagságát.

– Az amerikai társadalom az európainál nem kevésbé materialista, a felmérések szerint mégis többen gyakorolják hitüket. Miért?

– Teljesen igaza van a minket körülvevő kultúrával kapcsolatban, és sok gyülekezet Amerikában is visszatükrözi a társadalmi valóságot. Mindazonáltal az Egyesült Államokban mélyen gyökerezik a szabad vállalkozás gondolata. Ha valakinek valamilyen szükséglete van, megszületik egy vállalkozás ennek kielégítésére: az egyházak is hordozzák ezt a szellemet. A zene, a prédikáció, az istentisztelet stílusa szinte máról holnapra megváltozik, hogy fenntartsa az emberek érdeklődését. A hetvenes években például a Jézus Mozgalom terjedt: ez az ébredési hullám a piszkos, kábítószerhasználó hippik között volt a legnépszerűbb! Sok mozgalom indult ilyen váratlan módon. Jézus előrelátta ezt, amikor azt mondta nekünk, hogy a Szentlélek úgy halad, mint a szél – lehetetlen az irányát látni vagy megjósolni. Ne mondjunk le Európáról sem: az evangéliumi egyházak soraiban nagyon sok érdeklődő fiatalt látok. Habár a keresztyének kisebbségben vannak a kontinensen, kevésbé érdekli őket a hatalom, sokkal inkább a művészetek és a kreativitás foglalkoztatja őket.

– Mit gondol a keresztyének közéleti szerepvállalásáról? Egyfelől a politika elképzelhetetlen a hatalom és az érte való küzdelem nélkül. Másfelől, ha a keresztyének távol tartják magukat a „piszkos” politikától, másoknak engedik át a közéletet. 

– Harcolnunk kell a számunkra kedves elvekért, de – ahogy Martin Luther King mondta – a kegyelem fegyvereit használva. A politikában az ellenfeled megalázásával és letiprásával arathatsz sikert. Jézus azt mondta, hogy szeretni kell ellenségeidet és imádkozni kell a téged üldözőkért. Ez naivnak hangozhat, de meg kell nézni, mi történt a közelmúltban: az amerikai polgárjogi küzdelem, a keletnémet és román kommunista rendszer megdöntésében szerepet játszott keresztyén imamozgalmak, Dél-Afrika fajgyűlölő rendszerének békés leváltása. Mindegyik helyen ott voltak a keresztyének a frontvonalban, forgatva a kegyelem fegyvereit.

– Elképzelhetőnek tartja Európa újraépítését a hitre és a keresztyén etikára alapozva? Érdemes erre energiát fordítani, vagy nem a keresztyének dolga a társadalom átformálása?

– Magyarországon és Lengyelországban a keresztyének komolyan foglalkoznak ezekkel a fontos kérdésekkel. Én úgy vélem, hogy Jézus Krisztus és Pál apostol soha nem parancsolta nekünk a társadalom „megtisztítását”. Még a korabeli Római Birodalommal kapcsolatban sem mondtak ilyet, pedig az bármelyik mai társadalomnál degeneráltabb volt. A korai egyház sokkal inkább Isten királyságának úttörő közösségeként terjedt. Ahol a rómaiak gyermekeiket elhagyva menekültek a járvány elől, ott a keresztyének helyben maradva gondoskodtak az árvákról és a betegekről. Egy idő múlva a megfigyelők arra jutottak: „Jobban tetszik az ő életformájuk, mint a sajátom.” Gyönyörű példája ez annak, miként lehetünk ellenkultúra a gazdagságot, a hatalmat és a sikerességet piedesztálra emelő környezetben. Egy társadalmat lentről felfelé haladva lehet legjobban átalakítani, nem fordítva.

Ablonczy Bálint, fotó: Kalocsai Richárd, Vargosz

Az interjú megjelent a januártól megújuló Reformátusok Lapja próbaszámában.

Istent keresem

Tit 1,10–16

„Mert sokan engedetlenek, fecsegők és ámítók...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →