Reformátusok a Dél keresztje alatt

2018. november 03., szombat

68 éve imádságban hordozzák a Kárpát-medencei magyarokat az Ausztráliai Magyar Református Egyház tagjai, kétévente egy-egy Kárpát-medencei püspököt is meghívnak a diaszpóra gyülekezeteihez. Idén október végén Bogárdi Szabó István püspök látogatott el a déli kontinens magyar reformátusaihoz.

Melbourne, Canberra és Sydney, az ausztráliai magyar közösségek központjai voltak a több mint egyhetes utazás állomásai. Az első jelentősebb létszámú magyar menekültcsoport a második világháború után érkezett Ausztráliába, majd őket újabb magyar bevándorló hullámok követték, melyeknek tagjai szétszóródtak e kontinensnyi országban.

'56-ra emlékeztek Ausztráliában

A látogatás első helyszínén, Melbourne-ben, Dézsi Csaba lelkipásztor, valamint Csutoros István gondnok várta a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét és feleségét, akik részt vettek a helyi '56-os megemlékezésen. Az évforduló alkalmából nemcsak a helyi magyar közösségi ház udvarán, hanem a város központjában található Federation Square felhőkarcolói előtt is magyar zászlókat lengetett a szél. Bogárdi Szabó István az október 21-i, vasárnapi alkalmon a helyi, North Fitzroy-i gyülekezetben hirdetett igét.

Az Ausztráliai Magyar Református Egyház gyülekezetei 4 egyházkerületbe szerveződtek, több esetben ezer kilométerek választják el egymástól az egyébként maroknyi gyülekezeteket. A legnagyobb múltú viktóriai kerületnek Melbourne, míg a New South walesi kerületek Sydney a központja. Utóbbiban 1 anyaegyházközség, valamint 6 leányegyházközség működik, e kerülethez tartozik a canberrai gyülekezet is. A queenslandi kerülethez 2 gyülekezet tartozik, Gold Coast és Brisbane – utóbbi templomépítéséről nemrég mi is beszámoltunk. A Dél-ausztráliai kerület Adelaide gyülekezetét és 1 szórványt foglal magába.

Az út a fővároson keresztül vezetett tovább. Canberrába érkezve a gyülekezet lelkészével, Péterffy Kunddal és Szuromi Jenő gondnokkal együtt részt vettek a Canberrai Magyar Nagykövetség 1956-os megemlékezésén, ahol Mikola István nagykövettel és a helyi magyarsággal is találkoztak. Nem sokkal később megtekintették a canberrai magyar református gyülekezet istentiszteleti helyét.

Október 26-én, pénteken délelőtt a Sydneyi Szent Erzsébet Otthonban élő magyarokat látogatta meg püspök. Ausztráliában ez az intézmény ad helyet a legtöbb idős magyar embernek, az otthon vezetősége és személyzete is nagyrészt magyarokból áll. Az önálló házakban élő emberek, majd az idősek otthonában élők után az ápolásra szorultakkal is találkoztak, akik egy közös ebéd után azt is elmondták, miért is jó nekik, hogy ott élhetnek. Hálát adtak az ellátásért, a bibliaórákért az idős korban is megélt közösségért. Nagy érdeklődést mutattak az anyaország dolgai iránt, így a tervezett harminc perc beszélgetés túlnyúlt az egy órán is. Az idősek még napokkal később is jó szívvel emlegették ezt a látogatást, mint amin Isten áldása volt.

Reformáció a Dél keresztje alatt

A következő vasárnap, október 28-án a Bogárdi Szabó István Sydney magyar református gyülekezetében hirdetett igét az Efézusi levél második fejezetének versei (19-22.) alapján. A reformáció kezdetének 501. évfordulóján ezekkel a szavakkal buzdította az egybegyűlteket: „Isten nagy terve velünk az, hogy részévé tegyen, hogy beépítsen minket annak a nagy alkotásnak, amit egyháznak nevezünk."

A dunamelléki püspök szerint a reformáció az a pillanat, amikor rájövünk arra, hogy zsákutcába megyünk. „Megállunk. Megállunk és visszatolatunk! Majd újra elindulunk a helyes úton." A helyi közösség tagjainak azt kívánta: „Isten Szent Lelke, kegyelmének bőséges áradása – áldjon meg benneteket gazdagon, hogy tudjátok egymást szeretni, hogy tudjátok egymást segíteni, hogy tudjátok egymást Jézus Krisztus dicsősége felé emelni, hogy tudjátok egymást buzdítani arra, hogy szüntelen keressétek Istent – minden életnek, jónak és tökéletességnek forrását."

Az igehirdető arra kérte a sydney-i magyar reformátusokat: „Hordozzatok bennünket is – otthoni magyarokat – imádságban." Péterffy Kund, a sydney-i és canberrai gyülekezet lelkipásztora, megköszönve Bogárdi Szabó István szolgálatát, biztosította a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét arról, hogy a Dél keresztje alatt élő magyar keresztyének már 68 éve imádságban hordozzák a Kárpát-medencei magyarokat és erről a jövőben sem akarnak leszokni.

Össze kell kötni a kévét

Az istentisztelet után a Délvidéki Magyar Klub szervezésében megemlékeztel a délvidéki mártírokról. Bogárdi Szabó István beszédében megemlítette személyes érintettségét – édesapja is Délvidéken született –, és azt kívánta helyi közösségnek: ne csak ezekben a szomorú pillanatokban osztozzanak, hanem Trianonból tanulva, minden magyar testvéri közösségben, egyetértésben munkálkodjon a helyi magyarságért. „Össze kell kötni a kévét nem szabad, hogy széthulljon." Az ünnepély végén Fráter Olivér irodavezető konzullal, Domaniczky Endre konzullal és Piri Józseffel, a helyi Délvidéki Magyarok Szövetségének elnökével megkoszorúzták az 1944 és '45 fordulóján kivégzett délvidéki mártírok emlékművét.

Svantner Gergő

A szerző a Kőrösi Csoma Sándor Program egyházi ösztöndíjasa a sydney-i református gyülekezetben. Beszámolóját szerkesztve közöljük.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió