Négyszáz éve kezdődött a dordrechti zsinat

2018. november 15., csütörtök

Idén november 13-án négyszáz éve, hogy kezdetét vette a református teológiatörténet egyik legmeghatározóbb eseménye, a dordrechti zsinat. Hat hónapig tartott és több mint száz delegált vett részt rajta, köztük huszonhárom külföldi – angol, skót, német és svájci – teológus. Utóbbiak miatt sokan bizonyos értelemben egyetemesnek tekintik a zsinatot, amely nemzetközileg elismert konszenzusra tudott jutni a kiválasztás kérdésében, s így a református egység szimbóluma is lett.

A zsinat a viszonylag fiatal református egyház és ugyanennyire fiatal holland köztársaság tanbeli és belső politikai konfliktusát zárta le. A református egyház az 1560-as években alakult meg Németalföldön a spanyolok ellen vívott nyolcvanéves háborúban. A reformátusok – a németalföldi katolikusokkal szemben –készek voltak nagy áldozatokat hozni a politikai és vallásszabadságért, és ez valószínűleg nagymértékben identitásukból fakadt: önmagukra mint észak új választott népére tekintettek.

A zsinatot közvetlenül kiváltó teológiai konfliktus a spanyolokkal kötött tizenkét éves tűzszünet idején bontakozott ki. Hátterében két leideni teológiai tanár – Jacobus Arminius (1560–1609) és Franciscus Gomarus (1563–1641) – véleménykülönbsége állt az eleve elrendelés kérdéséről. Gomarus azt vallotta, hogy az eleve elrendelés kettős: Isten némelyeket az üdvösségre választott ki, és ezért őket hittel ajándékozta meg, míg másokat eleve kárhozatra rendelt. Arminius ezzel szemben azon a véleményen volt, hogy a kárhozatra rendelés tanítása nem egyeztethető össze Isten természetével. Saját álláspontjában igyekezett Isten szuverenitását hangsúlyozni, s ezért vallotta, hogy az üdvözítő hit és a kegyelem teljes egészében Isten ajándéka. A hitetlenség és az isteni elhívás elutasítása viszont az ember döntése kell, hogy legyen, máskülönben Isten lenne a bűnben maradás és a kárhozat oka. Az ellenállhatatlan kegyelem tanítása állt tehát itt szemben a visszautasítható kegyelem és a feltételes üdvösség gondolatával.

Mind Gomarus, mind Arminius sokakra ható karizmatikus személyiség volt, ezért kettőjük vitája nagyon hamar átterjedt az egyetem falain kívülre is, és megosztotta a református híveket. Ezt a megosztottságot pedig sem a világi felsőbbség által kezdeményezett békítő tárgyalások, sem Arminius korai halála nem szüntette meg. Álláspontjának védelmében lelkészek egy csoportja 1610-ben megfogalmazta a Remonstrancia (tiltakozó nyilatkozat) öt tételét. Ebben röviden összefoglalva azon véleményüknek adtak hangot, hogy Isten azokat választotta ki az üdvösségre, akik a Krisztusba vetett hit és az abban való megmaradás feltételének eleget tesznek. A másik – magukat kontra-remonstránsoknak nevező – tábor azonban úgy vélte, hogy a remonstránsok a hitet egyszerűen a cselekedetek helyére állították, és így az üdvösséget az embertől tették függővé.

A teológiai vita idővel nemcsak az egyház, hanem az ország egységét is fenyegetni látszott, ezért Nassaui Móric, a köztársaság kormányzójának közbeavatkozása nyomán 1618-ban Dordrechtben összehívták a nemzeti zsinatot. Ennek célja volt a remonstráns tanok elítélése, és egységes, református tanítás megfogalmazása a kiválasztás és eleve elrendelés kérdéséről, amelyet végül a zsinat Dordrechti Kánonok címmel fogadott el és hirdetett ki.

Bár a Dordrechti Kánonok a világ reformátusságának nagy része számára valóban a tanbeli egység szimbóluma lett, a magyar reformátusok körében sosem merült fel az az igény, hogy hivatalosan elfogadott hitvallássá tegyék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az abban foglaltak ne lennének fontosak a mi számunkra is, hiszen tanítása összhangban van azzal, amit a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás egyaránt tanít a kiválasztásról. Napjainkban ugyanolyan fontos az üzenete számunkra, mint négyszáz éve volt, mert a kiválasztás titkára és az evangélium lényegére irányítja a figyelmünket, ahol a végső válaszok nem a mi, hanem Isten részéről fogalmazódnak meg: az üdvösség teljes egészében Isten munkája, irántunk való örök szeretetének és szándékának kijelentése Krisztusban, mert őbenne választott ki minket már a világ teremtése előtt.

László Emőke

A szerző református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának tanszékvezetője. A cikk megjelent a Reformátusok Lapja november 18-i számában.

Istent keresem

Zsid 7,11–28

„...üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink