Egy irányba fejlődni

2018. november 26., hétfő

Meghosszabbították a Bethesda Gyermekkórház és a Református Pedagógiai Intézet vezetőjének megbízását, bemutatták a készülő énekeskönyv eddig összegyűjtött énekanyagát, elfogadták azt a küldetésnyilatkozatot, ami alapján oktatási intézményeink végzik majd a munkájukat, január 1-jén pedig életbe lép az új nyugdíjtörvény – összegyűjtöttük az őszi zsinati ülésszak minden határozatát.

„Fájdalmas felismerés, amikor megértjük, hogy Isten ránk tekintve nemcsak ünnepi valóságunkat, hanem hétköznapjainkat is látja, amikor nem imára kulcsolódik, hanem ökölbe szorul a kezünk, és nem talál köztünk igaz embert” – Csűry István áhítatával kezdődött a XIV. zsinati ciklus 12. ülésszaka. A királyhágómelléki püspök az 53. zsoltár alapján arról beszélt: Isten egyaránt jelen akar lenni ünnepi és hétköznapi helyzeteinkben. „Jó tudni ezt nekünk, egyházi vezetőknek, akiknek sok múlik a döntésükön” – emlékeztetett.

Becsüljük meg a béke minden áldását, mert az Isten ajándéka – kérte lelkészi elnöki megnyitó beszédében Bogárdi Szabó István püspök, aki az első világháború befejezésének 100. évfordulóján arra intett: tanuljunk a múlt, így az egyházak világháborús szerepvállalásának, majd az azt követő pacifizmusának hibáiból és adjunk hálát, hogy Magyarországon évek óta békében élhetünk. Emellett szólt a református egyház óvodafejlesztési programjáról is – részletek tudósításunkban.

Magyarországra érkezett Gustav Claassen, a dél-afrikai Holland Református Egyház (DRC) főtitkára, aki a zsinati tagoknak címzett köszöntőjében hangsúlyozta: a Magyarországi Református Egyházhoz hasonlóan a DRC is folyamatosan keresi a választ arra, miként lehet a változó kontextusban is hűnek maradni a hitvallási alapokhoz.

Készül az oktatási stratégia

„Korszerű, minőségi oktatással, keresztyén neveléssel, tartalmas és célszerű tevékenységrendszerrel formálják” a református intézmények pedagógusai a gyermekeket és fiatalokat, hogy azzal hitre jutásukat segítsék, hazájukért, családjukért áldozatra kész, Isten dicsőségét szolgáló felnőtteket neveljenek – így foglalható össze egyházunk most elfogadott küldetésnyilatkozata.

A református oktatás területén zajló stratégiaalkotás a Zsinati Tanács 2016 decemberi döntése nyomán kezdődött el, a 2017-es év a helyzetfelméréssel és a küldetéstisztázással telt, majd az idei év elején 10 területen kezdődött el a küldetés, a jövőképelemek kívánatos célok és a fejlesztési tervek megfogalmazása. A munkacsoportok eredményeiből született küldetésnyilatkozat a 2019/2020-as tanévtől lesz érvényben, de már ennek fényében, valamint a szintén elfogadott jövőképelemek figyelembevételével dolgozzák ki az oktatási stratégiát a tervek szerint jövő májusra. A cél, hogy minden református fenntartású köznevelési intézmény beépítse működésébe ezeket az alapelveket.

Megtelik tartalommal az énekeskönyv

A legutóbbi ülés óta látványosan haladt az új énekeskönyv összeállítása: a tavasszal jóváhagyott rugalmas beosztást az előkészítő bizottság tagjai elkezdték feltölteni a jelenlegi kiadványból megtartott zsoltárokkal, dicséretekkel és az egy éve bemutatott 92 új énekkel. Ennek eredményeképpen a Zsinat elé egy félezres lista került, ami a korábbiaknál sokkal határozottabb képet ad a régóta készülő új gyűjteményről.

Megújuló énekeskönyvünk a tavasszal elfogadott elvek alapján egyházi énekeink három nagy csoportját fogadja magába:

I. ZSOLTÁROK

Genfi zsoltárok (1-150), zsoltárdicséretek (151-200)

II. DICSÉRETEK

Az istentisztelet énekei (201-300), hitünk alapjai (301-350), az egyházi év énekei (351-600), egyéb ünnepek énekei (Himnusz, Szózat, Magyar ének), napszaki énekek (601-700)

III. LELKI ÉNEKEK (A keresztyén élet énekei) evangelizációkra, bibliaórákra, ifjúsági és egyéb közösségi alkalmakra (701-től)

A tervek szerint a dicséretek között a szintén készülő liturgia új elemeihez kapcsolódó énekek is megjelennek. A lelki énekek pedig a hívő keresztyén élet témái (könyörgés, bűnbánat, megtérés, hála a kegyelemért, bizalom Istenben, szolgáló élet) szerint sorra kerülő újabb keletkezésű, inkább egyéni, mint közösségi hangú, az egyéni hitéletről tanúskodó énekeket tartalmazzák. Vannak olyan dicséreteink, amelyek kimaradnak az új énekeskönyvből: ezek legnagyobb része a 19. században keletkezett, zsoltárdallamot használó énekszöveg, kisebb része meg nem gyökerezett 16. századi dicséret, vagy olyan formájú ének, ami nem lett gyülekezeti énekké és alkalmainkon sem talált helyet.

A munka folytatódik, a lista a közeljövőben további, még előkészületben lévő, megvitatás alatt álló énekekkel bővülhet – tájékoztatott Bódiss Tamás, a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai bizottságának titkára. Ezzel párhuzamosan a jövő évben a bizottság nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a szintén készülő református istentiszteleti rend kidolgozására – tette hozzá Fekete Károly, a bizottság elnöke.

Elfogadták a nyugdíjtörvényt

A kétnapos ülésen számos jogszabály módosításáról tárgyaltak a zsinati tagok, lássuk ezek közül a legfontosabbakat: nyugvópontra ért az egyházunk lelkészeinek ellátásáról és nyugdíjintézetéről szóló törvény vitája – a szöveget a Zsinat több éves előkészület után elfogadta, november 22-én hirdették ki és január 1-jén lép hatályba. Egy éve került először a Zsinat elé a javaslat, hogy több ponton is módosítsák a Magyarországi Református Egyház választójogi törvényét – a változtatásokat első olvasatban tárgyalták a mostani ülésen. Egyre nagyobb figyelem fordul a diaszpóragyülekezetek felé, ennek megfelelően a misszióról szóló törvénybe bekerül a diaszpórában élő magyar reformátusok „missziói, hitéleti, közösségszervezési, szemléletformáló, illetve tradíciót megtartó és ápoló” tevékenységének segítése. Arról is döntöttek első olvasatban, hogy az idén életbe lépett európai uniós adatvédelmi rendelethez igazítják egyházunk alkotmányát.

Bővül a Zsinati Hivatal két irodájának jogköre: a Szeretetszolgálati Iroda nemcsak önálló gazdálkodási tevékenységet folytat, önálló költségvetéssel rendelkezik és zárszámadást készít, hanem hozzá kerültek a zsinati alapítású szociális és gyermekjóléti, valamint gyermekvédelmi intézmények fenntartói jogai. Ezentúl szintén önállóan, de a Zsinati Hivatallal hasonlóan szoros együttműködésben végzi majd feladatát az Oktatási Iroda is.

Bizalmat szavaztak nekik

A szerdai ülésen köszöntötték Zsengellér Józsefet, a Vértesaljai Református Egyházmegye új zsinati küldöttét, valamint több testület hiányzó tagját is megválasztották. A Zsinati Tanács Szabó Ferenc dunamelléki lelkészi főjegyzővel, a zsinati gazdasági bizottság Bán Béla György bács-kiskunsági esperessel, a zsinati nyugdíjintézeti intézőbizottság pedig Mészáros István zempléni esperessel kiegészülve végzi ezentúl a feladatát.

A Bethesda Gyermekkórház főigazgatójának mandátuma november 30-án lejár, a tisztségre a zsinati ülésen Velkey György jelenlegi főigazgatót választották újra, aki így újabb öt évig vezetheti a jelentős bővülés előtt álló intézményt. 2019-ben Szontagh Pál, a Református Pedagógiai Intézet igazgatójának megbízása is lejár, a Zsinat öt évvel neki is meghosszabbította kinevezését.

Élő példák

Az őszi ülésszak csütörtöki napján átadták a zsinati alapítású díjakat. A Zsinat április 19-én döntött arról, kinek ítéli oda ebben az évben a pedagógiai, szeretetszolgálati és lelkészi kitüntetéseket. „Jól esik, hogy azokra figyelhetünk, akik többet, jobbat teljesítettek, akik őrhelyükön álltak” – hangsúlyozta a díjátadók előtt Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke.

Az Imre Sándor-díjat Németh Lea debreceni internátusvezető, a Juhász Zsófia-díjat Fruttus István Levente nyugalmazott nagykőrösi diakóniai tanár, a Dobos Károly-díjat pedig Tóth Győző őrségi lelkipásztor vehette át. Emellett Kiss Ferenc-díjjal ismerték el Bori Gábor és egy hónapja elhunyt neje, Bori Gáborné Éva a káposztásmegyerei gyülekezetben végzett diakóniai szolgálatát.

A Doktorok Kollégiuma augusztus 22-én tartott közgyűlésének döntése alapján Karasszon István vette át az Aranygyűrűs teológiai doktor elismerést, Hamar István pedig az Aranyokleveles teológus kitüntetést kapta.

Megújul a Reformátusok Lapja

Ahogy arról már a reformatus.hu is beszámolt, januártól megújul a Reformátusok Lapja. A Zsinat lelkészi elnöke néhány meghökkentő tényre hívta fel a figyelmet az újság előfizetőivel kapcsolatban: a református anyaegyházközségek (gyülekezetek) 36 százaléka, az intézményeknek pedig a 82 százaléka nem rendeli meg az egyház hetilapját. Mint mondta, az egyházkerületek vezetői nem szeretnének lemondani a papíralapú tájékoztatásról, ezért kommunikációs szakemberek segítségével megpróbálják még olvashatóbbá, érthetőbbé, élvezetesebbé és még többek számára érdekessé tenni az újságot, ez viszont nem megy az előfizetők támogatása nélkül. Előfizetésre bíztatott mindenkit Fekete Károly tiszántúli püspök és Köntös László, a kommunikációs bizottság elnöke is.

Emellett elfogadták a zsinati szakbizottságok, a Zsinati Hivatal osztályainak és a közegyházi intézmények idei beszámolóit, valamint hozzájárultak a Sárospataki Református Kollégium, valamint a külső-kelenföldi gyülekezet névhasználati kérelméhez, hogy a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Oktatásáért Alapítvány és a Reformátusok Épülő Közössége Alapítvány is használhassa a református jelzőt. Döntöttek arról, kik képviseljék egyházunkat a Magyar Református Egyház jövő évi ünnepi zsinati ülésén, valamint engedélyt adtak a Szeretetszolgálati Irodának egy dunaújvárosi ingatlan megvásárlásához. Az is eldőlt, hogy a 2020. évi október utolsó vasárnapi perselyadományokat a Balatonakarattyai Református Egyházközség javára gyűjtjük majd.

A 2019. évi zsinati és zsinati tanácsi ülések tervezett időpontjai:

Február 20., szerda:                          Zsinati Tanács

Április 10., szerda:                             Zsinat

Május 8., szerda:                                Zsinati Tanács

November 20-21., szerda-csütörtök:  Zsinat

December 11., szerda:                       Zsinati Tanács

Feke György, fotó: Derencsényi István, Sebestyén László, Vargosz

Istent keresem

Zsid 7,11–28

„...üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink