Krisztus követségében

2018. november 27., kedd

Református lelkipásztorokat szenteltek fel november 17-én, szombaton a Miskolc-tetemvári református templomban. Mostantól önálló lelkészként, teljes joggal és felelősséggel végezhetik szolgálatukat.

Idén nyolc református lelkipásztor kérte felszentelését a Tiszáninneni Református Egyházkerülettől: Balogh Milán, Dienesné Sándor Malvin, Enyedi Beáta, Harangozó Dóra, Kereszturi Csaba, Nagy-Zsoldos Eszter, Rákosi Réka és Varga Felicia Zsüliett. Az ünnepi istentiszteletet megelőző közgyűlésen bemutatták a szentelésre jelentkezett lelkipásztorokat, döntöttek szentelésre bocsátásukról és átadták az önálló gyülekezeti szolgálatra feljogosító okleveleiket.

Ábrám Tibor reményteli eseménynek nevezte a lelkészek szolgálatba állását. A tiszáninneni főgondnok kiemelte: a lelkipásztoroknak az Úrból kell erőt meríteniük. „Kérjétek, hogy olyan munkásokat küldjön, akik Jézus Krisztusban megerősítettek és készek beállni az Ő szolgálatába a legkisebb gyülekezettől a legnagyobbig."

Csomós József tiszáninneni református püspök emlékeztetett: a lelkésszé válás egy hosszú folyamat, amely az elhatározással kezdődik és a teológiai tanulmányokon át a felszentelésig tart. Mint mondta: a lelkészek szolgálatuk során sokszor fogják majd elmondani az igehirdetése alapjául szolgáló Ároni áldást, de emlékezzenek rá, hogy az áldást mondók valójában nem ők, hanem Isten. Arról is beszélt, hogy az Úr szemmel tartja őket, tudja honnan indultak és azt is, hogy hová tartanak. Isten biztonságot, bocsánatot és békességet kínál ezen az úton – tette hozzá.

Kojsza Péter

Forrás: tirek.hu

Istent keresem

Zsid 7,11–28

„...üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink