Istennek nem kell tolmács

2018. december 31., hétfő

„Nem beszélhetünk úgy Istenről, hogy szavaink mögött nincs valódi tapasztalat – a tapasztalathoz pedig élő kapcsolatra van szükség." Isten a kommunikáció címmel szervezte meg a Bajor Evangélikus Egyház idei ökumenikus továbbképző alkalmát, melyre Európa 14 országából érkeztek vendégek. A különleges tréning résztvevői 10 napot töltöttek együtt, hogy ez alatt az idő alatt közelebb kerülhessenek egymáshoz és Istenhez.

Órák óta a vonaton ülök, egy ideje már az Alpok vonulatai szaladnak mellettem. Szemben egy szőke kisfiú figyel édesanyja öléből, míg egymásra nem mosolygunk. A müncheni pályaudvaron jegyemet mutatva kérdezek egy férfit a helyes irányról és bár nem ért angolul, int, hogy kövessem, majd elvezet egy távoli vágányig. Pár órával később már a josefstali evangélikus konferenciaközpont közösségi termében állok, ahol életemben először éneklem idegen nyelven az „Áldjon meg téged, áldjon az Úr” kezdetű énekünket. Majd este negyven igazán kedves idegennel csendesedem el a kápolnában, hogy együtt adjunk hálát a megérkezésért – így jártam végig egyetlen nap alatt a kommunikáció megannyi útját, hogy a következő tíz napban még többet ismerhessek meg.

Füleljünk jobban!

Megszámlálhatatlan kapcsolat hálózza be a világot, az első kérdés általában mégis az: hogyan közeledjek a másikhoz? Hogyan mondjam el, mit szeretnék? Hogyan kérjek valamit őszintén, indulatok nélkül? Szép lenne, ha a kommunikáció valóban csak két szereplőből, egy csatornából és egy üzenetből állna, de már az első napon rá kell döbbennem, hogy  Friedemann Schulz von Thun modellje alapján minden üzenet négy különböző síkon értelmezhető: a tárgyi aspektus megmutatja, miről is beszélünk; a kapcsolati aspektus azt, hogyan viszonyulunk a másikhoz; az önmegnyilvánulási aspektus valamit a személyiségünkből; míg a felszólítási aspektus azt, amit kérni szeretnénk. Ezzel a „négy füllel” hallgatva beszélgetéseinket, könnyebben megtaláljuk az utat a másikhoz.

Hasonlóan fontos Marshall Rosenberg módszere, amire az erőszakmentes kommunikáció is épül. Ennek legfontosabb eleme az egymás iránti tisztelet és a megértés vágya – amihez mindössze négy lépésre van szükségünk: az objektív megfigyelésre, az érzések és gondolatok szétválasztására, szükségleteink kifejezésére és a kérésünk megfogalmazására. Bár ez a gyakorlatban bonyolultabb, mint e négy szint teljesítése, tudatosan alkalmazva mégis jobban megismerhetjük egymást – és önmagunkat is.

Vele, róla, hozzá

De miért is fontos egy csapat keresztyén fiatalnak, hogy ennyit foglalkozzon a kommunikáció különböző formáival? Ahogy telnek a napok, egyre biztosabbá válik: ha egymással nem tudunk beszélgetni, akkor nem hiteles, amit Istennek mondunk. Ha egymásra sem tudunk figyelni szűkebb vagy tágabb környezetünkben, nem fogjuk meghallani Isten halk szavát.

A vertikális kommunikáció sem magától értetődő, érdemes megtanulnunk hogyan beszéljünk Istennel, Istenhez és Istenről – mert egyik sem működik a másik nélkül. Különleges, számomra eddig ismeretlen gyakorlat, a bibliolog hozza közelebb a kapcsolatteremtést: ez a technika segít elképzelni, mit is érezhettek valójában egy-egy bibliai történet szereplői. Így részesei lehetünk egy több ezer éves történetnek, melyen keresztül megtalálhatjuk válaszainkat mostani kérdéseinkre.

Ezen az úton visz tovább maga a lelkigondozás is, mint a kommunikáció egy különleges formája. Sajnos vannak olyan helyzetek, amikor nem elég annyit mondanunk valakinek, hogy Isten szereti, mert élettapasztalata és fájdalmas emlékei nem ezt támasztják alá. Ilyenkor az első lépés egy beszélgetés lehet, ahol kérdezünk és igazán figyelünk – megpróbáljuk megérteni a másikat, hogy ezen a figyelmen keresztül mutathassuk meg neki Istent.

Mi Atyánk!

Nem kérdés, mekkora szükségünk van a kommunikációra – már csak azért is, mert a missziói parancsnak más úton nem tudunk eleget tenni. A világ egyre szekularizáltabbá válik és az emberek már nem elégedettek a keresztyénség által kínált válaszokkal – tudjuk meg Waldemar Pisarski előadásából. A dachaui evangélikus Béketemplom nyugalmazott lelkésze arra figyelmeztet, nem beszélhetünk már úgy Istenről, hogy szavaink mögött nincs valódi tapasztalat – a tapasztalathoz pedig élő kapcsolatra van szükség.

Ilyen élményekből az együtt töltött idő alatt sincs hiány, sokat segít, hogy a napok áhítattal kezdődnek és azzal is érnek véget. Napról napra megéljük, hogy a Biblia a legjobb útmutató, hiszen a kommunikációval kapcsolatban is fontos tanácsokat rejt: hogyan beszélt Ábrahám Lóttal? Milyen választási lehetőséget kínált számára? Mit mondott Mária a kánai menyegzőn? És vajon mit szeretett volna mondani? Mivel is kezdődik János evangéliuma? A példákon keresztül megértjük, hogy ha Istent követjük, ugyanabban a folyóban állunk, mint bármelyik hívő testvérünk az évezredek során.

Erre a felismerésre nem is felelhetek másképp, csak egy imával, és igazán hálás vagyok, hogy a találkozó hagyományai szerint ezt az anyanyelvemen tehetem. Azért megkérdezem az egyik lelkipásztort, lefordítsam-e gondolataimat, de csak mosolyog és annyit felel: igazán nincs rá szükség, így épülnek a hidak nemzetek között – Isten pedig úgyis érteni fogja. És valóban… Ha a kommunikáció Tőle indul, nincs mitől félni.

Az igére válaszul minden alkalommal elmondjuk az Úrtól tanult imádságot is, ki-ki a saját nyelvén. Jó érzés kihallani a bábelinek tűnő zűrzavarban a magyar szavakat, de még jobb tudni, hogy van egy közös imánk, ami felekezettől vagy nemzetiségtől függetlenül mindenkinek ugyanazt jelenti – és ami olykor másképp szól, de soha se máshoz.

Farkas Zsuzsanna, fotó: archívum

Istent keresem

Jn 13,31–35

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →