Az Értől az Óceánig

2019. január 24., csütörtök, Budapest

Ady Endre halálának 100. évfordulója emlékeznek a budai református gyülekezetben.

Adyt akkor értjük meg igazán, ha ismerhetjük szülőföldjét – mondják a szervezők, akik Kaizler Gitta festőművész – Ady Endre közeli rokona – képein keresztül vezetnek be minket ebbe a világba.

A kiállítást január 24-én csütörtökön, a Szilágyi Dezső téri református templomban 17:30-kor kezdődő ökumenikus istentisztelet után nyitják meg a Szilágyi Dezső tér 3-ban lévő gyülekezeti teremben.

Január 27-én vasárnap a délelőtt 10 órakor kezdődő istentisztelen is tartanak egy megemlékezést, majd azt követően a nagyterembe a kiállítás megtekintésére és szeretetvendégségre hívják az érdeklődőket.

A Szatmár megyei Érmindszenten született Ady Endre (1877-1919) a budai református gyülekezetben kapott áldást Csinszkával kötött házasságukra 1915-ben, majd halálakor e gyülekezet lelkésze búcsúztatta el őt szeretteitől, barátaitól.

Istent keresem

Jn 8,21–29

„...mert mindig azt teszem, ami neki kedves” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →