Még mindig parázslik a Ráday Kollégium

2019. január 24., csütörtök

Egyelőre nem lehet tudni, miért gyulladt ki a budapesti református teológia kollégiuma, a hatósági vizsgálatok folynak. A tűzoltók még most is dolgoznak, mert a kisebb tűzfészkeket és a parázsló területeket is lokalizálni kell. Az épületet evakuálták, nincs áram. A Ráday utca érintett részére autóval nem lehet behajtani, a házba sem lehet bemenni.

A Ráday Kollégiumban szerda este keletkezett tűz, egy ember bent égett az épületben. A kollégiumban 125 diák lakott, de sokan nem voltak bent, mert a vizsgaidőszakban hazautaztak. Az épület tulajdonosa, a Dunamelléki Református Egyházkerület este felhívást tett közzé a Facebookon, amelyben azt kérték a diákoktól, hogy egy megadott számon adjanak életjelet magukról. Az elszállásolt – vendéglakó – kivételével ezt mindannyian megtették, így az egyetlen áldozat személye valószínűsíthető, de nem biztos. A rendőrségi vizsgálat még tart.

Az egyházkerület vezetése délben válságstábot tart a Károli Gáspár Református Egyetem rektori hivatalában, ahol a – többi közt – azt is megtárgyalják, hogyan biztosíthatnak elhelyezést az otthon nélkül maradt diákoknak. A tragédiáról Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, dunamelléki püspök sajtótájékoztatót tart csütörtökön 14.00-kor.

A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke ma reggeli közleményében köszönetet mondott a tűzoltóknak, hogy a riasztástól számítva nyolc perc alatt a helyszínre értek és ember feletti erőfeszítéseket tettek a tűz megfékezésére. Megköszönte a rendőrség munkáját, valamint a diákok megsegítésére érkezett több száz felajánlást. Bogárdi Szabó István külön köszönetet mondott a 9. kerület polgármesterének, Bácskai Jánosnak, aki azonnal megnyitotta a közeli önkormányzat épületét a téli hidegben kint rekedt diákok előtt. Az önkormányzati dolgozók hajnalig bent maradtak a hivatalban, hogy segíteni tudjanak. A diákok biztonságban töltötték az éjszakát. A püspök köszönetet mondott a felajánlásokért a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának, a lelkipásztoroknak, gyülekezeti tagoknak és minden jószándékú embernek.

Köszönet

Kedves Testvérek!

Szerda este kigyulladt a Ráday Kollégium, 130 diák otthona. Köszönöm a tűzoltóknak, hogy a riasztást követően 8 perc alatt nagy erőkkel a helyszínre értek és emberfeletti erőfeszítéseket tettek a tűz megfékezésére. A lángoló épület mellett tehetetlenül éltük végig, ahogyan bent pusztít a tűz, miközben a tűzoltók önmagukat nem kímélve dolgoztak az épületben...

reformatus.hu, fotó: Kalocsai Richárd

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió