Budapesti Református Mérnöktalálkozó

2019. február 23., szombat, Budapest

Találkozóra hívják a budapesti és a főváros környéki református gyülekezetekhez tartozó mérnököket, érdeklődő munkatársaikat és a mérnökhallgatókat.

A tervezett program a Dunamelléki Református Egyházkerület rétegtalálkozóinak egyik első állomása. A mérnöktalálkozó motivációját az adja, hogy egyházunkban a református gondnokok
és presbiterek jelentős arányban a mérnöki hivatást végzők közül kerülnek ki. Ennek egyik kézzelfogható magyarázata abban rejlik, hogy egyházközségeink életében folyamatosan szükség
mutatkozik a műszaki feladatokat ellátó tisztségviselőkre, valamint az általuk képviselt jellemzően gyakorlatias, problémamegoldás-orientált, rendszerszemléletű gondolkozásra, amely a mérnöki munka sajátja.

A találkozó szervezői vallják, hogy minden beruházás olyan jövőt érintő döntés, ami mögött hitbeli meggyőződés is áll. A Mérnöktalálkozó címét is ennek megfelelően a jelenben hozott döntések jövőbeli hatására irányuló jézusi mondat szerint választottuk meg: Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is – mérnöki beruházások református szemmel.

A III. Budapesti Református Mérnöktalálkozót a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Mérnökmisszió közösen szervezi.

Időpontja: 2019 február 23., szombat
Helyszíne: a Magyarországi Református Egyház zsinati székháza (1146 Budapest, Abonyi utca 21).

További információ és részletes program.

A Mérnöktalálkozón való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, amit IDE kattintva lehet megtenni.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió