Szlovéniáért imádkozunk

2019. március 01., péntek

Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén szlovén keresztény nők állították össze.

A 2019. évi világimanap központi gondolata a Lukács evangéliumából vett mondat: „Jöjjetek, mert már minden készen van". Az idézet lényege a meghívás és a biztatás, amely válaszadásra késztet – fogalmazott az MTI-nek Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára. A mondat Jézus példázatából való, amelyben egy ember a vacsorát készített barátainak, de mivel az eredeti meghívottak kimentették magukat, utcáról hívatott vendégeket – tette hozzá.

„Az istentisztelet során hallhatjuk azoknak a történeteit, akik leülnek a kenyér, bor, víz és só asztalához. A történeteik tükrözik, milyen volt Szlovénia politikai és gazdasági helyzete a szocialista-kommunista államtól napjainkig. Hallhatjuk a menekültek és a bevándorló munkások történeteit, az anyákét, a nagymamákét, a feleségekét és roma emberekét" – nyilatkozta az evangélikus lelkész, hozzátéve: amíg történeteiket hallgatjuk, „bocsánatot kérünk, hogy némák maradtunk az igazságtalanság láttán, és imádkozunk, hogy Isten nyissa meg szívünket együttérzésre és megértésre". Mint mondta, az imanapon világszerte azért is könyörögnek a keresztyének, hogy kölcsönösen támogatni tudják egymást a szabadság, igazságosság és béke felé vezető úton.

Az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg, Magyarországon harmincnegyedik alkalommal szervezi meg a MEÖT. A felkészülést segítő kiadványok a www.meot.hu honlapról vagy a www.vilagimanap.hu oldalról tölthetők le.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió