Iskolásoknak szóló ünnepi ajánlattal készül a kecskeméti Ráday Múzeum

2019. március 14., csütörtök, Múzeum Kecskemét

Március 14-én, csütörtökön 9-től 14 óráig általános és középiskolás csoportok ingyenesen látogathatják A kulcsra zárt szoba című kiállítást, amely Muraközy János, a város egyik kiemelkedő szabadságharcosának életét és festészetét mutatja be.

A Ráday Múzeum állandó kiállításának főszereplője – a jogi iskolát is végzett festőművész –, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban először nemzetőr századosként, majd a kecskeméti szabadcsapat gerillakapitányaként szolgált, végül pedig honvéd századosi rangot töltött be.

 Than Mór, Lotz Károly és Markó András: Muraközy JánosÜnnep előtti hagyomány Kecskeméten, hogy az iskolai közösségek közösen róják le tiszteletüket a szabadságharc szereplői előtt, a Főtéren álló Kossuth-szobornál. A múzeum munkatársai ezzel az új lehetőséggel a helyi történelmi értékeket és az események emlékét szeretnék erősíteni a diákokban.  

A rövid történelmi tárlatvezetéssel járó látogatáshoz előzetes időpontegyeztetés szükséges az esetleges torlódás elkerülése miatt.

További információk:

 

Ráday Múzeum Kecskemét, Kálvin tér 1.

Munkatársunk: Kriston-Bordi Zsuzsanna

Tel: +36 76 486 226

E-mail: radaymuzeum.info@gmail.com

Honlap: www.radaymuzeum.hu   www.facebook.com/radaymuzeum

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió