A Notre-Dame mi vagyunk

2019. április 16., kedd

„Ott vagyunk lélekben a térdre boruló, imádkozó és éneklő párizsiakkal a gyászban, de abban a katartikus felismerésben is, hogy van mit elvesztenünk, még ha „csak” egy épület pusztul is el” – Köntös László dunántúli főjegyző gondolatai a párizsi Notre-Dame katedrális jelentős részét elpusztító hétfő esti tűzesetről.

Gondolatban és lélekben mi is ott vagyunk az utcára vonuló párizsiakkal és együtt énekelünk és imádkozunk velük. Leborulunk az mindenható Isten felséges színe előtt, s valami olyasmit élünk át, hogy ennek a templomnak a tragikus pusztulásában velünk történt valami.

Mert lehet mondani azt, hogy a Notre-Dame felbecsülhetetlen értékű kultúrtörténeti emlék, a nyugati keresztény civilizáció nagybecsű öröksége, s ha elpusztul, akkor a múlt egy része pusztul el. Azért is kár.

Csakhogy itt többről van szó. Nem a múltunk pusztulhat el, hanem a jelenünk sérül. A Notre-Dame mi vagyunk.

Mert a Notre-Dame identitásépület. Mégpedig, hangsúlyosan, keresztény identitásépület.

Engem mindig döbbenettel tölt el azoknak – köztük sok kereszténynek is – a véleménye, akik szerint ma már nem beszélhetünk keresztény Európáról. Merthogy – mondják – fogy a hívők és a templomba járók száma.

Ez a vélemény jellemzően az egyént önmagában nézi, és sejtelme sincs arról, hogy bizony, akár öntudatlanul is, létezik közösségi identitás is, amely a legérzékletesebben a kulturális tájban fejeződik ki. A Notre-Dame az európai keresztény kultúra térben megjelenő, tárgyiasult formája.

Ha a Notre-Dame lángokban pusztul, akkor nem csak arról van szó, hogy pusztul egy ikonikus épület, hanem arról, hogy mindazok is roncsolódáson mennek keresztül, akik a lelkükben azonosulnak vele.

Ezért a Notre-Dame pusztulása európai, sőt nyugati méretű gyászesemény is. De éppen azért, mert átélhetjük, hogy itt velünk történt valami, lehet a katarzis pillanata is.

Átélése annak, hogy Európában, bármennyire is feszültségekkel terhes, mégis létezik valami, ami mindeneken túl és mindenek felett: összeköt. S ez a keresztény kultúra.

Ott vagyunk lélekben a térdre boruló, imádkozó és éneklő párizsiakkal a gyászban, de abban a katartikus felismerésben is, hogy van mit elvesztenünk, még ha „csak” egy épület pusztul is el.

Magunkat veszíthetjük el.

Mert a Notre-Dame mi vagyunk.

Köntös László

Az írás megjelent a Reposzt blogon.

Istent keresem

Bír 19,22–30

„Ugyan, testvéreim, ne tegyetek rosszat! tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →