Az e heti Református Félórából

2019. április 24., szerda

Lehet, hogy messziről tekintve a Hernád völgyében kevés a remény… hiszen sok az apró, egyre inkább elnéptelenedő abaúji falu, kevés a munkalehetőség, gondolhatnánk, hogy kilátástalannak tűnik az élet. Mi azonban Mérán reményt találtunk. A Református Félóra április 24-i műsorában megismerhetik a Kusnyír házaspárt, és megtudhatják, mi tartja őket Mérán csaknem három évtizede. Riportunk apropóját az adta, hogy április 28-án 10 órától a mérai templomból közvetít istentiszteletet a Kossuth Rádió.

A venezuelai bibliamisszióról Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára számol be műsorunkban. Venezuelába ugyanis a katonák élelmiszercsomagokat nem engednek be, valahogyan a Bibliák megis gond nélkül jutnak át a határon. Hogyan lehet ez? A dél-amerikai országban súlyos gazdasági és politikai válság van, hárommillió ember már elmenekült. Tavaly 1,7 millió százalékos volt az infláció. Üresek a boltok polcai, az emberek fizetése havi 1-2 dollár. A Bibliatársulatok Világszövetségének akcióját a Magyar Bibliatársulat is segíti, már több mint egy millió forintot gyűjtöttek össze.

A Magyar Református Egységről Szenn Péterrel a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökével beszélgetünk.

Műsorunk végén ezalkalommal Cseri Kálmán áhítatát hallhatják a boldog sírókról. A lelkész gondolatait Kecskés Ákos olvassa fel.

Április 24-én, szerdán, fél kettőtől várja Önöket a református félóra felelős szerkesztője, Fekete Zsuzsa, és a műsorvezető, Hegedűs Márk. Áldás, békesség!

Istent keresem

Bír 17

„Most már tudom, hogy jót fog tenni velem az Úr, mert egy lévita lett a papom” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink