A Református félóra e heti adásából

2019. május 01., szerda

A Református Félóra következő műsora május 1-jén szerdán lesz, így a naptár írta műsorunk forgatókönyvét. A munkáról lesz szó.

Először a dunántúli Szóládra utazunk, ahol gyümölcsleveket, lekvárokat és aszalt gyümölcsöket készítenek a helyi gyülekezet kisműhelyében. Sőt a Balaton-közeli faluban a református gyülekezet az egyik legnagyobb munkáltató. Céljuk, hogy a helyben maradást segítsék, és úgy látják, ennek egyik eszköze a munkahelyteremtés. Éppen ezért évek óta részt vesznek a református közfoglalkoztatásban.

Fotó: Kapás Csilla

A kép úgy lesz teljes, ha nem csak egy helyi történetet hallgatunk meg, ezért Lutár Balázzsal, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgató-helyettesével is beszélgetünk a református közfoglalkoztatásról. Volt olyan korábban, hogy kétezer embernek adtak munkát, most ezerháromszázan vesznek részt a programban. Szerinte közmunkásnak lenni sokszor egyet jelent a stigmával, de a református közfoglalkoztatás ezen is próbál változtatni.

A magyar református egységről – a közelgő Egységnap kapcsán – ezúttal Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével beszélgetünk.

Műsorunk végén Cseri Kálmán áhítatát hallhatják a munkáról. A lelkész gondolatait Kecskés Ákos olvassa fel.

Május 1-jén, szerdán, fél kettőtől várja Önöket a Kossuth Rádió hullámhosszán a Református félóra műsorvezetője, Hegedűs Márk. Felelős szerkesztő: Fekete Zsuzsa. Áldás, békesség!

Istent keresem

2Krón 34

„...leromboltatta az oltárokat, ...összetörette a bálványokat...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →