Közösségünk, összetartozásunk, életünk

2019. május 21., kedd

„Csak úgy lehetünk igazi reformátusok, ha valóban Krisztusra tekintünk és az életünkkel is hirdetjük, amire az evangélium tanít bennünket” – az egységnap résztvevőit arról kérdeztük, mi hozta el őket Debrecenbe és mit is jelent nekik reformátusságunk.

„Mindenki együtt, egy közösségben tudja áldani Isten és dicsőíteni őt: fiatalok, gyerekek, középkorúak, idősek – tényleg mindenki” – fogalmazza meg az egységünk üzenetét Cseh Lajos, komáromi teológushallagató.  Ebben már szombat délelőtt tíz órakor is csak egyet lehet érteni, addigra a Kárpát-medence minden részéből érkeznek buszok és lassan megtelik a Nagytemplom előtti tér. Van, aki korahajnalban kelt vagy már előző nap útnak indult más csak egy-két órát utazott, de mind ugyanazért jöttünk: hálát adni egységünkért és hitünkért.

Ebben az évben az egyik legfontosabb kérdés, mit is jelent az az egység, ami nem függ évszámoktól vagy helyszínektől. Számomra a családot: azokat, akiktől reformátusságomat örököltem, kiváltképp is a nagymamámat, akitől hinni tanultam. Hogy megtudjuk, mások mit éreznek ezzel kapcsolatban, a különböző programok között válaszokat és történeteket keresünk.

Felelősek vagyunk egymásért

A mindennapokban is az a cél, hogy láthatóvá tegyük egyházunk, de ez különleges módon valósul meg és valódi ünneppé lehet május 18-án. Századokat összekapcsoló helyszín az alkalomnak otthont adó Debrecen, hiszen 452 évvel ezelőtt innen indult egyházunk története, itt, az ősi falak között fogadták el a Második Helvét Hitvallást eleink, majd megannyi történelmi pillanat után itt egyesült újra 2009-ben a Magyar Református Egyház. „A református egység számomra azt jelenti, hogy a sokfelé széttöredezett magyar reformátusság valahol találkozhat a világban. Boldog vagyok, hogy Debrecen ez a pont, ahol ma fizikailag is együtt lehetünk” – mondja Bogya-Kis Annamária. A nyírlövői lelkipásztor úgy érzi, ilyen eseményeken lehet igazán át- és megélni a közösséget: „Ebben a találkozásban mindig benne van magyar reformátusságunk, ilyenkor együtt énekelhetünk, együtt imádkozhatunk.”

Ebben a közöségben pedig nem az a fontos, ki, mit csinál a hétköznapokban, hanem az, hogy egyfelé tartunk. Varga Mihályról például általában az jut eszünkbe, hogy pénzügyminiszter, azt azonban kevesebben tudják, hogy büszke református, aki régebben presbiterként is szolgált. Bár zsúfolt a napirendje, ő is készségesen válaszol kérdésünkre: „Ez az egység teljes nemzeti közösségünknek azt jelenti, hogy összetartozunk. Hosszú évtizedek különállása után 2009-ben egy nagyon fontos döntés született, adjunk hálát a Jóistennek, hogy ez a kegyelmi pillanat létrejöhetett.” A politikus szerint öröm, hogy közel száz év után az Amerikában élő reformátusok is úgy döntöttek, szeretnének visszatérni a Magyar Református Egyházhoz. „Magyar kálvinistaként felelősek vagyunk minden testvérünkért, aki akár a Kárpát-medencében, akár azon túl él” – fűzi hozzá.

Mit tehetünk egymásért?

Nagy a forgatag a Kossuth téren, szól a zene, mindenfelé emberek sétálnak, a különböző standok között is, amelyek azt mutatják be, mennyire színes is a református egyház. „Ha Krisztusban egyek tudunk lenni, akkor meg tudjuk élni azt a közösséget, amit csak tőle kaphatunk. Csak úgy lehetünk igazi reformátusok, ha valóban Krisztusra tekintünk és az életünkkel is hirdetjük, amire az evangélium tanít bennünket” – vallja a Székelyföldről érkezett Baló András. Azt is megtudjuk tőle, hogy már tíz évvel ezelőtt is itt volt, és bár akkor „újoncként” érkezett, csodálatos emlékké vált számára az akkori ünnep.

„Akkoriban jutottam hitre, érdekelt minden, ami Istennel kapcsolatos és hiszem, hogy debreceni látogatásom nem is volt véletlen – idézi fel. – Isten megadta a lehetőséget, hogy olyan dolgokat tapasztaljak, amik megerősítették hitemet.” Tíz évvel később pedig az emlékeken túl az hozta el a kálvinista Rómába, hogy kórusával énekeljen és találkozzon református testvéreivel. „Jó együtt lenni mindenhol, ahol Isten gyermekei vannak, ahol a találkozás felserkent, hogy megkeressük, miben tudunk használni másoknak” – teszi hozzá Baló András.

Hasonló gondolatokat ismerünk meg néhány faházzal arrébb, az ifjúsági standoknál: „Az egységnek nem az a lényege, hogy mindenki egyforma lesz benne, hanem hogy a különbségek ellenére is képesek vagyunk egy irányba nézni és indulni” – fogalmaz Szabó Eszter. A Budapestről érkezett lány szerint fontos a református egység, de nem a felekezet az, aminek meg kell határoznia identitásunkat. „Az igazi egység az, amikor olyanokkal lehetek együtt, akik ugyanazt tartják életük megváltójának, mint én.”

Nem fogyatkoztunk

Közelebb sétálva a Nagytemplomhoz egyre sűrűsödik a tömeg, de egy pillanatig sincs tolakodás, mindenki türelmesen, beszélgetve várja az istentisztelet kezdetét. Többen felidézik tíz vagy akár öt évvel ezelőtt emlékeiket és velünk együtt keresik, hogy repültek el ilyen gyorsan ezek az évek. „Ez az egység végső soron az életünk, a közöségünk, az összetartozásunk. Minden, ami értéket képvisel, minden, ami megtartó erő és minden jó, amit a gyermekeinknek szeretnénk továbbadni” – fogalmazza meg Zán Fábián Judit.

A Kárpátaljáról érkezett hölgy is itt volt 2009-ben, ahogy az összes azóta szervezett egységnapon. Mint mondja, jó látni a szabadtéri kiállításon a tíz évvel ezelőtti képeket és felismerni rajtuk az akkori szervezőket, akik elég bátrak voltak, hogy küzdjenek az egységért.  „Jó volt végignézni az akkori fotókat, de még jobb látni, hogy azóta sem fogyatkoztunk meg. Ez mindig olyan alkalom, amire minden református majdnem egy éven át készülhet és várhatja az újabb találkozást” – teszi hozzá.

Isten hozott!

Mielőtt mi is keresünk egy árnyékos helyet az istentiszteletre, még találkozunk egy felvidéki lánnyal, aki csupán pár hete konfirmált, mégis kora reggel útrakelt gyülekezetével, hogy itt ünnepelhessen. „Most járok a hitem útjának elején, ezért ez egy fontos mérföldkő. Olyan, amit mindenkinek át kellene élnie: el kell jönni az ilyen eseményekre és megismerni más hívőket, akik még közelebb szeretnének kerülni Jézushoz” – magyarázza Gyurcsík Menyhárt Frederika.

Elmeséli, mennyire jól érezte magát a nap folyamán és mennyire élvezte a programokat, de azt is, hiába választotta a református egyházat felnőttként, esküvője miatt, úgy érzi, hazatért: „Nem gondoltam volna, hogy ennyire sokan vagyunk és ennyi helyről érkeznek ide. Jó látni, hogy mindenki ide tartozik és hogy ide is akarnak tartozni. Egységben.” Arra a kérdésre pedig, hogy már reformátusnak érzi-e magát, határozottan bólint. Erre nem is tudunk – és talán nem is kell – mást mondani, csupán annyit, hogy Isten hozta egyházunkban. Tíz év múlva talán majd ő meséli el egy érdeklődő idegennek, milyen is volt „újoncként” ünnepelni a református egységet.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László

hanganyag: Mikos Tamás

Istent keresem

Bír 2,6–3,6

„A nép pedig az Urat szolgálta Józsué egész életében...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →