Úton a békés együttélés felé a Közel-Keleten

2019. június 11., kedd

„Európa és a világ államainak és társadalmainak nagyobb szerepet kellene vállalniuk a béke és megbékélés előmozdításában a Közel-Keleten″ – fogalmazott közös nyilatkozatában a közel-keleti békés együttéléshez vezető lehetőségek feltárására érdekében összegyűlt közel ötven egyházi, segélyszervezeti, politikai és akadémiai képviselő.

Közel ötven egyházi, segélyszervezeti, politikai és akadémiai képviselő gyűlt össze a Windsor Great Parkban található Cumberland Lodge-ban2018. december 14-15. között, hogy a közel-keleti békés együttéléshez vezető lehetőségek feltárásáról beszéljenek. A konferencia a közel-keleti térség és Európa keresztényeit ültette egy asztalhoz a közös megértés és szolidaritás jegyében.

A résztvevők beszámolókat hallhattak Egyiptomból, Irakból, Izráelből, Jordániából, Libanonból, Palesztinából és Szíriából, foglalkoztak a pluralizmus, az állampolgárság, az oktatás és az emberi jogok kérdésével, és a hallottak alapos megvitatását követően az alábbi közleményt fogadták el.

A konferencia tudatában van annak, hogy

– az evangéliumhoz hűséges közel-keleti keresztyénség történelme a keresztyénség legkorábbi időszakáig nyúlik vissza,

– minden vallás hozzájárul a régió kulturális gazdagságához, különös tekintettel a három ábrahámi vallásra

– a térségben élő különböző vallások és népcsoportok történelem során voltak olyan időszakok, amikor békében együttéltek.

– keresztyének felekezetre való tekintet nélkül tömeges vándoroltak el a Közel-Keletről, menekültek el szülőföldjükről a konfliktus és háború, vallási diszkrimináció, üldöztetés illetve a gazdasági nehézségek miatt

– szükséges, hogy a szülőföldjükön maradt keresztények biztonságban és békében élhessenek, és hogy segélykiáltásukat a világ többi részén élő testvéreik meglássák, meghallják és arra választ adjanak

– Európa és a Közel-Kelet történelmi és jelenlegi kapcsolata, amely a jelenlegi helyzet kialakulásához is hozzájárult, komoly kérdéseket vet fel, amelyekre választ kell adnunk..

A konferencia az alábbi következtetésekre jutott:

– a 20. század kezdetén drasztikus változások következtében a Közel-Keleten sokaknak nem volt ideje és lehetősége az eltökéltséget, odaszánást és forrásokat igénylő béke és megbékélés elérésére.

– a 21. századi békés együttélésnek a hatalmi ágak szétválasztásán, állampolgárságon, törvény előtti egyenlőségen, a diszkriminációmentességen, a társadalmi igazságosságon, a teljes társadalmi részvételén és a kölcsönös tiszteleten kell alapulnia

– a vallási közösségeknek és vezetőiknek felelőssége, hogy az emberi méltóságot középpontba helyezve kiálljanak a felebaráti szeretet, az erőszakmentes konfliktuskezelés és az aktív megbékélési folyamat mellett fel. A megbocsájtás és az ellenség szeretetének parancsa lehet a keresztények sajátos hozzájárulása a béke folyamathoz és a társadalmak újjáépítéséhez;

– a vallási közösségek értékes tapasztalatokra támaszkodhatnak az oktatásban, különösen is a békére nevelés terén. A vegyes felekezetű iskolák fontos szerepet játszanak abban, hogy a fiatalok a barátság szellemében nőjenek fel. A szülők bevonásával az oktatásnak egy olyan új értelmezése érhető el, amely példát nyújt az egész oktatási rendszer számára is.

A konferencia a következő ajánlásokat fogalmazza meg

– az államoknak valamennyi lakosa számára otthont kell nyújtaniuk vallási, meggyőződési vagy etnikai hovatartozástól függetlenül, biztosítva a teljeskörű és egyenlő jogú állampolgárságot

– az államoknak törekedniük kell az emberi méltóság jobb megértésére, biztosítani és alkalmazni az emberi jogokat beleértve a vallási és lelkiismereti szabadságot. Egy pluralista társadalomban láthatónak kell lennie a polgárok vallási sokszínűségének és kulturális gazdagságának a magán- és a közszférában egyaránt.

– a vallási közösségeknek különbséget kell tenniük a szenthelyeik vallási jelentősége és azok fölött gyakorolt területi fennhatóság között. A kulturális helyszíneken való megosztozást nem versenyként, hanem az közös kapcsolódási pont jeleként kell megélni.

– a vallási közösségeknek mélyíteniük kell az együttéléssel kapcsolatos teológiai értelmezésüket, amely megengedi a saját vallási igazságukba vetett feltétlen hitet és az Isten és az emberiség felé való szolgálat eltérő formáinak tiszteletben tartását.

– a vallási közösségeknek a közönyön, tudatlanságon és félelmen felülemelkedő és a mindenkit megillető igazságosság holisztikus víziójára kell törekedniük,

– a vallási közösségeknek teret kell biztosítaniuk a találkozásokra, főként a fiatal nemzedék számára, hogy ne az előítélet és gyűlölet, hanem a barátságság szellemében nőjenek föl.

– a vallási közösségeknek vallásközi párbeszédet kell folytatniuk, tanúbizonyságot téve az egyén méltóságáról és a közös jóért való munkálkodásról, annak tudatában, hogy a békét nem a kard hozza el, hanem a gyengéd szó.

– Európa és a világ államainak és társadalmainak nem szabad megfeledkezniük a régió népeinek és legfőképp a keresztyén közösségek helyzetéről; a fennálló konfliktusnak és a látszólag leküzdhetetlen akadályoknak nem szabad érdektelenséghez és fatalizmushoz vezetniük, hanem inkább fokozott erőfeszítésekre kell, hogy sarkalljon a közvetítés és támogatás terén

– Európa és a világ államainak és társadalmainak fel kell ismerniük a közel-keleti konfliktusok sokrétű gazdasági dimenzióit és az abba játszott saját szerepüket

– Európa és a világ államainak és társadalmainak nagyobb szerepet kellene vállalniuk a béke és megbékélés előmozdításában a Közel-Keleten, nemcsak erkölcsi okból, hanem azért is, mert a konfliktusok hatással vannak a világ számos más régiójára is.

– Európa és a világ egyházainak igaz testvérkapcsolatokat kell ápolniuk a közel –keleti egyházakkal, ami kifejezi a szolidaritást imádságban, pártfogásban és kézzelfogható támogatásban.

A konferencia azt is tudomásul veszi, hogy a békés együttélés Európa számára is kihívást jelent, amely– ideiglenes vagy állandó jelleggel – az új otthona lett számos közel-keleti menekültnek, ezáltal felerősítve Európa vallási sokszínűségét. Ebben a közegben az európai egyházak tanulhatnak a közel-keleti testvéregyházaik bölcsességéből és tapasztalataiból.  

A CEC május ülésén támogatta A békés együttélés felé a Közel-Keleten című nyilatkozatot.

Forrás: CEC

Fordította: Schmidt Krisztina

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió