A Református félóra tartalmából

2019. június 19., szerda

Szerdán fél kettőtől újra Református félóra a Kossuth Rádióban!

A tartalomból:

Szíriai testvérgyülekezeti kapcsolat építésébe kezdett a Szentendrei Református Egyházközség. Anyagi támogatást adnak és akár személyesen elutaznak a háború sújtotta országba. Harmathy András lelkésszel beszélgetünk a részletekről.

Aztán még profibb lesz a református szeretetszolgálat: ugyanis magukénak tudhatnak egy kutató-mentőcsoportot. Munkájukat mentőkutya, lánctalpas traktor segíti… és önkéntes tűzoltókként avar- és bozóttüzek megfékezésében segítenek a jövőben. A részletekről Juhász Mártont, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatóját kérdezzük.

Végül szó lesz arról, hogy 220 éve szentelték fel a hódmezővásárhelyi református Újtemplomot. A monumentális, több ezer ember befogadására alkalmas épület azóta nem esett át teljeskörű felújításon. Most – egy határon átnyúló uniós pályázatnak köszönhetően – egy iparművészeti turisztikai útvonal kialakítása mellett a templom felújítása is elkezdődhet.

Műsorunk végén pedig a vasárnap mögöttünk hagyott apák napja apropóján az édesapákra fókuszálunk.  Magyarországon ez az ünnep szinte ismeretlen, pedig az édesapáknak is fontos szerepük van a család és a gyerekek életében. Cseri Kálmán igei gondolatait Kecskés Ákos olvassa fel.

A Református félóra felelős szerkesztője: Fekete Zsuzsa. Június 19-én, szerdán, fél kettőtől várja Önöket a műsorvezető: Hegedűs Márk. Áldás, békesség!

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.