„Az én részem kies helyre esett”

2019. július 16., kedd

Több mint tíz éve vezeti a Dunántúli Református Egyházkerületet, tavaly megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét, idén pedig tiszteletbeli doktorrá avatta a Károli Gáspár Református Egyetem. Steinbach József püspökkel beszélgettünk.

– Miért választotta a teológiai pályát, és miért lett lelkész?

– Népegyházi keretben nőttem fel a múlt rendszerben, kisgyerekkorom óta az egyházban élek. Az életünk része lett az istentisztelet, a gyülekezet, az igehirdetés. Még most is emlékszem prédikációfoszlányokra, üzenetekre, a lelkész hanghordozására. Apám kétkezi munkából élő ember volt, ragaszkodott ahhoz, hogy nekem is tisztes szakmám legyen, így lettem szőlő- és gyümölcskertész, aminek örülök is. Az elhívást középiskolás koromban kaptam meg, miközben válaszokat kerestem a bennem felmerült kérdésekre. A szakmai tárgyak mellett mindig érdekeltek a bölcsészettudományok, a filozófia, a művészetek és az irodalom. Szerb Antal A világirodalom története című könyve szerint haladva végigolvastam a világ- és a magyar irodalom műveit, és mellette mindennap forgattam a Bibliát. A Veszprém megyei könyvtár szinte a második lakóhelyem volt. Bejáró voltam Füredre, Veszprémben volt az átszállás – tanítás után zárásig a könyvtárban tanultam, olvastam, komolyzenét hallgattam.

– Megtalálta a kérdéseire a választ a könyvtárban?

– A kérdésekre a választ a Szentírásban, azon belül Krisztus evangéliumában találtam meg, amelyet az első keresztyének így fogalmaztak meg: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Megértettem, hogy a kérdésekre egyetlen válasz van: az Isten Krisztusban közölt szeretete, az örök élet, a megváltás és a megtartatás. Rájöttem, hogy ezt szeretném hirdetni, ezt szeretném szolgálni. Tudtam, hogy ez az én utam.

– A középiskola után egyből a teológiára ment?

– Volt még egy érdekes közjáték. Egyrészt nem éreztem magam felkészültnek, másrészt kellett valamiféle megerősítés, hogy nem csak a fiatalkori lendület visz ebbe az irányba. Elmentem dolgozni a szakmámban, és két évig érleltem magamban a döntést. Ezalatt egy intézményben füvet nyírtam, gondoztam a kertet, de éjjel-nappal olvastam, és ugyanúgy jártam a Veszprém megyei könyvtárba. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek, mert ott erősödött meg bennem, hogy ez az út, csakis ez. Ekkor ismertem meg a feleségemet, akinek nyolc éven át udvaroltam, ő az első és az egyetlen nő az életemben. Érte naponta hálát adok! Amikor felvettek a teológiára, még egy megerősítést kaptam, mert a tanulmányaim megkezdése előtt másfél év sorkatonaság várt rám Marcaliban. Jól emlékszem, mit jelentett ott a hit és az ökumené, hogy mindannyian Jézus Krisztusban bízunk. Mi, különböző felekezetű lelkészjelöltek együtt erősítettük egymást. Hatalmasat érlelt ott az Úristen. Így kezdhettem el a teológiára járni, és a sokszoros belső elhívás után jött a külső elhívás intézményes formája.

– A teológia elvégzése után segédlelkészként került a Balatonalmádi-Balatonfűzfői Református Társegyházközségbe. Hogyan érezte, hogyan érzi most itt magát?

– Szentgál, ahol laktunk, csak huszonöt kilométerre van a Balatontól, gyerekkorunkban mégis az volt nekünk a nagybetűs kirándulás, hogy a szüleink évente egyszer elhoztak minket a Balatonra. Harminc éve itt vagyunk, az első helyünkön. Egyházi vezetőként is fontos számomra a gyülekezeti munka. Terepen kell maradni. Mindennap megköszönöm az Úristennek, hogy itt lehetek lelkész.

– Hogyan élte meg a gyülekezet, hogy az évek múlásával lelkészükből a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke lett?

– Örömmel és hálaadással. Viszont azóta is csodálom a gyülekezeteim türelmét, amellyel elhordozzák, hogy kevesebbet vagyok köztük. Szerencsére az Úristen megáldotta a püspökség előtti időszakot, és jó munkatársi közösség alakult ki. Rengeteg kiskörünk van, mindegyiknek van rátermett vezetője. A vasárnap délelőtti istentiszteleten azért itt tudok lenni, de a pasztorációt már nem tudom ugyanúgy végezni, mint korábban, bár nagyon szeretném. Kettős dolog ez, mert öröm van a gyülekezetben, de félig-meddig elveszíti a lelkipásztorát.

– Több mint tíz éve vezeti az egyházkerületet. Változtatott-e az elmúlt évtized valamit az egyházról való gondolkodásában és Istennel való kapcsolatában?

– Nagyon sok tapasztalattal lettem gazdagabb, és nagyon hálás vagyok az Úristennek ezért a szolgálatért. Az volt a fő célom, hogy egyházi vezetőként is továbbvigyem a gyülekezeteimben megtanult pasztorációs lelkületet. Ez személyes kapcsolattartást, látogatást, gyülekezeti együttlétet és az emberekkel való beszélgetést jelent. Erre törekedtem, és úgy érzem, hogy ez minden nehézség ellenére sikerült is. Van egy egységes Dunántúl, ahol – remélem – jó reformátusként élni és szolgálni. Én ezért imádkozom, és mindenkitől bocsánatot kérek, ha valakit megbántottam, de erre törekedtem. Nagyon hálás vagyok a családomnak, hogy nemcsak elhordoz, hanem mindenben mellettem van, és mindenben örömmel támogat. Nagyon nagy félelem volt bennem az elején, mert tényleg nem számítottam erre a tisztségre, és abszolút nem ambicionáltam magam erre. A legszomorúbb tapasztalatom az, hogy az egyházban is nagyon sokan visszaélnek minden jó szándékkal. Nem tudják, hol a határ, viszont haragszanak, ha nemet mondunk. Mi a krisztusi szeretetre hivatkozva nagyon demokratikus módon működünk, és igencsak nehéz így egyházat kormányozni. „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?" – kérdezi Pál apostol. Nagy nehézséget jelent összeegyeztetni a fegyelmet a krisztusi szeretettel. De minden nehézség ellenére sincs csalódás bennem, sőt még szenvedélyesebben szeretem ezt a szent ügyet: a Krisztus és szeretett egyházunk ügyét.

– Június végén tiszteletbeli doktori címet vett át a Károli-egyetemen. Mit jelent önnek ez az elismerés?

– Nagyon meglepett, és nagyon örültem neki. Én ezt olyan nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy innen is szeretném megköszönni a szenátusnak és mindazoknak, akik gondoltak rám ebben a tekintetben. Azt is mondhatnám, hogy életem egyik betetőzése ez. Azért is köszönöm, mert voltam doktorandusz, sok mindent elvégeztem ez ügyben, publikáltam, de amióta püspök vagyok, be kell látnom, hogy már nem lesz időm és energiám a doktori cím megszerzésére. Bízom benne, hogy valamit tettem ezért az ügyért, és alázattal, szinte méltatlanul, de nagyon hálás vagyok mindenkinek. Most még nagyobb legitimációval fogom végezni a Pápai Református Teológiai Akadémián az oktatói munkát.

A teológia szerelmesei
„Steinbach József előbb volt református teológus, mint egyházkormányzó. A tiszteletbeli doktori cím annak szól, aki egyházkormányzóként is megmaradt teológusnak" – fogalmazott Kocsev Miklós dékán a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának diplomaosztó ünnepségén.

– Kocsev Miklós dékán szerint a „tiszteletbeli doktori cím annak szól, aki egyházkormányzóként is megmaradt teológusnak". Ön is így érzi? Megmaradt teológusnak?

– Nagyon remélem, mert ez a legfontosabb: megmaradni igei embernek és teológusnak, és teológusként magyarázni az Igét, bizonyságot tenni és szolgálni.

– Már közel negyven kötete jelent meg. Most is dolgozik valamin?

– Folyamatosan. Tizenegy éve mindennap írom az Ige mellett című rovatot, amelyet hétről hétre közöl a Reformátusok Lapja. Ezekből áll össze a könyveim jó része. Készül egy új, képmeditációkat tartalmazó kiadvány is, amelyeket a visszajelzések szerint nagyon szeretnek az emberek, illetve minden évben megjelenik Püspöki prédikációk című igehirdetéses kötetem, amelynek a szolgálati napló is része. Szerintem püspökként kötelességünk megmutatni, hogyan tanítjuk az embereket igehirdetőként az Ige egyházában, hogyan hirdetünk Igét. Mindezek mellett évente egy-két tanulmányt is publikálok a homiletika tárgykörében, és naponta írok szubjektív naplót is, amelyben a gyülekezetünk történetét, illetve a püspöki munkát dolgozom fel. Ezt majd a levéltárba fogom leadni.

– Hogyan jut ideje minderre?

– Ahogy telik felettem az idő, egyre nagyobb kihívás ez. Most már érzem, hogy úgy nem fog menni, ahogy eddig. Ezekre a munkákra hajnali három és reggel hét óra között van csak időm, mert aztán elindul a nap, és menni kell. Próbálok korán lefeküdni és öt órát aludni, mondjuk tíztől hajnali háromig. De irdatlan mennyiségű munkát tudok elvégezni egy-egy hosszabb úton is. Ha csak Pápára megyek, ahol a püspöki hivatal van, az oda-vissza két óra, ami alatt rengeteg mindent meg lehet csinálni, egy-egy budapesti vagy debreceni útról nem is beszélve. Minden időt próbálok hasznosítani, de most már vissza kell fognom a tempót. Köszönöm az Úrnak, hogy megőrzött, és nem akarom a kelleténél jobban feszegetni a határokat.

– Már harminc éve szolgál a Balaton partján. Mennyire tudja kihasználni a tó adta lehetőségeket? Szokott mondjuk horgászni vagy esetleg vitorlázni?

– Volt olyan nyár, hogy egyetlenegyszer sem fürödtem a tóban. Utána elhatároztam, nem telhet el többé úgy nyár, hogy ne menjek le a partra. Korábban napi kapcsolatom volt a Balatonnal, mert huszonöt éven keresztül minden reggel elmentem futni. Gyönyörű helyeket fedeztem fel a parton, olyan utakat ismertem, amelyeket senki más. A kocogásnak az imádság mellett ez a legnagyobb ajándéka.

– Nem lehetett nem észrevenni, hogy az elmúlt években drasztikusan lefogyott, sokan aggódtak is ön miatt.

– Én is hallottam híreket arról, hogy nagyon beteg vagyok. E tekintetben elmondhatom: hála az Úrnak, még nem vagyok beteg, szándékosan le akartam fogyni. Miután abbahagytam a futást, és folyamatosan etettek bennünket a szeretetvendégségeken, nagyon rám jöttek a kilók, de védekezésből nem álltam mérlegre. Ha megnézem az akkori képeket, magam is megijedek. Egy felülvizsgálaton viszont mérlegre állítottak, és akkor el sem kellett határoznom, hogy ennek itt vége. Ez 2017 márciusában volt. Újra mozogni kezdtem, és nagyon szigorú böjtnek vetettem alá magam. Csak gyümölcsöket, zöldséget és halat ettem két éven keresztül.

– Ha lenne két hete, hova utazna el szívesen?

– Meggyőződésem, hogy először ismerje meg mindenki a saját kultúráját és utána a távolabbi világot. Így lehet csak értékelni mások kultúráját, ami erősítheti a saját hitünket és identitásunkat is. Európában számos helyet megnéznék, például azokat a földközi-tengeri szigeteket, ahol a keresztyén kultúra a domináns. Engem a keresztyén kultúra kincsei érdekelnek. Legjobban a saját életterem harminc kilométeres körzetében található szépségekre szeretnék rácsodálkozni, mert azokat kellene még jobban ismernem, hiszen „az én részem kies helyre esett", ahogy a zsoltáros énekli.

Hegedűs Bence, fotó: Sebestyén László

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.

Istent keresem

2Krón 3

„Kárpitot is készíttetett kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből, amelyekbe kerúbokat szövetett” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →