Egyházi táborok és programok finanszírozására lehet támogatást igényelni

2019. november 11., hétfő

Táborok és közösségi célú programok támogatására, illetve a hozzájuk kapcsolódó eszközbeszerzésre nyújthatnak be támogatási kérelmet magyarországi és határon túli, magyarajkú egyházi jogi személyek 2019. november 28-ig. Kettőszáz- és ötszázezer forint közötti összeget lehet igényelni, a támogatott programoknak 2020. január 1. és december 31. között kell megvalósulniuk.

Egyházi táborok és közösségi programok megvalósulását támogatja a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága EGYH-KCP-20 kódszámú felhívásával.

Támogatást – a hatályos jogszabályok alapján – magyarországi, vagy határon túli egyházi jogi személynek minősülő szervezetek (például gyülekezetek, intézmények) igényelhetnek, kivéve, ha valamely korábbi EGYH-KCP kódjelű nyertes kérelmükhöz nem készítették el beszámolójukat és a beszámoló benyújtásának a határideje már lejárt.

tábori életkép

A kért összegeket táborok, hitéleti, közösségépítő, illetve közösségi nevelést szolgáló egyházi rendezvények, továbbá zarándoklatok szervezésére és lebonyolítására lehet fordítani. Emellett támogatják a programokhoz kapcsolódó eszközök – kivéve elektronikai eszközök – beszerzését is. Egyházi épületek felújítására, közösségi terek építésére ebben a kiírásban nem lehet támogatást igényelni.

Kizárólag eszközbeszerzésre kétszázezer forint, kizárólag programra minimum kétszáz-, maximum ötszázezer forint, programra és eszközre pedig szintén minimum kétszáz-, maximum ötszázezer forint kérhető. A vissza nem térítendő támogatást egy összegben, előlegként utalják majd.

tábori életkép

Kérelmet benyújtani a 2020. január 1. és december 31. között megvalósuló tevékenységekre lehet, az igénylés elektronikusan, az EPER rendszeren keresztül tehető meg 2019. november 28. 23 óra 59 percig. A kérelmek benyújtásához nincs szükség felettes egyházi szerv ajánlására.

A felhívással kapcsolatos minden további információ a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján érhető el. 

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió