Közös felelősségvállalás

2019. november 14., csütörtök

A közös külkapcsolatok kérdésével és a jövő évi egységünnep előkészületeivel kiemelten foglalkozott a Generális Konvent elnöksége november 11-i és 12-i ülésén. A Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő testület legutóbbi tanácskozásának a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozó Sződemeteren májusban átadott Kölcsey-emlékház adott otthont.

Az elnökségi ülésen szó volt többek között a 2020. évi tervezett kiemelt programok előkészületeiről – köztük a magyar református egység napjának eseményeiről, amit május 23-án Marosvásárhely lát vendégül, a Kárpát-medencei református önkéntes napokról, a Szeretethídról, amit egy héttel korábban, május 15-16-án tartanak, valamint a július 3-5. között Grazban sorra kerülő 10. Közép-európai Keresztyén Találkozóról –, a Magyar Református Egyház költségvetéséről és a közös külkapcsolatokkal összefüggő kérdésekről.

Az elnökség tavaly döntött tematikus elnökségi ülésekről, amikor egy témával egy-egy tanácskozás keretében részletesebben kívánnak foglalkozni. Most ilyen módon a közös külkapcsolatok kerültek napirendre, visszatekintve a Magyar Református Egyház egységében eltelt elmúlt évtizedre is. A Generális Konvent külügyi hálózata révén megvalósuló együttműködés kapcsán elhangzott, hogy a külkapcsolatok alakítása során felelősséggel tartoznak a magyar reformátusság egészével szemben és a magyar református egység magától értetődő valóságát képviselik és érvényesítik minden lehetséges alkalommal. Jó példa erre egyebek mellett a közös tagdíjfizetés és jelöltállítás a nemzetközi szervezetekben, a közös nyilatkozatok, a nemzetközi szolidaritás koordinálása, a diaszpóra egyházak és gyülekezetek közös gondozása, valamint az utóbbi években a közös felelősségvállalás a Közel-Keleten.

Az elnökség döntése nyomán a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2019-ben is adománygyűjtést hirdet a Kárpát-medence református oktatási intézményeiben. Az oktatási alap működésének 10. adománygyűjtési időszakában a támogatók figyelmét és együttérző szeretetét a Szíriai Örmény Református Egyház háborús körülmények és üldöztetések között végzett oktató-nevelő szolgálata felé kívánja fordítani, kiemelt célként az egyház által működtetett Damaszkuszi Keresztyén Általános Iskola (Evangelical Elementary School – Damascus) felújítását és működési feltételeinek jobbítását meghatározva.

Az oktatási alap gyűjtéséhez csatlakozva közel százezer forintnyi adományt adott át Bara Lajos István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatója, melyet az oktatási intézmény új épülete alapkövének ünnepélyes elhelyezése alkalmával gyűjtöttek múlt pénteken.

A Generális Konvent a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete. Feladata a közös alkotmány és közös törvények előkészítése, a közös ügyek koordinálása, az egység munkálása. Ennek ügyvivő testülete a Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő elnökség, melynek feladata a közös ügyek intézése. A testület szükség szerint, de évente legalább háromszor ülésezik.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.