A Református félóra január 22-i adásából

2020. január 22., szerda, Országszerte

Folytatjuk a református egyetemeket bemutató sorozatunkat: e heti adásunkban a Sárospataki Református Teológiai Akadémiára látogatunk.

A „pataki szellem" így emlegetik jelenlegi és egykori diákok, oktatók azt az atmoszférát, ami családdá kovácsolja a sárospataki teológia közösségét. Bár a történelem nem kímélte az intézményt, mégis évszázadok óta képzik a gyülekezeti vezetőket. De nem csak lelkészeket adott Sárospatak az országnak, itt tanult a magyar irodalom számos kiemelkedő alakja is, többek között Kazinczy Ferenc és Gárdonyi Géza. Az akadémia ma is ragaszkodik a hagyományokhoz, de képzéseikben követik a kor igényeit. A sárospataki teológia abban is különleges, hogy a lelkészképzés mellett a kapcsolati erőszak megelőzésére, kezelésére is készítenek fel szakembereket. Bencze Zsófia riportja.

Nem a magas rezsi, a drága babaruha, hanem az Isten ellen való lázadás és a hitetlenség a család legősibb ellensége – vallja Zán Fábián Sándor református püspök. A kárpátaljai egyházvezető három éve álmodta meg a Reformáció Gyermekei elnevezésű programot. Ez a rendhagyó kezdeményezés a gyermekvállalásra buzdítja a kárpátaljai magyarokat, hogy megmaradhasson a határon túl élő kisebbség. Dóka Viktória arról is faggatta az egyházvezetőt, hogyan alakult a program az elmúlt három évben, és miképpen szólítja meg napjainkban a családokat.

Mi a kísértés? Győri-Daniné Tóth Anett, a balatonszabadi református gyülekezet lelkipásztora áhítatában hallhatnak erről. A lelkésznő igei gondolatait Petri Nóra tolmácsolja.

Január 22-én, szerdán délután fél kettőkor a Kossuth Rádió hullámhosszán várja a hallgatókat a Református félóra szerkesztője, Fekete Zsuzsa és a műsorvezető: Fekete László. Áldás, békesség!

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió