20 ÉV: Harangszó-történelem – Kiért szól a harang?

2010. március 29., hétfő

altA Harangszó főszerkesztőjének 1999-ben megjelent interjúja ifj. Csűry István lelkipásztorral – a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi püspökével –, a gyülekezeti lap egykori főszerkesztőjével.

 

- Főszerkesztő úr, milyenek voltak a kezdetek, és hol tart most a lap?

- A Királyhágó-melléknek 1989 előtt egyáltalán nem volt önálló református sajtóorgánuma. A Református Szemlét az Erdélyi és a Királyhágómelléki Egyházkerület főjegyzői szinten, közösen szerkesztve adta ki. Ebben a lapban is követelmény volt, hogy a vezércikk a szocializmus "vívmányairól" szóljon. Ezenkívül a tanulmányoknak és az igehirdetéseknek meg kellett felelniük egy adott keretnek. Az utolsó években a váradiakat már meg sem kérdezték az összeállítást illetően. `90-ben erőteljesen fogalmazódik meg, hogy református újságot kell indítani. Hiszen Várad egy olyan történelmi háttérrel rendelkezik, ahol egy adott pillanatban nyolc napilap jelent meg a világi sajtóban. De megjelentetett a református egyház is egy sor kiadványt. Gondolok itt elsősorban a Református Híradóra, amit bár újraindítottunk, ismét megszűnt. Október 31-én volt két éve annak, hogy utoljára megjelent. Említhetem még a magasabb szinten közlő Református Jövőt, és gyermekújság is létezett. Tehát egy olyan hagyománnyal rendelkezünk a negyvenes évekből, olyan újságok jelentek meg, amelyek köteleztek arra, hogy lapot indítsunk. 1990 februárjában született meg az elhatározás, és a hónap végén már megjelent az első lapszám. Abban az időben egy szerkesztőbizottság állította össze a Harangszót, melynek elnöke Gavrucza Tibor, főszerkesztője Farkas Antal volt. Szerkesztőbizottsági tagok az akkor frissen megválasztott egyházkerületi szolgatársak voltak. Ez sajnos nagyon rövid ideig tartott, mivel `90 nyarán a főszerkesztő kivált a szerkesztőbizottságból, Gavrucza Tibor állt a helyére 1994 májusáig. Jómagam `91 elején kapcsolódtam be a munkába olvasószerkesztőként. `94-ben egyházkerületi igazgatótanácsi határozattal neveztek ki főszerkesztőnek. Azóta is végzem ezt a munkát egy olyan csapattal, ahol kezdetben Bereczki András volt a felelős szerkesztő, Sándor Lajos az olvasószerkesztő, Ardai Erika a szerkesztőségi titkár, illetve Radványi Károly grafikusművész a műszaki szerkesztőnk, akire valamennyien nagyon büszkék vagyunk.

- Tehát a jelen...

- Ez a felállás meg is határozza a lap jelenét, mely Ige-centrikus akar lenni. Az első oldali vezércikk a jelenből néz az Igére. A második oldalon a Lélek csendje rovat az Igéből néz az aktualitások felé. Az igehirdetésnek megvan a szószéken a homiletikája, viszont nyomtatásban az igemagyarázó kimondottan egy újságolvasó réteghez szól, vallásos vagy szimpatizáns réteghez. Ugyanakkor olvassák ellenlábasok vagy akik éppenséggel vizsgálni akarnak bennünket. Ezért úgy szerkesztjük az újságot, hogy erőteljesen próbálunk az aktualitásokban tájékozódni, viszont az Ige gondolatait és üzeneteit igyekszünk személyes, illetve általános üzenetként is megfogalmazni. Ezt a korábban is meglévő tendenciát, úgy érzem, a lap újabb korszaka még inkább képviseli. A vezéroldalon a kerület aktuális problémái jelennek meg, hogyan vívódunk a világban, milyen világi kérdések, kísértések vesznek körül, az egyház hogyan tud ezen a sokszor viharzó tengeren megállni. Ezért is indítottunk idén egy új rovatot Hetedik kürtszó címmel. Ez két oldalról jövő felháborodást okozott. Az egyház vezetősége arra gondolt, hogy nem megmért, sejtelmes kritika fog hangot kapni. A másik oldalról azt gondolták, hogy túlságosan szélsőséges hitből fakadó hevület fog megfogalmazódni. Ezek az írások aktuális, körülhatárolt problémákról szólnak, melyekre az egyháznak válasza van. A legnagyobb örömünkre eddig jobbára a világiak mondták el azt, ami a világban megítélendő és amivel szemben az egyháznak állást kell foglalnia. Úgy érzem, hogy ez a rovat az egyik legnagyobb találatunk.

- Kik írnak a Harangszóba?

- Az egyházkerületi eseményekről sokkal jobban sikerült beszámolni az évtized elején. Ám ahogy a forradalmi lendület-hangulat kezdett lecsengeni, lelkésztársaim íráslendülete is alábbhagyott. Sokan rájöttek arra, hogy az íráskészségükkel is probléma van, másokat pedig a feladatok szólítottak el. Vannak olyan egyházmegyék, ahonnan hosszú hónapokon keresztül pársoros hír sem jön. Persze éppen az írni nem akaró lelkészek a leghangosabb kritikusok, hogy ők miért nicsenek benne az újságban. Egy olyan szerkesztőség vagyunk, amelynek tagjai a mindennapi feladatok mellett végzik az újságszerkesztést. Arra már nincs időnk, hogy elmenjünk Nagybányára, Temesvárra, Zilahra, és nincs emberünk sem, illetve nem is tudna az egyházkerület fenntartani egy ilyen jól szervezett, főállású munkatársakból álló szerkesztőséget. Annak idején is úgy indultunk, hogy helyi tudósítók fognak közölni. Ez rengeteg nekifutás után csődöt mondott. A tudósítói rendszer többször kiépült, de a külmunkatársak nem végezték a feladatukat... A közelmúltban egy-két fiatal lelkész indíttatást érzett arra, hogy tudósítson nekünk. Név szerint említem Forró Lászlót és Regéczy Szabinát. Ami a visszhangokat illeti, nem fogadjuk el azoknak a kritikáját, akik semmit sem csinálnak, csak bírálnak. A minap egy lelkész kollégám – aki meg van bízva egy lap készítésével, de már három éve nem csinál semmit – mondta el, hogy a Harangszó egy-két rovat, cikk kivételével semmi jót sem jelent számára. Az ilyen véleményeket elengedjük a fülünk mellett, hiszen azt csak mi, akik itt együtt dolgozunk, látjuk, hogy a lapszerkesztés mennyi munkával jár.

- Ezzel kapcsolatban: változtatásra, újításra törekednek-e? Milyen jellegűre?

- Azt a vonalat szeretnénk folytatni, amit eddig is: a református vallásos ember néphez és nemzetéhez fűződő lelkületének legyen a tükörképe a Harangszó. Nagyon finoman, biblikus hangnemben, de kimondjuk az igazságot. Ami általános kérdés, ami a Biblia nyelvén a bűn fogalmát súrolja, azt a Harangszó is meg fogja írni. Másrészt szeretném, ha tovább erősödnénk az identitás-őrzésben. Egy személyiség- és nemzeti öntudatot formáló arculatot szeretnénk erőteljesebben képviselni.

- Törekszik-e a szerkesztőség az olvasókkal való személyes kapcsolattartásra?

- Igen, csak a már említett időhiány gátol ebben. A lelkész-szerkesztőknek megvan a saját gyülekezetük. Nagy lelkiismeret-furdalásunk van amiatt, hogy onnan csípünk el időt a szerkesztéshez, és köszönjük gyülekezeteinknek, hogy ezt elnézik nekünk. Jó lélekkel emlékszünk vissza a nagyszalontai kiszállásra és készülünk további meghívásoknak eleget tenni. Mindenen túl van egy nagy gondunk: a lap terjesztése, ami nagyon sokszor a lelkipásztor vagy az esperesi hivatallal kapcsolatot tartó személy lelkiismeretén múlik. Olyan is előfordul, hogy hatalmas (2-3 hónapos) késéssel kapják kézhez a gyülekezetek a lapot. A kb. tíznapos nyomdai átfutást csak súlyosbítja, ha például egy esperesi hivatalban elfekszik az újság, vagy a lelkész elviszi és a parókián fekteti tovább a lapot. Ami a jövőt illeti, úgy érzem, hogy ezen az úton kell továbbmennünk, sok frappáns, rövid írással, amiben benne van a református ember öntudata és a szándék, hogy hitbéli testvérét ebből az öntudatból származó írással erősítse.

Fábián Tibor

(Megjelent az Erdélyi Napló 1999. augusztus 24-i számában)

Istent keresem

Bír 20,1–28

„Így gyülekezett össze együttesen, egy emberként minden izráeli férfi a város alá.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →