Átadták a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat

2011. január 31., hétfő

A díj kuratóriuma 2011-ben Németh Sándornak, a Bethesda Gyermekkórház munkatársának ítélte oda az elismerést. A 2004-ben alapított díjat azok kapják, akik kiemelkedő munkát végeznek az emberek testi-lelki gyógyításáért.

A díj kuratóriuma 2011-ben Németh Sándornak, a Bethesda Gyermekkórház munkatársának ítélte oda az elismerést. A 2004-ben alapított díjat azok kapják, akik kiemelkedő munkát végeznek az emberek testi-lelki gyógyítása érdekében. Ünnepélyes átadása szombaton délelőtt volt a budapesti Németajkú Református Egyházközség templomában.

Németh Sándor a kuratórium határozatának indoklása szerint „a betegek és családjaik, illetve munkatársak körében közel két évtizede végzett kiemelkedő diakóniai munkája, valamint egyházunk társadalmi missziói munkáiban vállalt sokrétű és hűséges szolgálata elismeréséül” kapta meg a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat.

alt
Szabó István püspök, Németh Sándor díjazott, Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke, Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Balog Zoltán és Cserháti Péter államtitkárok

Isten szeretetének foglyai

A díjátadó ünnepségen az igei bevezetőt Szabó István dunamelléki püspök tartotta. Péter apostol csodálatos megszabadulásának az Apostolok Cselekedetei 12. fejezetében található történetéből a püspök azt a mozzanatot emelte ki, amikor az apostol rádöbben, mi is történt vele: „Most tudom igazán...” Az áhítat e három szó segítségével bontotta ki a szabadulás történetének aktuális üzenetét.

„Most”: a szabad, meggyógyított és megkegyelmezett ember életében az eszmélés, a józanodás minősített pillanata, amikor kiderül, hogy Isten szabadítása, amit álomnak gondoltunk, valóság. A „tudom” Istentől való rendelt valóság, ami nem csupán egy pillanat rögzítése, hanem az elköteleződésre utal, a tudatos belépésre Isten szabadító világába. Az „igazán” szó kapcsán elmondható, hogy gyakran összekeverjük Isten dolgait a magunk dolgaival. „Azt érdemes tudni, amit megszabadított emberként tudunk, ez pedig Isten kegyelmének munkája” – hangsúlyozta Szabó István. A történet paradoxona, hogy Péter kezéről lepattan a bilincs, de abban a szóban, hogy „tudom igazán”, köti meg magát valósággal Istenhez, az egyedüli szabadítóhoz. „Akkor lehetünk igazán és teljesen Isten szeretetének a foglyai, ha ezt szabadságban tesszük” – zárta gondolatait a püspök.

Tettre kész szeretet

„Németh Sándor azóta dolgozik a Bethesda Gyermekkórházban, mióta az újra egyházi intézménnyé vált. Dr. Dizseri Tamás az elsők közt hívta munkatársul, hogy segítségére legyen a keresztyén és diakóniai szemléletű gyógyító-ápoló munka és szemlélet kialakításában” – kezdte laudációját Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke. A kórház Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjjal elismert munkatársa azonban a kezdetektől túllépett szűkebb értelemben vett feladatkörén és a gyógyító osztályok életébe beépülve a gyerekek és családjaik testi-lelki gondozásában vállalt jelentős szerepet. Szervezte a kórház gyermekprogramjait, említésre méltó a munkatársak körében végzett diakóniai-lelkigondozói szolgálata és közösségépítő munkája. Diakóniai munkájának egy sajátos további fejezete az égéssérült gyerekek rehabilitációjában vállalt tevékenysége. E témában az országot járva egészségnevelő és prevenciós előadásokat is tart.

Kórházi munkája mellett éveken át munkatársa volt a Telefonos Lelkigondozó Szolgálatnak, önkéntesként kapcsolódott be a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió munkájába, az indulástól kezdve részt vett a cigánymisszió „Út az életért” missziói programjában, közel egy éve pedig a börtönmisszióban. „Németh Sándor a diakónia csendes embere, aki inkább meghallgat, mint beszél, inkább cselekszik, mint szervez. Ahol jelen van, ott a közösség egyik tagjaként sokszor elbújva, de mindig érző, figyelmes, tettre kész szeretettel van jelen” – fogalmazott laudációjában a Zsinat világi elnöke.

alt

Németh Sándor a kitüntetést és az elismerő szavakat megköszönve elmondta, hogy a díj a névadóra fogja emlékeztetni, és arra, hogy van még dolga itt a világban. Wendell Berry amerikai szerzőtől a „jó föld öröksége mint ajándék” gondolatát idézve szerencsés embernek tartja magát és hálával gondol szülei, családja és Bethesda közösségének „jó földjére”. Úgy véli, mindez ajándék, amit tovább kell adni. De nem mindegy, hogy hogyan: úgy kell gazdálkodnunk, hogy „még gazdagabb és még termékenyebb földként tudjuk továbbörökíteni másoknak”.

A díj és a névadó

A budapesti Bethesda Gyermekkórház elhunyt főigazgatója emlékére 2004-ben alapított díjat a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinata, a Dunamelléki Református Egyházkerület, a Németajkú Református Egyházközség Protestáns Fóruma és az MRE Bethesda Gyermekkórháza. A Melocco Miklós által tervezett bronz emlékérmet a névadó halálának évfordulóján – a díj kuratóriuma döntése nyomán a szeretetszolgálati munka elismeréséül – azok kapják, akik az emberek testi-lelki gyógyítása érdekében kiemelkedő munkát végeznek.

Dizseri Tamás 1992-től 2004-ben bekövetkezett haláláig szervezte és irányította hazánk máig egyetlen protestáns kórházát, az MRE Bethesda Gyermekkórházát. „Orvosként elsősorban a gyermekek és családjaik kerültek látókörömbe. Ők tanítottak meg arra, hogy a betegség tünetei mögött a teljes embert (gyermeket), egész családját, szociális kapcsolatait is keressem és meglássam. Éppen ezért az egészségügy számomra nem szolgáltatások bonyolult gazdasági, jogi, tudományos és technológiai rendszerét jelenti, hanem elsősorban a betegségében, hiányaiban, fájdalmaiban, elesettségében orvosra, ápolóra szoruló embertársaival szolidaritást vállaló közösséget” – olvashatjuk Dizseri Tamás gondolatait hivatásáról a kórház honlapján található életrajzában.

Jézusért tenni


Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a díjátadót követő két előadás első megszólalójaként „Szegények mindig lesznek veletek” címmel arra a kérdésre kereste a választ, hogy a keresztyén közösségnek mi a dolga a szegénységgel kapcsolatban. Mint elmondta, Magyarországon 2,8 millió ember él szegénységben – munkanélküliként, alacsonyan képzetten –, közülük mintegy nyolcszázezren élnek mélyszegénységben. A szegénység természetesen nem mindig negatív fogalom, a pusztai lét ugyanis a kegyelmi állapot időszaka is lehet, az Istennel való találkozás alkalma.

Az államtitkár rámutatott: a test és a lélek összetartozik a Bibliában, ezért a kettőért együtt tartozunk felelősséggel. „Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” – idézte Jakab levelét. Szintén a Biblia szemléletmódja szerint már az is nagyon fontos, ha csak egy embert sikerül megmentenünk. Az előadó szeretetszolgálatunk strukturális hibáról szólva rámutatott, hogy az többnyire csak a következményekre figyel. A mi dolgunk azonban a rendszer bírálata is, hogy mi van a struktúrával, a rendszerrel, a törvénnyel. Balog Zoltán úgy véli, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem a szegényekért, hanem Jézusért kell tenni. Ugyanakkor hiteles életek nélkül a törvények megváltoztatása sem ér semmit.

alt

2011 az átalakulás éve

Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára másodikként „Keresztyénként az egészségügyi vezetésben” címmel az egészségügy helyzetéről, a keresztyén vezetőkről és az egyházakat érintő intézkedésekről beszélt. Az egészségügy helyzetét felvázolva az előadó az orvosok felgyorsult elvándorlását, a korrupciót és a kiégettséget nevezte a legsúlyosabb problémának. Az államtitkár elmondta, hogy az egyházak helyzetét érintették azok az intézkedések, amelyek a korábbi évek veszteségeinek pótlását szolgálták, valamint egyértelmű értékválasztást és az egyházi gyógyító munka többletének elismerését jelenti egyebek mellet az is, hogy már nem csak a területükről érkező betegek kezelését tudják elszámolni az egyházi kórházak.

2011 az államtitkár szerint a struktúra átalakításának éve is lesz. Nagyobb hangsúlyt kap majd a hospice és a gyermekpszichiátria. Át szeretnék gondolni az egyházközségek reintegrációban betöltött szerepét, a kistelepülési lelkészi szolgálat támogatásának mintájára pedig elképzelhető a diakónusok munkájának támogatása is, akik az önkormányzatokkal együttműködve vehetnének részt a rászorulók ellátásában. Egyéb szociális kezdeményezésekben is – mint például roma nővérprogram – fontos lehet az egyházi háttér megteremtése.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója zárszavában egy igét idézett: „Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.” (Róm 15,1) Mint elmondta, ezt az igét nagyon sokat emlegetette Dizseri Tamás, ezért egy kicsit a Bethesdának is jelmondata lett. „Erősekként és gyengékként legyünk az erősek és gyengék mellett tetteinkkel, imáinkkal” – fogalmazott a főigazgató.

Cz.A., fotó: Kalocsai Richárd

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.