Gazdag programot valósítottak meg az egyházzenészek

2011. január 28., péntek

Egyházmegyei kórustalálkozók, kántorkonferencia, énekverseny, zenei tábor, kórushétvége, gyermekkórustábor és egyéb szakmai napok valósultak meg az elmúlt évben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zenei Osztályának jóvoltából.

 

Egyházmegyei kórustalálkozók, kántorkonferencia, énekverseny, zenei tábor, kórushétvége, gyermekkórustábor és egyéb szakmai napok valósultak meg az elmúlt évben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zenei Osztályának jóvoltából.

A 2010-es évben mind a hét magyar református egyházmegye bekapcsolódott a kórustalálkozók megszervezésébe. A pozsonyi egyházmegyében Nagymegyer, a komáromiban Madar, a barsiban Újlót, a gömöriben Losonc, az abaúj-tornaiban Kassa adott otthont a gyülekezeti kórusok találkozójának. A zempléni és az ungi egyházmegye közös szervezésében Ladmócon került sor erre az alkalomra. A rendezvényeken fellépő kórusok az egyházzenei osztály ajándékcsomagját vehették kézhez, benne a legfrissebb kóruskiadványokkal.

A párkányi gyülekezet adott otthont a negyedik országos gyermek énekversenynek. A Tömösközi Erika, Édes Árpád és Süll Kinga összetételű zsűri Haris Dária, Meltsók Annamária és Csonka Klára előadását tartotta a legjobbnak, így ők jutalmul térítésmentesen vehettek részt Jókán a gyermekek számára szervezett kórustáborban.

A nyár folyamán immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg az Országos Kántorképző Tanfolyamot, melynek hagyományosan ismét az alistáli gyülekezet és a református alapiskola adott otthont. A tizenöt résztvevővel zajló kántorképző vezetését és szervezését – Süll Kinga egyházzenész anyasági szabadságából kifolyólag – Oros Márta alistáli kántor, zenepedagógus vállalta magára. A háromhetes tanfolyam végén tizenhárman tettek vizsgát. A résztvevők oktatásában öt pedagógus vett részt. Édes Árpád éneket és liturgikát, Végh Zsuzsanna harmóniumot és himnológiát, Sárközi Erika szolfézst, zeneelméletet és orgonát, Krastenics Sarolta szolfézst és harmóniumot, Oros Márta pedig karvezetést, orgonajátékot, orgonaismeretet és harmóniumot oktatott. A tanfolyam ideje alatt több alkalommal is lehetőségük volt a leendő kántoroknak az aktív szolgálatra is. Pápán az ottani kántorképzősökkel szolgáltak együtt a vasárnapi istentiszteleten. A kántorképző második hetének vasárnapján az apácaszakállasi és a bősi gyülekezet adott lehetőséget a szolgálatra. A tanfolyam záró istentiszteletére az alistáli templomban került sor.

A hetedik nyári gyermekkórustábort az idén is a jókai Betlehem Missziós Központban rendezte meg az egyházzenei osztály közel negyven gyermek részvételével. A zenés kantáta ezúttal az ószövetségi Naámán történetéből készült.

Október elején Rimaszombat adott otthont a negyven kántor és lelkész részvételével zajló harmadik országos kántorkonferenciának. Előadás hangzott el a magyar református istentisztelet megújulásáról, az istentiszteleti éneklésről és egyházzenéről, Kálvin és a zene kapcsolatáról, az istentiszteleti orgonajátékról, gyülekezeti énekvezetésről, valamint a számítógépes kottaszerkesztésről.

Az elmúlt évben két kórushétvégére és egy kórustáborra is sor került a Fiatal Reformátusok Szövetségének Cantate Domino kórusa szervezésében. A Firesz kórus mellett működik egy kisebb létszámú Lux aeterna kamarakórus is, amely Tamásiban, Nagybalogon, Apácaszakálason és Perbetén gazdagította az istentiszteleti alkalmakat.

Az egyházzenei osztály a marcelházai gyülekezettel és a Diakónai Központtal közösen szervezte meg az elmúlt éven második alkalommal a „Visszhang” elnevezésű zenés napot az egészségükben akadályozott fiatalok és családtagjaik részére.

Egy új református énekeskönyv kiadásával kapcsolatban az elmúlt év végén Budapesten került sor az Énekeskönyvi Bizottság második ülésére, melyen a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat Édes Árpád képviselte – tájékoztatta az egyházzenei osztály elmúlt évi tevékenységéről a Reformata honlapot Süll Kinga egyházzenész.

reformata.sk

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió