Játszva Krisztushoz! – Élménypedagógiai műhely

2010. november 09., kedd

Az elmúlt héten a hét felvidéki magyar egyházmegye tizenhat lelkipásztora és egy katechétája új ismeretekkel és eszközökkel gazdagíthatta szakmai eszköztárát.

altA hollandiai KOEN alapítvány támogatásának köszönhetően Hanván megvalósult szakmai műhely vezetői Bányai Sándor élménypedagógiai tréner és felesége, Bányai Viktória voltak, akik bevezették a résztvevőket az élménypedagógia kalandos világába. Mivel az élménypedagógiának a tapasztalati tanulás az alapja, ezért a vezetők instrukcióit követve, a kezdeti bizonytalanságot leküzdve, egyre nagyobb lelkesedéssel vettek részt az élménypedagógiai kalandtúrán a résztvevők, melyen a tanulás, a beszélgetés, az elemzés és a csoportmunka mellett legfőbb szerepe a játéknak volt.

„Az ismerkedési játékoktól kezdve, a bemelegítő és csapatépítő játékokon keresztül a fejlesztő játékokig mindent kipróbáltunk, melyek segítségével mi magunk is tanultunk empátiát, együttműködést, kommunikációt, szabályalkotást, bizalmat, hogy milyen vezetni és vezetettnek lenni, hogyan gazdálkodjunk az időnkkel, s még hosszan sorolhatnám, hogy milyen ismeretekben, tudásban jutottunk a három nap alatt előrébb" – számol be Molnár Éva királyhelmeci beosztott lelkipásztor.

"Bár ez a pár nap gyorsan eltelt, mégis elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a harmadik napon a játékok életre keljenek és átalakuljanak, új bibliai történtek mellé kerüljenek, saját tervek és programok születhessenek, amelyeket ki-ki hazaérkezve a saját gyülekezetében próbálhat majd ki" – teszi hozzá a lelkész.

"Az első napon elvárásként azt fogalmaztam meg, hogy szeretnék olyan eszközöket (ötleteket) kapni, melyeket fel tudok majd használni az iskolai és gyülekezeti hitoktatásban is. A képzés végén azt éreztem, hogy jóval többet tanultam és kaptam, mint amit elvárásként meg tudtam fogalmazni” – összegzi tapasztalatait Molnár Éva.

A KOEN (Kinderverk Oost Europa Nederland) 1993 óta támogatja a Kárpát-medence magyarlakta településein – Erdélyben, Vajdaságban, Kárpátalján és 2008 óta Felvidéken is – a vakációs bibliahetek, illetve a gyülekezeti napközis táborok megszervezését. Az alapítvány minden évben egy új programot állít össze magyar nyelven és gondoskodik a programhoz tartozó segédanyagokról is, például makettekről, játékokról, énekekről. A program és a különböző segédeszközök anyagi kiadásait a holland egyházak adományaiból fedezik. Az élménypedagógiai műhely is egy hollandiai pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg, melynek célja az volt, hogy a felvidéki gyermekmunkásoknak és tábort szervezőknek nyújtson segítséget.

Az élménypedagógiai műhelyről a www.kalandokesalmok.hu honlapon olvashatóak további részletek.

reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.