Isten nem személyválogató – reformációi istentiszteletet tartottak Debrecenben

2010. november 01., hétfő

A reformáció felemelő üzenete az a nagy felismerés, hogy Isten nem személyválogató, előtte nincs különbség ember és ember között – mondta Bölcskei Gusztáv vasárnap Debrecenben.

A tiszántúli püspök a reformáció napjának alkalmából tartott istentiszteleten – amelyet a Nagytemplom felújítása miatt ezúttal rendhagyó módon a debreceni Verestemplomban tartottak – úgy fogalmazott: "A reformáció igazi felszabadulás volt, az embereket megmozgatta az a felismerés, hogy mindannyian hivatást kaptak Istentől."

Isten küldötteként Jézus sem volt személyválogató, odahajolt a meggyötört, magányos emberhez ha kellett, és odament a helytartóhoz is, ha arra volt szükség – mondta. A püspök szólt arról: Isten mindenkire egyenlőként tekint, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkivel egyformán is bánik. Tud különbséget tenni büntetés és sértés nélkül, azt nyújtja mindenkinek, amire szüksége van: néha bűnbocsánatot, néha dorgálást, néha jutalmat – mondta. 

A világ azonban mindig arra hajlott, hogy fontosabb legyen a különbözőség, ez pedig civakodást szül – figyelmeztette a templomot zsúfolásig megtöltő híveket, hozzátéve: csak az teremthet közösséget, ha felismerjük, hogy mind fontosak vagyunk Istennek. A reformáció szerinte igazi közösséget hozott létre, de az utóbbi időkben sokan lekicsinylően, gúnyosan beszéltek a közösségek fontosságáról, mondván: boldoguljon mindenki ahogy tud. "Ebből nem lesz közösség" – hangsúlyozta.

A püspök szólt a reformáció változásairól, leszögezve: nem jelentheti ugyanazt a reformáció a 16. században, mint napjainkban. Szavai szerint ugyanis, amíg a 16. századi embereket Luther arra figyelmeztette, hogy ne csak azzal foglalkozzanak, ami túlvilági életükben vár rájuk, hanem azzal is, ami ezen a világon van, addig a 21. században ennek fordítottját kell hangsúlyoznunk.

"Ne csak azzal foglalkozzatok, ami itt van, ami látható és kézzel fogható. Ne szűküljetek be, merjetek távolabb látni és reménykedni" – zárta az igehirdetést Bölcskei Gusztáv.

Az ünnepi istentiszteleten előadást tartott Csorba Dávid főiskolai oktató „Miért éppen reformáció” címmel valamint bemutatták a Közösség című magazint. A Debreceni Református Egyházmegye lapjáról Szirák Péter irodalomtörténész beszélt, Csíkos Sándor Jászai- és Kazinczy-díjas színművésztől pedig szemelvényeket halott a gyülekezet.


mti/ttre.hu

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.