Az egyházügyi államtitkár a történelmi egyházak vezetőivel találkozott

2010. augusztus 26., csütörtök

Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára Bölcskei Gusztávot, Erdő Pétert, Ittzés Jánost és Feldmájer Pétert fogadta.

Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára 2010. augusztus 25-én hivatalában fogadta dr. Erdő Péter bíborost, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, dr. Bölcskei Gusztáv püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét, Ittzés Jánost, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét, valamint dr. Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét.

A megbeszélésre a magyar társadalom érdekében végzett közös munka előremozdításának szándékával, a partnerség szellemében került sor. A találkozón a résztvevő felek egyetértettek abban, hogy komoly elmozdulás történt az állam és egyházak közötti bizalom helyreállítása terén, valamint hangsúlyozták a kapcsolatok stabilizálásának és kiszámíthatóságának fontosságát.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió