400 éve volt az első református főzsinat Duisburgban

2010. szeptember 07., kedd

altEbből az alkalomból szeptember 5. és október 31. között a duisburgi városi múzeum kiállítást nyitott meg. A kiállításnak programneve van: „Hogy a szélsőségektől megóvjuk őket…– Református Zsinat a hatalmi politika és a felebaráti szeretet között”.

Az 1610-ben Duisburgban megtartott I. Református Főzsinat jelenti a Rajnai Protestáns-Református Egyház megszületését. A döntésekről és a körülményekről, a zsinat feszültségeiről és eredményeiről kapunk dokumentációs tudósítást a kiállításon. A tablók bemutatják az akkori kor politikai és társadalmi viszonyait is. Néhány zsinati résztvevő életrajzán keresztül megismerkedhetünk akkori hittestvéreink életével és szolgálatával is. A kiállítás következő fő része felvázolja az 1610-es zsinat döntéseinek továbbélését a második főzsinatig, amire 1793-ban került sor. Majd láthatjuk a hatást a 19. században, és következményeit mind a mai napig. Táblaképek, történelmi dokumentumok elevenítik fel a rajnai protestánsok történetének gazdag öt évszázadát. A jelentős történelmi eseményre emlékezett a Rajnai Protestáns Egyház rendkívüli zsinata, az emlékezést szolgálja egy ünnepi hét szeptemberben, diákverseny, továbbá az a pályázat is, ami az egykori (egyház)történelmi eseményt dolgozza fel. (reformiert-info.de – stadtmuseum-duisburg.de – 2010-09-07 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió