Vesztfáliai küldöttség járt Magyarországon

2011. október 26., szerda

Öt napot töltött a Vesztfáliai Protestáns Tartományi Egyház nyolc tagú delegációja Magyarországon, ezalatt tárgyalt a hazai evangélikus és református egyház vezetőivel, dunai hajókiránduláson vett részt, Debrecenbe látogatott, határon túli református püspökökkel találkozott és istentiszteleteken szolgált. Programjukról többet is megtudhat összefoglalónkból.

2011. október 21-én a reggeli órákban érkezett meg Budapestre a vesztfáliai egyházi delegáció, melyet a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház látott vendégül október 25-ig. Az uniált, azaz evangélikus és református identitását is őrző protestáns Vesztfáliai Egyház az EKD egyik legnagyobb tartományi egyháza, amelyik 31 egyházmegyébe szervezett 530 gyülekezetében mintegy 2,5 millió adófizető tagot számlál.

A vendégek első programja egy ebéddel összekötött hajózás volt a Dunán, amelynek keretében találkoztak a magyarországi református és evangélikus egyház vezetőivel. A délután folyamán meglátogatták a Sarepta nevű evangélikus szeretetotthont, majd a nap végén Liszt Ferenc műveiből összeállított zongoraesten vettek részt.
>>Tovább a részletesebb beszámolóra

Másnap, október 22-én, a cívis városban járt a vesztfáliai egyház küldöttsége. Először a Debrecen-Nagytemplomi gyülekezettel és missziójával ismerkedtek a küldöttség tagjai. Ezután a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen vezetőivel és a Lelkésztovábbképző Intézet munkatársával is tanácskoztak. A debreceni teológián tett látogatásuk után határon túli magyar református püspökökkel ebédeltek, végül a Szeretetszolgálat munkájából kaptak ízelítőt.
>>Olvassa el munkatársunk tudósítását

Vasárnap a kettéoszlott delegáció egyik fele a Deák téri Evangélikus Templomban szolgált – ahol Alfred Buss, a Vesztfáliai Egyház leköszönő elnöke prédikált –, a küldöttség másik felét  pedig a Kálvin téri Református Egyházközség látta vendégül. Ulrich Möller, a Vesztfáliai Egyház egyházi főtanácsosa prédikációjában az ünnephez kapcsolódóan úgy fogalmazott, hogy a keresztyén szabadság szeretetből és hitből táplálkozik, és egyedül Jézusban gyökerezik. „Akkor lehetünk szabadok, ha Krisztusnak vagyunk elkötelezve, aki igazi szeretetközösséget teremt Istennel és felebarátainkkal.”

A nemzeti ünnep délutánján Alfred Buss a Németajkú Református Egyházközség Hold utcai templomában tartott előadást, Reformáció és szabadság címmel. „Ez a szabadság nem hat kényszerként ránk, nem kell elismerést szereznünk, megfelelési kényszernek megfelelnünk. Isten gyermekei vagyunk és azok is maradunk; elfogadva, szeretve” – mondta a Vesztfáliai Egyház elnöke.
>>Hosszabb beszámolónk Alfred Buss előadásáról

Október 24-én egy fórumbeszélgetést tartottak az MRE Zsinati Székházában. Az alkalmon a nyolc német vendégen kívül a református és evangélikus egyház diakónia, társadalmi felelősségvállalás és cigánymisszió területén szolgáló munkatársai vettek részt. A bemutatkozásokat követően csoportbeszélgetéseken ismerkedtek meg jobban az egyes területekkel.

Utolsó munkanapját a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájában töltötte a delegáció, ahol dr. Fabiny Tamás reggeli áhítata után a különböző területek képviselői a misszió, az ökumené, a képzés és a média témáiról beszélgettek.
>>Tovább az evangelikus.hu részletes tudósítására

Bolla Zsuzsanna / www.evangelikus.hu - Csepregi Botond / www.reformatus.hu - Iszlai Endre – Visontai Dóra

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.