Ébresztő hang Nyírmeggyesen

2011. szeptember 15., csütörtök

Gyermekek, fiatalok, felnőttek, családok számára szólt Isten Igéje az istentiszteleti alkalmakon túl is a nyírmeggyesi reformátusok között. Beszámoló a gyülekezet nyári programjairól.

"Ébresztő" - hívogatott a szórólap a június 6 – 11. közötti evangelizációs hétre Nyírmeggyesen. Tárnok Ferencné Nyírbátorból, Fejér Zoltán Sárospatakról jött közénk szolgálni. Az igehirdetés utáni bizonyságtételek és újonnan tanult énekek nyomatékosították az elhangzottakat: „Meglátni Jézust, és hallani hangját, most ez minden vágyam, hogy halljam és lássam. Csodálni fényét, Szent Isteni lényét. Mert imádni méltó: Ő Úr és Megváltó!”

Konfirmandus napot, ifjúsági találkozót szerveztünk június 11-én Mi a legfontosabb az életemben? címmel. Fejér Zoltán lelkipásztor, sárospataki vallástanár és a vele érkező fiatalok szolgáltak örömmel közöttünk: Igével, énekkel, játékkal, bizonyságtétellel. Istennek legyen hála, azóta minden pénteken vagyunk néhányan az ifjúsági közösségben.

A Nyírmeggyesi Meggyfesztiválon július 2-án az Éden zenekar szolgált Felemeltél címmel. A jelenlévőkön túl azok is részesei lehettek ennek az alkalomnak, akik a körzeti televízióban azóta látták ezt a szolgálatot.Öten mentünk el Tatára, az Országos Ifjúsági Találkozóra, a Csillagpontra, július 19 – 23. között. Az ÉRINTÉSEK témakörén belül hangzottak el az élményszámba menő előadások. A többi program is hasznos volt, s meghatódottan éltük meg a háromezer fiatalt számláló gyülekezet közösségét.

 

Július 25. – 30. között húsz fős gyereksereggel indultunk – együtt negyvenöt nyírbogáti társunkkal – Hejcére, táborozni. A  hegyek a Bibliában témára épült az Igei, lelki táplálék. Ezentúl volt lehetőség: bőrkézművességre, íjászkodásra, sportvetélkedőkre (sakk, pingpong, malom, ötödölő), gyöngyfűzésre, hegyi túrákra, „Ki mit tud?”-ra, s egyéb játékos közösségi tevékenységekre. Testünk táplálásáról, a nagyon finom ételekről a gyülekezetekből érkezett szeretetteljes asszony- és férfikezek gondoskodtak.

A nyár utolsó hetében, augusztus 24 – 28. között Református Bibliahétre hívogattunk. Istennek legyen hála, jöttek is szép számmal: húsz óvodás, ötven iskolás, de sikerült mozgósítani a szülőket, nagyszülőket is. A csütörtöki Szülők Estjén, az Igei alkalmon, s aztán a szalonnasütésen több, mint százan vettünk részt. Csodálatos volt látni a gyerekekkel, szülőkkel, gyülekezeti tagokkal zsúfolásig megtelt Gyülekezeti Házat és a benépesített udvart, játszóteret…

alt

A Családi Napra kerékpárokkal és kocsikkal indultunk. A több kilométeres kerekezés után kellemesen töltöttük el ezt a szombatot egy dombokkal körülvett tanyán. A gyöngyfűzés mellett sokan számháborúztak, fociztak és íjászkodtak. Nagy élmény volt a magasles, valamint az erdei tanösvény, amin házigazdánk vezetett végig minket. Közben üstben főzték a finom ebédet a napjukat, erejüket odaszánt drága asszonytestvérek. Este hat óra után érkeztünk haza sok-sok élménnyel gazdagodva.

Vasárnap, a gyülekezet előtt, a gyermekek mondták el a tanult történeteket, imádságokat, énekeket, aranymondásokat, s a héten összegyűjtött pontok alapján a bazárból választhattak könyvet, édességet, plüss állatkát, kazettát. A gyülekezet tagjai a fényképekből és a héten készített alkotásokból kiállítást nézhettek meg.

Magasztaljuk az élő Istent, mert a gyülekezet magáénak érezte az alkalmakat. Ő indított, s hívott el szolgálattevőket, segítőket, akik szeretetből, Isten dicsőségére munkálkodtak egy-egy napon, több napon, vagy egész héten át. Isten indított embereket, hogy ebédet, vacsorát főzzenek, uzsonnát készítsenek, süteményt süssenek, gyümölcsöt, kenyeret, üdítőt, hozzanak. Ő megszólítja és hívja a nyírmeggyesieket a gyülekezetbe és Isten Országába Igéje és Szentlelke által: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus!” Ef5,14.

Pótor László református lelkipásztor


Istent keresem

Jak 1,9–18

„Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim:...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →