„Imádkozzatok, tanítsatok és járjatok közben Palesztina igazságáért!"

Az Egyházak Világtanácsa idén is meghirdeti az egyetemes imahetet Palesztina és Izrael békéjéért május 28. és június 3. között. Az imahét a Palesztin-Izrael Ökumenikus Fórum (The Palestine Israel Ecumenical Forum, PIEF) kezdeményezésére jött létre az Egyházak Világtanácsán belül azzal a céllal, hogy az egyházak és civil szervezetek a pártfogás és a támogatás jegyében fogjanak össze Palesztina illegális megszállásának befejezéséért és a két, egymással konfliktusban álló ország méltányos békéjéért. Azon egyházközösségek és magánszemélyek, akik osztoznak az igazságba vetett reményben szerte a világon az imahét alatt programokban vesznek részt, hogy ezzel nyilvános, nemzetközi tanúságtételként szolgáljanak.

A tavalyi imahéten (2011. május 29.- június 4.) a világ legkevesebb húsz országának egyháza küldött egyértelmű jelzést a döntéshozóknak, közösségi csoportoknak és saját egyházközösségeiknek a békerendezés sürgős szükségességéről, amely véget vetne az illegális területfoglalásnak és biztosítaná a törvényes jogokat és jövőt Izraelnek és Palesztinának egyaránt.

Ez az évenkénti egy hétig tartó imádkozás, tanítás és támogatás arra hívja a résztvevőket, hogy munkálkodjanak Palesztina törvénytelen elfoglalása ellen, a palesztinok és az izraeliek békéjén. Már 63 éve annak, hogy Palesztina felosztása állandó rémálommá vált a palesztinok számára. Már 44 éve, hogy Kelet-Jeruzsálem, Ciszjordánia és a Gáza-övezet elfoglalása elsöpörte azt a békés víziót, hogy ezen az egy területen a két nép békében tud egymás mellett élni.

Az idei imahét középpontjában az „áttelepítés és megfosztás" témája áll majd. Ennek jegyében a szervezők arra biztatják a résztvevőket, hogy három elvet szem előtt tartva imádkozzanak. Mondják együtt azt együtt az elfoglalt területek egyházaival az imahétre készült, Jeruzsálemért szóló imádságokat. Mozdítsák elő és támogassák a békét szolgáló viselkedést, cselekedeteket. Ismerjék meg azokat is, amelyek nem a békét szolgálják, például az áttelepítésekkel kapcsolatos kezdeményezéseket, valamint támogassák a politikai vezetőket az olyan ökumenikus irányvonalak kialakításában, amelyek elősegítik a békét és az igazságosságot.

A palesztinaiak és az izraeliek tisztességes békében éljenek együtt, itt az ideje, hogy az okkupációt felváltsa a szabadság, és hogy egyenlő jogok legyenek, valamint meggyógyuljanak a sebzett lelkek ezek az imahét idei üzenetei.

A 2012-es imahétre készített jeruzsálemi imát Jeruzsálem egyházai az elkövetkező hónapok során hozzák nyilvánosságra. Addig is a szervezők a tavalyi imádság olvasására, imádkozására bátorítanak.

EAPPI akcióhét eredményei

Szintén az Egyházak Világtanácsa kezdeményezésére jött létre az Ökumenikus Kísérőprogram Palesztinában és Izraelben (EAPPI) elnevezésű program. Ferenczy Enikő, az MRE képviselője, az "Ökumenikus Kísérő Program Palesztináért és Izraelért" első magyarországi képviselője, 2011. október 9-14. között részt vett a brüsszeli kampányban. Mely lobbi kampány eredményeit nemrég kiértékelték.

A program során felkerestek számos Európai Parlamenti képviselőt, Európai Bizottsági tagot, az Állandó Képviseletet és arra kérték őket, hogy az önkéntesekkel együttműködve segítsék elő az illegális izraeli telepekről származó termékek importjának és árusításának tilalmát és az áruk felcímkézését; az olyan technikai egyezmények zárolását, amelyek tovább erősítenék Izrael kapcsolatát az EU-val, a megfelelő politikai ellenőrizhetőség megkerülésével; valamint, hogy terjesszenek kérdéseket a Bizottság elé a lerombolt EU projektekkel kapcsolatban.

A kampány sikeresnek volt mondható, a képviselők arra bíztatták az önkénteseket, hogy folytassák az erőfeszítéseiket és jövőre is térjenek vissza Brüsszelbe. A kelet-európai önkéntesek jelenlétét különösen értékesnek találták mind a diplomaták, mind a Bizottság tagjai.

Ferenczy Enikő, mint az MRE delegáltja részvételével jelezte, hogy egyházunk kiáll az igazságosság mellett, és felemeli a hangját, amikor visszaélések történnek - olyan kérdésekben is, amelyekben nem vagyunk közvetlenül érintettek. Ferenczy Enikő úgy véli, hogy az ilyen és ehhez hasonló cselekedetek erősítik egyházunk hitelességét.Szerinte nagyon fontos a személyes tapasztalatokon alapuló információ, így támogatja az önkéntesek személyes látogatását az érintett övezetben, hogy minél többen első kézből ismerjék meg a kialakult helyzetet.

A kampányról szóló előzetes híradásunk az alábbi linken érhető el

A tavalyi imahétről szóló írásunk

Összeállította és fordította: Jókuthy Alexandra

Forrás: www.oikumene.org 

Az EAPPI-ról röviden

Az Egyházak Világtanácsának kezdeményezésre jött létre az EAPPI, az Ökumenikus Kísérőprogram Palesztinában és Izraelben (Ecumenical Accompaniment Programme in Palestine and Israel). A nemzetközi program önkénteseket küld ki Ciszjordániába, mely során megtapasztalhatják, hogy milyen az élet a megszállt területeken. Az önkéntesek (ökumenikus kísérők) jelenléte biztosítja a sebezhető közösségek védelmét, figyelik és jelentik az emberi jogokkal való visszaéléseket és támogatják a palesztin és izraeli közösségek közös együttműködését a béke megteremtéséért.
Az EAPPI naprakész, megbízható információkkal szolgál a megszállásról. Mikor az önkéntesek hazatérnek, az izraeli-palesztinai konfliktus igazságos és békés megoldásáért, a megszállás befejezéséért, a nemzetközi jog és az ENSZ határozatok végrehajtásáért kampányolnak otthon.
Az EAPPI helyi és nemzetközi törekvéseket tesz a megszállás szüneteltetése és a konfliktusok békés rendezése érdekében. Szerintük ennek alapja a nemzetközi jog és az ENSZ határozatainak betartása kell, hogy legyen.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.