Húsvéthétfői imádság
2012. április 09., hétfőMennyei Atyánk, aki élet és halál Ura vagy!
Köszönjük, hogy az életünk mellett döntöttél – saját fiad halálával. Köszönjük, hogy amikor mi a halálra gondolunk, akkor már nem a semmit látjuk, nem egy fenyegető légüres teret elzárva mindenkitől, nem sötétséget, hanem tudjuk, hogy te ott vársz reánk életünk legjavával. Köszönjük, hogy nem beszűkül velünk ez a világ, hanem igazán kinyílik. Köszönjük, hogyha ezt a jó hírt továbbíthatjuk a templomokban, baráti beszélgetésekben, a buszmegállóban, a boltban, vagy akár a családunkban. Köszönjük, amikor bennünk is úrrá lesz a vágy: rohanni és mondani a hírt, mint az asszonyokban, akik a sírhoz indultak. A halált látni indultak, és az élet örömhírével tértek haza.
Kérünk azokért, akikhez viszont még nem jutott el a hír. Akiknek csak szokás a húsvét, üres az ég, és rettentő a halál gondolata. Használj bennünket az ilyen életekben, hogy lehessünk szád helyett száj és kezed helyett kéz. Kérünk, hogy az egész világ megtapasztalhassa, minden ember életében legalább egyszer, hogy szerető Istenünk van. Nem a szerencse forgásának vagyunk kitéve, nem a sors kénye kedvének, nem a csillagok járásának, hanem a Te óvó kezed melegében pihenünk.
Kérünk, hogy minél több életben történhessen meg a húsvéti fordulat: halál helyett új életet látni. Félelem helyett örömmel eltelni.
Így legyen igazi húsvétja, feltámadása minden embernek! Ámen
Pete Violetta, Budapest
Ez történik továbbiak →
-
05. 20. hétfő
Egységünnep Ópályiban
Ópályi -
05. 20. hétfő
Ökumenikus bibliaolvasás
Budapest, Deák tér -
05. 21. kedd
Cigánymissziói konzultáció
Budapest, Meöt Székház -
05. 21. kedd
XVII. Pünkösdi Diakóniai Konferencia
Nagykőrös
Olvasta már?
-
Megjelent a reForrás magazin pünkösdi száma
A férfi családban betöltendő szerepéről olvashatunk a reForrás pünkösdi számában, melyben az iskolába készülő gyermekek szülei abban is tanácsot kapnak, hogy milyen nyári teendőkkel készülhetnek a szeptemberi iskolakezdésre.
-
Barnabás és Pál vagy Pál és Barnabás
Barnabás nélkül Pál talán el sem indul missziói útjára, Pál hittérítő tevékenysége mégis sokkal köztudottabbá vált.
-
Gyorssegély az ünnepek előtt
Újabb két ház rendbehozatalán dolgoznak az ácsok, valamint önkéntesekkel segítenek az udvarok, kertek megtisztításában, rendezésében.
-
A pünkösd szakrális politikuma
„A Lélek vezetése minden politikai ideológiánál tartósabbnak és hathatósabbnak bizonyul" – Szalay László Pál teológiai eszmefuttatása az ünnepre készülve.
-
Készülődés a nemzetközi menekült napra
Közös emlékezésre szólít az Európai Egyházak Konferenciája és az Európai Egyházak Bevándorlásügyi Bizottsága azokért, akik egy méltóságteljesebb élet reményében menekültek Európába, de a veszélyes úton életüket vesztették.
