Egyházfők közös nyilatkozata a tiszaeszlári vérvád emlegetése kapcsán

A Szombat zsidó közéleti lap egyházi vezetőkhöz fordult a Jobbik képviselő Parlamentben elhangzott, a tiszaeszlári vérvádat felmelegítő, gyűlöletkeltő beszéde után. Bölcskei Gusztáv református püspök, Erdő Péter bíboros és Gáncs Péter evangélikus püspök közösen válaszolt a kérdésekre.

Mindhárom egyházi vezető különösen is aggasztónak találja, hogy a tiszaeszlári vérvád felemlegetése – és ezzel együtt a felszólalásban említett súlyos összeesküvés-elméletek – a Parlament falai között hangzott, hangozhatott el: "Így ez a megszólalás közösségi életünk egyik legfontosabb helyszínét, a magyar törvényhozás hitelességét is támadja."

Az egyházaknak volt és van is szerepük a gyűlölet és a babonák lebontásában - állítják az egyházfők, hozzátéve, hogy a keresztyén hit semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel.

Az egyházi vezetők kötelesek felszólalni az antiszemitizmus ellen - olvasható. A nyilatkozók egyike, Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a budapesti Élet Menete megmozduláson szólalt fel, míg Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a Terror Háza Múzeum előtt a Holokauszt emléknap alkalmából mondott beszédet. Ezek után pedig a katolikus, a református és az evangélikus püspökök együtt, közös nyilatkozatban emeltek szót a tiszaeszlári vádak parlamenti megismétlése ellen.

A körkérdésre adott válaszok teljes terjedelemben a Szombat című lap oldalán olvashatóak.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.