Kaput nyitott a Reménység Fesztivál
2012. június 01., péntekTöbb mint harmincezer ember fogja hallani az evangéliumot a Reménység Fesztiválon június 1. és 3. között, amelyre kétszáz-negyven autóbusz indult Magyarországról, közel harminc pedig az elcsatolt magyar területekről. Már fél órával az esemény előtt félig megtöltötték az ország minden részéből érkezők a Papp László Sportarénát.
A nagy érdeklődésre tekintettel a SYMA Rendezvénycsarnokot is megnyitották a reménységet keresők előtt, hogy külföldi és magyar zenészek koncertjein és Franklin Graham prédikációján keresztül megismerjék Jézus Krisztus evangéliumát, és döntsenek az új élet mellett.
Franklin Graham a világhíres prédikátor, Billy Graham fia. Édesapja a hetvenes években, még engedély nélkül, aztán 1989-ben a Népstadionban hirdette a megváltás csodáját. Utóbbi alkalommal fia is elkísérte, így már másodszor jár Magyarországon.
A rendezvény különlegessége, hogy több mint háromszáz különböző felekezetű gyülekezet több ezer önkéntese több éves munkájának eredménye. A szervezők hiszik, hogy az emberek súlyos, maguk teremtette problémáiból az Istenhez fordulás jelenti a kiutat. A gazdasági és erkölcsi válságban létszükséglet Isten reményteli üzenetét ismerni – hangsúlyozta Franklin Graham az eseményt megelőző sajtótájékoztatón.
Első este is majdnem teltházas volt az evangelizációs alkalom
A fesztivált a világ számos országába hívják – Magyarországra azért esett a szervező Billy Graham Evangelizációs Társaság döntése, mert úgy látták, az itteni felekezetek „képesek egységben dolgozni az evangélium továbbadásán". „Én csak egy prédikátor vagyok, de hosszú ideje egy kis hadsereg dolgozik azon, hogy ez az alkalom létrejöhessen" – emelte ki Franklin Graham, hangsúlyozva a szervezők hosszas, imádságos előkészítő munkáját.
Ezerfős fesztiválkórus, operaénekesek és a dicsőítő zene világsztárjai – mindez várja a Reménység Fesztivál résztvevőit. Ez egy a 2012-re tervezett hét fesztiválból, szerte a világon. A lelki gondoskodás mellett a rászorultakra is gondoltak: a társszervező Samaritan's Purse Segélyszervezet és a programok kezdete előtti tartósélelmiszer-gyűjtéseken keresztül fehér kenyeret is adnak a lelki kenyér mellé. A fesztivál célja, hogy megosszák a reménység üzenetét a különböző vallású, nemű, etnikai és nemzeti hovatartozású emberekkel ebben a gazdaságilag igen nehéz időszakban. Az esemény honlapján folyamatosan frissülő szöveges közvetítést olvashatnak az érdeklődők. Csak egy érdekesség: a honlap magas látogatottsága miatt immár két szervert állítottak munkába, hogy azok is követhessék az eseményeket, akik még nem döntöttek amellett, hogy eljönnek a fesztiválra.
Fotó: www.remenysegfesztival.hu
Ez történik továbbiak →
-
06. 19. szerda
-
06. 21. péntek
Nőszövetségi Konferencia
Debrecen -
06. 21. péntek
-
06. 21. péntek
Udvardi Erzsébet kiállítása
Budapest
Olvasta már?
-
Megújult a hitvallás
Elkészült a Heidelbergi Káté új fordítása. A mai nyelvre igazított szöveget a Magyar Református Egyház részegyházai közösen fogadhatják el Debrecenben.
-
Megújult a címtár
Ismét böngészhető az MRE valamennyi elérhetőségét tartalmazó adatbázis.
-
Közös Zsinat Debrecenben
Június 28-án 2009 óta első ízben ül össze a Kárpát-medencei református egyházak közös alkotmányozó és törvényhozó testülete.
-
Mi micsoda?
Magyar Református Egyház, részegyház, Közös Zsinat, Generális Konvent – fogalmak, amelyek a következő napok híradásaiban gyakran visszaköszönnek majd.
-
Mit tegyünk, hogy megmaradjunk?
Történelmi díszletek között a jövőről gondolkodtak az ÉRT második napján. Kassa belvárosa megtelt reformátusokkal: öt helyszínen tizenhét program várta az ezerháromszáz résztvevőt szombaton.
