„Az erőtlen erejét megsokasítja"
2012. július 04., szerda2012.június 22. és 24. között tartották a Wüttenbergi Gustav Adolf Szervezet konferenciáját. Az eseményen Révész Jánosné etyeki lelkipásztor képviselte a Magyarországi Református Egyházat. A lelkésznő beszámolt a gyülekezetek és a Kárpát-medencében élő magyarság diaszpórahelyzetéről.
A konferencián részt vett még a brazil az ausztriai, szlovák és a szlovén evangélikus egyház, az olasz valdenssek, a lengyel lutheránus egyház, a romániai evangélikus és református egyház, valamint a Csehtestvérek egyház.
Az ünnepség csúcspontja az volt, amikor a Würtenbergi evangélikus püspök Friesenheimban egy ökumenikus istentiszteletet tartott és a hívők közös úrvacsoravételben érezhették, tapasztalhatták meg a testvériség összekötő erejét. A püspök megáldotta azon önkéntes fiatalokat, akik idén indulnak útjukra, hogy segítő szolgálatuk során az Úr irgalmának kinyújtott kezei lehessenek.
A delegáció tagjai vasárnap egy-egy német gyülekezetben szolgáltak, dr. Révész Jánosné Schmieheimben hirdette Isten igéjét, melynek gondolata a konferencia központi gondolatával volt összhangban: „Az erőtlen erejét megsokasítja", és a „megrepedt nádszálat nem töri össze, a pislogó mécsest nem oltja ki..." (Ézs42:3.)
Württembergi Gustav Adolf- Szervezet (GAW) szervezetet 1843-ban alapították, és ma több mint negyven partnerközösséggel és azok intézményeivel van kapcsolatban. A GAW egy diaszpóra-szervezet, ami azt jelenti, hogy kisebbségek kialakítását, hittérítő programok, valamint laikus lelkipásztorok és ösztöndíjasok képzését szorgalmazza. Utcagyerekekkel foglalkozó programokat támogatnak, templomok és egyéb egyházi épületek átépítésénél vagy restaurálásánál segítenek, és az ökumenizmus keretében hittestvérek egymással való kapcsolatának kialakításában közvetítenek. Ezen túl a női munka keretében társadalmi diakónusi akciókat támogat. Mindez adományok és hagyatékok, de istentiszteleti gyűjtések segítségével lehetséges. Fiataloknak önkéntes szolgálatokat közvetít, európai és latin-amerikai testvéri intézményekben. Évi ünnepeiken, diaszpóra-napjaikon testvérközösségek képviselőivel fórumot tartanak, és hiteles információkat nyújtanak a protestáns kisebbségek helyzetéről. A tartalmi munkáért az elnökség és a különböző bizottságok tagjai felelősek. Munkájuk támogatottsága mögött tiszteletbeli munkatársak elkötelezett csoportja áll.
Dr. Révész Jánosné
Ez történik továbbiak →
-
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom -
05. 27. hétfő
Lepramisszió csendesnap és közgyűlés
Budapest -
05. 28. kedd
KIMM nyílt nap
KIMM, Ráckeresztúr
Olvasta már?
-
Ünnepel a Kollégium
Megújulhat a reformáció ötszáz éves évfordulójára a Debreceni Református Kollégium és intézményhálózata. Az állami támogatásról szóló megállapodást az intézmény 475 éves jubileuma, valamint a magyar református egység napja alkalmából tartott istentiszteletet követően a debreceni Nagytemplomban írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Bölcskei Gusztáv püspök.
-
Közel-Keleti egyházi tanácskozás
Libanonba, Bejrutba szervezett az Egyházak Világtanácsa és a Közel Keleti Egyházak Tanácsa tanácskozást. Közel százötven egyházi vezető érkezett, hogy elmondja véleményét a térségben történt változásokról. A Szíriában kialakult helyzetről is szó volt.
-
Jubilál a Református Zenei Fesztivál
Tizedik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált a Budapesten. "A Fesztivál feladata a koncertek és kulturális események kínálása mellett az is, hogy emlékeztesse a résztvevőket Isten hatalmas tetteire"— mondta megnyitóbeszédében Steinbach József püspök.
-
Ezt sem lehet túl korán kezdeni
Óvodások, iskolások, pedagógusok és szülők együtt szépítették péntek délelőtt a budafoki Halacska református óvoda udvarát a Szeretethíd első napján.
-
Legyünk mi is szamarak!
Kisebbfajta dzsembori alakult ki a Szeretethíd megnyitóján a budapesti Erzsébet téren.
