Az olimpia öntudatosabbá tette az egyházakat
2012. augusztus 17., péntekNemcsak az Egyesült Királyság önbizalma erősödött meg az igen sikeres lefolyású 2012-es olimpiai játékoknak köszönhetően, hanem több ezer gyülekezeté is.
A fenti kijelentés David Willsontól, a More Than Gold (Több Mint Arany) elnevezésű szervezet egyik igazgatójától származik. A More Than Gold nyújtotta a legtöbb segítséget azoknak a gyülekezeteknek és keresztyén önkénteseknek, akik az olimpia alatt közösségükben szolgálatot végeztek, vagy éppen vendégeket fogadtak.
„Az ország egész területéről jelentkeztek gyülekezetek, hogy kisebb-nagyobb szabású eseményeket bonyolítsanak le: fesztiválokat, játszónapokat, gyerek-klubokat és sok mást" - nyilatkozta David Willson, hozzátéve, hogy „a programokkal óriási sikereket értek el, köszönhetően a szervezés magas színvonalának és az események látogatottságának." David Willson, aki öt nyári és téli olimpia lebonyolításában vett részt, joggal nyilatkozhat az egyházak szerepéről.
Dupla annyi résztvevő
„A gyülekezetek tevékenységeinek következményeképpen az egyházaknak mind a hírneve, mind pedig a hitele növekedett. Különösen igaz ez azokra a helyszínekre, ahol az emberek a munka során összefogtak. Az együttműködésnek köszönhetően ezek a közösségek bizakodva néznek a jövőbe is." Összességében az egyházak részvétele a játékok során sokkal nagyobb mértékű volt, mint amire a More Than Gold alapításakor számítottak. „Mintegy háromezer gyülekezet szolgálatára számítottunk, de végül kétszer annyian kapcsolódtak be" - árulta el Willson.
A közösségeknek nemcsak az önbizalma erősödött, sikerült összefogniuk a szomszédságukban működő gyülekezetekkel is. Számukra az olimpiával kapcsolatos munka még nem ért véget. A következő szolgálati lehetőség a paralimpia lesz, amikor a közösségek felhívhatják a figyelmet a mozgáskorlátozott életforma kihívásaira, nemcsak csoportjukon belül, hanem a szélesebb lakókörnyezetükben is. „Akik eddig nem éltek a lehetőséggel, hogy ekkora kaliberű sporteseményt felhasználjanak saját közösségük megszólítására, remélhetőleg most meg fogják tenni. Hiszen a 2012-es londoni sportesemények alatti szolgálatok eredményeit a gyülekezetek a jövőben is élvezhetik." - nyilatkozta Willson.
További sporttal kapcsolatos szolgálati lehetőségeket nyújtanak a brit gyülekezetek számára a 2014-es Nemzetközösségi Játékok Glasgowban és a Rögbi Világkupa, amely Angliában kerül megrendezésre 2015-ben.
Fordító: Burns Katalin
Forrás: Christiantoday
Ez történik továbbiak →
-
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom -
05. 27. hétfő
Lepramisszió csendesnap és közgyűlés
Budapest -
05. 28. kedd
KIMM nyílt nap
KIMM, Ráckeresztúr
Olvasta már?
-
Közel-Keleti egyházi tanácskozás
Libanonba, Bejrutba szervezett az Egyházak Világtanácsa és a Közel Keleti Egyházak Tanácsa tanácskozást. Közel százötven egyházi vezető érkezett, hogy elmondja véleményét a térségben történt változásokról. A Szíriában kialakult helyzetről is szó volt.
-
Jubilál a Református Zenei Fesztivál
Tizedik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált a Budapesten. "A Fesztivál feladata a koncertek és kulturális események kínálása mellett az is, hogy emlékeztesse a résztvevőket Isten hatalmas tetteire"— mondta megnyitóbeszédében Steinbach József püspök.
-
Ezt sem lehet túl korán kezdeni
Óvodások, iskolások, pedagógusok és szülők együtt szépítették péntek délelőtt a budafoki Halacska református óvoda udvarát a Szeretethíd első napján.
-
Legyünk mi is szamarak!
Kisebbfajta dzsembori alakult ki a Szeretethíd megnyitóján a budapesti Erzsébet téren.
-
Szeretethíd Ashával, a kiselefánttal
Idén 16 ezer jelentkező regisztrált a Szeretethídra. A Szeretetszolgálati Iroda munkatársai a budapesti állatkertben mutattak példát önkéntességből.
