Vendéglőből református, majd kopt templom
2012. augusztus 21., keddMagyarország első kopt ortodox templomát 2011. augusztus 21-én szentelte fel III. Senuda (1923-2012), a kopt keresztény közösség pápája. A templom helyén korábban református templom állt, de miután kicsinek bizonyult, a református egyházközség presbitériuma döntött a régi templom eladásáról, amit 2008. július 7-én hagyott jóvá az egyházmegyei elnökség.
A Budapest-Szemeretelepi Református Egyházközség megállapodást kötött a Magyarországi Kopt Ortodox Patriarkátussal az épület adásvételéről és 2010. december 31-ig való közös használatáról.
Budapest XVIII. kerületének Szemeretelepi része Szemere Miklós földtulajdonosról kapta a nevét, miután 1910 körül, a felparcellázás után családi házas lakónegyed alakult ki itt. Mind a katolikus, mind a református hitélet az 1920-as években indult meg, mindkét felekezet alkalmainak helyszíne az akkora Conrád utcai általános iskola (ma Pythagoras Általános Iskola) volt, míg saját templomaik meg nem épültek.
Az 1930-as években érett meg a gondolat a szemeretelepi reformátusokban önálló gyülekezet létrehozására és saját templom építésére. 1939-ben a szemeretelepi fiókegyházközség megvásárolt egy mulatót a Bajcsy-Zsilinszky úton, hogy ideiglenes templomot rendezzen be benne. A vásárláshoz a pénzt az egyházközség első gondnoka, Zabolai Kozma Balázs jogász kölcsönözte. Az épület tetejére kis harangtorony került, 80 kg-os haranggal; a 160 ülőhelyes templom belső kialakítása részben őrizte a mulató térelosztásának nyomait. Ennek az épületnek az újbóli átépítésével készült el az új kopt templom.
![]()
Az 1940-ben a Pestszentlőrinc-Központi Református Egyházközségből kivált anyaegyházközség végleges templomát a szemben levő nagyobb telekre tervezték, ahol ma a parókia áll. Több jeles építész készített terveket az építendő templomhoz. Az erdélyies terv mellett született egy erődítményre emlékeztető elképzelés is, mely Hegedüs Dezső építész elgondolása. A háború azonban meghiúsította a templomépítés tervét. Jelenleg e telken folyik az új református templom építése Nagy Béla építészmérnök tervei alapján.
Az új templom építésével kapcsolatosan a presbitérium által megfogalmazott igény az volt, hogy az építményről első ránézésre látszódjon, hogy református templom, és rendelkezzen ötszáz-ezer urna elhelyezésére alkalmas helyiséggel.
Az új református templom alapkőletételi ünnepségérét 2010. július 26-án tartották, amelyen igehirdetéssel dr. Bogárdi Szabó István a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke szolgált. 2012. tavaszától az épülő félben lévő templomban tartják istentiszteleteiket a szemeretelepi reformátusok,
Millisits Máté
Fotó: Bajkó Ferenc
Ez történik továbbiak →
-
05. 24. péntek
Szeretethíd
Kárpát-medence szerte -
05. 24. péntek
Református Zenei Fesztivál
Budapest -
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom
Olvasta már?
-
Nikolaus Schneider a Károli díszdoktora lesz
A Magyarországi Református Egyház vendégeként hazánkba látogat Nikolaus Schneider, az MRE aktív partneregyházának, a Rajnai Protestáns Egyház leköszönt lelkészi elnöke, és a Német Protestáns Egyház tanácsának elnöke.
-
Református intézményvezetőt díjaztak
Benkő Sándor-díjjal ismerte el Miskolc város Gálné Ács Mária szolgálatát. A miskolci Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház Családok Átmeneti Otthonának vezetője Miskolc város ünnepén vehette át a kitüntető elismerést.
-
Budapesten a kiskövesdiek
Felvidékről megérkeztek a kiskövesdi reformátusok, hogy részt vegyenek a Református Zenei Fesztiválon. Mi is az autóbuszon voltunk, időről időre jelentkezünk. Tartsanak velünk!
-
Ünnepi istentisztelet Debrecenben
A 475 éves Debreceni Református Kollégium és a magyar református egység ünnepe alkalmából szombaton hálaadó istentiszteletet tartanak. Élőben kapcsoljuk a Nagytemplomot.
-
Sikeres volt idén is a bibliaolvasás
Az RKKK együtt a Magyar Bibliatársulattal, a Kálvin Kiadóval és a Luther Kiadóval idén is megrendezte a pünkösdi bibliaolvasást. Az eddigi éveknek megfelelően, most is a Deák téri evangélikus templom adott otthont az eseménynek.
