Minden a tiétek!

2012. október 12., péntek

Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda szervezésében október 11-én, csütörtökön kezdetét vette a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes programsorozat. Az akcióra jelentkezett fiatalok hetvenkét órán, azaz három napon át fognak karitatív, szociális tevékenységet végezni. A programra református, katolikus és evangélikus fiatalok mellet közel ezer, magát vallásosnak nem tartó fiatal is jelentkezett. Az esemény várhatóan több mint nyolcezer embert fog megmozgatni országszerte.

A hétvégi feladatok között szerepel elhagyatott temetői sírok gondozása, játszóterek felújítása, takarítás, festés, de lesznek olyan önkéntesek is, akik öregek, illetve fogyatékkal élők otthonába fognak ellátogatni. A már ötödször megszervezett esemény fővédnöke a világ- és Európa-bajnok olimpikon, Hirling Zsolt, aki a tavalyi évben Kenyában egy árvaházban volt önkéntes.

Az országban több helyen is tartottak megnyitót a csütörtöki nap folyamán. Budapesten, az Erzsébet téren indult el a 72 óra kompromisszum nélkül. A megnyitót a szervezők egy padfestési akcióval kötötték össze. A mozgalom résztvevői és a vállalkozó kedvű, lelkes járókelők a Főkert Nonprofit Zrt. dolgozóinak segítségével újrafestették a megviselt állapotban lévő padokat. A nemzetközi kezdeményezés további öt országban is megvalósul: Csehországban, Ausztriában, Szlovákiában, Bosznia-Hercegovinában és Szlovéniában. A magyarországi akcióban erdélyi, felvidéki és cseh fiatalok is segítenek.

A sajtótájékoztatón Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára többek között elmondta, hogy a kormány különleges figyelmet fordít az önkéntes munka népszerűsítésére, éppen ezért nagyon örülnek a kezdeményezésnek.

Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa köszöntőjében az önkéntes akció jelmondatára hívta fel a fiatalok figyelmét, amit Pál apostol Korinthusiakhoz írt első levele harmadik részének huszonkettedik versében olvashatunk: „Minden a tiétek!". Tarr Zoltán elmondta, hogy fontos tudni a levélből kiragadott ige folytatását is: „Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené." Ebben a szellemben kívánt áldott szolgálatot az önkénteseknek.

A katolikus egyházat Papp Zoltán, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági referense képviselte. Papp Zoltán felhívta a figyelmet arra az érdekes egybeesésre, hogy a katolikus egyházban a megnyitóval megegyező napon kezdődött el a hit éve, amelynek célja Krisztus hirdetése az Őt nem ismerők számára.

A megnyitón az önkéntesek megkapták a feladatokat, és közösen indították el a visszaszámlálást a 72 óra kezdetéig. A program végén a színpad előtt kigyulladtak a 72 óra fényei.

Ábrám Anna

Képek: Stepanay Dóra, Sereg Krisztián

A Petőfi Rádió is csatlakozott a háromnapos önkéntes akcióhoz

A közszolgálati csatortna csapata azt vállalta, „hogy ezalatt a három nap alatt közvetít az eseményekről és a fiatalok közhasznú tevékenységéről. Szeretnénk népszerűsíteni, láthatóvá és elismertté tenni az önkéntes munkát: bemutatjuk, hogy sokkal többet kapunk, azáltal, hogy adunk" – olvasható a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleményében.Az adó péntektől vasárnapig óránként jelentkezik egy-egy tudósítással a helyszínekről, valamint olyan gondolatokkal, amelyek rávilágítanak arra, hogy az önkéntes munka egyszerűen örömet szerez mindenki számára. (Forrás: MTI)

 

On-line közvetítés 

A különböző helyszínekről folyamatosan rövid szöveges és képes tudósításokkal jelentkezik a 72 óra facebook-oldala is.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.