Egy elkóborolt református bárány

2012. október 25., csütörtök

„Nemcsak meghallgatom Istent, hanem meg is fogadom, amit mond" – mondja Cserhalmi György színész, aki nem egyházi közegben gyakorolja a vallását. Miközben a református egyház a jövőképén munkálkodik, és ezért még bizottságot is életre hívott, fontos megismerni: mit mondanak azok a hívők, akik az egyháztól eltávolodtak, de Istentől nem.

Református nevelést kaptál, ez pontosan mit jelent?

Annyira református nevelést kaptam, hogy gyermekkoromban a lágymányosi Károli Gáspár térre jártam Sebestyén Andor bácsihoz vasárnapi iskolába, rövid nadrágban, magas szárú cipőben. Nagyon édes felesége – egy nagymama típusú anyóka – mindig adott nekünk süteményt, tejet meg kakaót, akkor ez ritkaság volt. Andor bácsit nagyon szerettük, nem ijesztő fekete ruhás pap volt, hanem szürke kötött mellényes nagypapa, aki beszélgetett velünk. Akkor azt hittem, ilyen az egyház, aztán megismertem.

Hogyan és milyennek ismerted meg az egyházat?

Mint említettem, református vallásos nevelést kaptam, konfirmáltam is, és ha nagyon megvakarom magam, még menne a Heidelbergi Káté is. Nagyapám evangélikus kántortanító volt Mogyoródon, mindig az ő mondata jár az eszemben. „A papokkal nincs nagy baj – mondta a nagyapám – mert hinni hisznek Istenben, csak egyáltalán nem bíznak benne." Ahogy nőttem felfelé, és amit Debrecenben, ahol a fiatalságomat töltöttem, megtapasztaltam, ez a mondata a mindennapos életben nagyon konkréttá vált.

Pontosan hogyan vált konkréttá, mit tapasztaltál meg?

A reformáció egy nagyon érdekes menet volt, elindult Wittenbergából a kifüggesztett kilencvenöt ponttal, és Skandinávián át Erdélyen keresztül eljutott Debrecenbe, amiből kálvinista Róma lett. Azt tapasztaltam meg, hogy ennek a hatalmas útnak egyszerűen minden emléke elveszett. Az evangélium örömhírt jelent. A református papok nem mondanak örömhírt. Ledörögnek valamit, hogy utáld Horn Gyulát vagy szeresd Orbán Viktort, vagy utáld Orbán Viktort, és szeresd az utána következőt. Lehet, hogy ez néhány embernek örömhír, de az egy szűk közösség. Engem ilyennel ki lehet üldözni a templomból. És az a szakmámból is fakad, hogy észreveszem, hogy ehhez jön még egy pokoli rossz kántálás, amelyben se nyelvhelyesség, se szórend, emellett alapvető nyelvtani hiányosságok. Ezért magának a beszédnek, az evangéliumnak az értelme veszik el.

Mi hiányzik neked a református egyházból?

Az hiányzik, hogy az evangéliumot hirdessék. Az örömhírt. Ez lenne a hivatása. Nyilván van egy csomó közéleti probléma, amibe alanyi jogon bele is szólhatna, de ezt csak kritikus időszakokban kéne tenni, és nem a választások környékén. Emellett állandóan magasztos dolgokról van szó, miközben az embereknek hétköznapi gondjaik vannak. És nem mindnek futja méregdrága pszichológusra, elég gondjuk, hogy hogyan tudják túlélni a következő hetet vagy a következő napot. Ezért az az igényük, amivel elmennek a templomba, nem fog kielégülni.

Ismersz jó példákat is?

Vannak kivételek. Rengeteget kaptam nagyapámtól, nagyanyámtól, gyakorlatilag ők neveltek fel, mert nagycsalád voltunk, és én velük szorultam egy szobába. Ők hitben nőttek, hitben éltek, iszonyú jó példák voltak nekem. A nagyanyám addig nem volt hajlandó meghalni, amíg meg nem született a lányom. Akkor odacsoszogott a kis botjával az ágyához, és azt mondta: „Rendben van, én most elmegyek, de ez a gyerek ne legyen pogány, kereszteljétek meg". Én ezt aztán jól el is felejtettem, aztán ideiglenesen Kelenföldre költöztünk, és a külső-kelenföldi református templomban megismertem egy fantasztikus lelkészt, Kálmán Pétert. Akkor rögtön eszembe jutott a nagymama, és megkereszteltük a lányomat. Ez már több évtizede volt, de ez a kapcsolat a mai napig tart Péter és a lányom között, illetve köztem is.

Vannak-e műveltségednek olyan részei, akár még jellemvonásaid is, melyekről azt gondolod, összefügg a protestáns hagyománnyal, amelyben nevelkedtél?

Persze, de ez nemcsak azzal függ össze, hogy protestáns vagyok, hanem hogy a felnevelő városom Debrecen: a debreceniek rohadt makacs emberek. Érthető, magához a reformációhoz is hihetetlen makacsság kellett. És nagy ravaszak is voltak. Kolozsvárott a katolikusoktól ellopták a nyomdát, hogy a saját Bibliájukat tudják nyomtatni, egész Nagyvárad környékét lenyúlták saját egyházi birtoknak. De ezekben a bűnökben az ember érzi a túlélésért folytatott harcot, és megbocsátja őket. Ott van a gyökere az egésznek, amikor a reformáció idején Ambróziusz kanonok Debrecenben a földbe szúrt egy líciumágat, és azt mondta Bálint papnak: „Akkor lesz valami az új hitből, amikor ez a földbe szúrt lícium fává nő!". „Akkor fa leszen!" – válaszolta erre a református Bálint pap, aki valóban hitt, és a példátlanul magasra nőtt líciumbokor ma is ott virít, és jó nézni, hogy ott van.

Találkoztál olyan színművel, filmmel, amelyben számodra az igazi keresztyénség nyilvánul meg?

Robert Bolt Kinek se nap, se szél című drámájában Morus Tamásról, azaz Sir Thomas More-ról példát lehet venni. Elvei vannak, melyekből nem enged, ráadásul olyan elvek ezek, amelyekkel hétköznapi halandóként tudok azonosulni. Ebből a súlyos történetből ma is lehetne tanulni. A magyar történelem is jó tanítómester, de a papok ugyanúgy nem tanulnak belőle, mint a politikusok. Vagy senki, aki merészkedik megszületni erre a világra.

Játszottál olyan műben, amelyben a hithez, a keresztyénséghez való viszonyod meg tudott jelenni?

Erre nagyon egyszerű válaszolni. Minden egyes filmem, színpadra készülésem előtt a Jóisten segítségét hívom, Latinovits Zoltánét és az apámét. Ez egy fohász, gyors és elkerülhetetlen.

Imádkozol, említetted gyermeki hited. Hogyan befolyásolja a hitedet, ahogy az egyházra tekintesz?

Most is gyermeki hitem van. Attól, hogy az egyház ennyire felnőtt, én még nem lettem az. Az én hitem a Jóistenben ugyanolyan erős, mint gyermekkoromban, és napról napra erősödik. És most, hogy már egészen erősen öregszem, már nemcsak hitem van ebben, hanem tudásom is. És mert tudásom is van, egyáltalán nincs szükségem az egyházra. Megvagyunk mi ketten a Jóistennel, abszolút jól megvagyunk. Mondjuk, a hiátust az egyház szenvedi el, de csak olyan értelemben, hogy egy bárány elkóborolt. És az nem feltétlenül csak egy bárány, hanem egy adófizető bárány is.

Milyen a kapcsolatod Istennel?

Teljesen személyre szabott kapcsolatom van Vele. És mivel nemcsak meghallgatom, hanem meg is fogadom, amit mond, ez baromi érzékennyé teszi az embert a világ viselt dolgai iránt. Ez a nehéz benne, ezért nehéz Istennel együtt járni.

El tudod képzelni, hogy történik valami, és te újra a református egyházhoz akarsz tartozni?

Nem tudom elképzelni, ebben a formájában nem tudom elfogadni. Ahhoz hinni kéne a papoknak – nem a politikusokban, hanem Istenben – és azzal párhuzamosan bízni is.

A Kossuth- és számos más díjat elnyerő színész Budapesten született 1948-ban. Protestáns családból származik, felmenői között reformátusok és evangélikusok is voltak. Jól ismeri Debrecent, a „kálvinista Rómát": édesanyja, Varga Magda operaénekes a debreceni Csokonai Színház meghatározó alakja volt. Miután 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, az ifjú színész maga is a debreceni Csokonai Színházba vette az irányt, ahova később is visszatért. A budapesti Katona József Színház tagja, 1991 óta szabadúszó, rendezőként is bemutatkozott. A politika is vonzotta: 2009-ben az európai parlamenti választáson az LMP és a Humanista Párt által alakított listán a 20. helyen szerepelt. Több mint kétszáz filmben játszott, köztük az Oscar-díjas, Szabó István rendezte Mephisto-ban. Generációk színészideálja, modern hőstípusnak mondják. A német Wim Wenders, a Berlin felett az ég című film rendezője a tíz legjobb színész között tartja számon. Nemrégiben mutatták be lánya, Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című nagyjátékfilmjét, melyben az egyik főszereplőt alakítja.

Sindelyes Dóra
Fotók: Sereg Krisztián

 

Istent keresem

Zsid 7,11–28

„...üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink