Költözik a REV

2012. november 05., hétfő

Hannoverbe költözik a Református Egyházak Világközössége (REV).

A REV Végrehajtó Bizottsága e-mailben szavazott arról, hogy a szervezet székhelyét Genfből Hannoverbe helyezik át. A szavazás eredményét a szervezet elnöke, Jerry Pillay jelentette be november 5-én. Pillay nyilatkozatában üdvözölte a döntést, és megerősítette, hogy a REV új székhelyén is „az alapvető megbízatására, azaz az egyházi egység és a társadalmi és gazdasági igazságosság előmozdítására, valamint a teremtett világ megőrzésére összpontosít majd".

Kizárólag pénzügyi okok vezettek a döntéshez, amelyet hosszas előkészület előzött meg. A REV tagdíjai alapvetően euróban vagy dollárban érkeznek a szervezet számlájára, a svájci frank árfolyamváltozása miatt ezért komoly veszteséget könyvelt el a közösség. A folyamat során lehetséges helyszínként merült fel Hongkong, Johannesburg és Amsterdam is. A mindösszesen hét munkatársat foglalkoztató központi iroda várhatóan 2013 decemberében költözik a Németországi Református Egyház Kálvin központjába, ahol a Német Református Szövetséggel osztozik majd az irodahelységeken.

Setri Nyomi, a REV főtitkára köszönetét fejezte ki munkatársainak, akiknek újabb áldozatot kell hozniuk a költözködés miatt. A református világszervezetnek 1948 óta Genfben volt a központja. Ekkor helyezte át székhelyét az elődszervezet, a Presbiteriánus Világszövetség Edinburgh-ból a svájci városba, az Egyházak Világtanácsa irodáinak helyet adó épületbe. A jelenlegi döntés ugyanakkor nem jelenti az ökumenikus elkötelezettség gyengülését.

A főtitkár tájékoztatása szerint a költözéssel várhatóan évi kétszázezer svájci frankot takarít meg a világszervezet.

Külügyi Iroda

Forrás: www.wcrc.ch

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió