Beiktatták az új kopt pápát

2012. november 19., hétfő

Az új pápát II. Tawadros néven november 18-án szentelték fel, pontosan nyolc hónappal az előző pápa halála után.

A több mint nyolcvan milliós Egyiptom lakosságának mintegy egytizede kopt. Az új pápától azt várják, hogy fokozni tudja a koptok befolyását, valamint biztosítja a közösség politikai védelmét az észak-afrikai arab országban.

A most hatvan éves új kopt pápa bizalmasa volt elődjének. Az eredeti nevén Vagih Sobhi Baki Soliman 1952. november 4-én született a Nílus-deltában fekvő Mansoura városkában, ahol édesapja agrármérnök volt. Két nővérével és a szülőkkel Sohag városba költöztek, itt tanult. Damanhur városban lépett kopt iskolába, itt kezdődött el vallásos neveltetése. Itt lett később iskolaigazgatója az egyik legnagyobb egyházi középiskolának. 1975-ben az alexandriai egyetemen gyógyszerész diplomát szerzett. 1983-ban szentelték pappá. 1986-ban elhatározta, hogy szerzetesi életet fog élni, belépett tehát a Szent Pishoy Kolostorba. 1988-ban szentelték szerzetessé. 1997-ben pedig püspökké ordinálták Beheiraban. 1999-ben újabb diplomákat szerez Szingapúrban: üzleti adminisztrátor és keresztyén nevelés szakból. 12 könyvet írt a keresztyén teológia különféle témaköréből. Igen fontosnak tartja, hogy az egyiptomi gyermekeket előítélet mentesen neveljék az iskolákban. Nagy hangsúlyt helyez a fiatal nemzedékek vallásos nevelésére is. 

A november 4-i pápaválasztó misén – hagyományoknak megfelelően - egy vak gyermek húzta ki az új pápa nevét tartalmazó papírlapot az arra elhelyezett kristályvázából, amibe a három pápajelölt neve került.  A másik két jelölt szintén püspök volt, egyikük Rafael püspök Kairó központjából, a másik Rafael Ava Mina püspök, az alexandriai St. Mina kolostorból - jelenti az Egypt Independent hírügynökség.

Forrás: evangelikus.hu, MTI

 

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.