Adventre előretekintve

2012. november 28., szerda

Év végi találkozójukat tartották a katolikus püspöki konferencia állandó tanácsa, a református és evangélikus egyház püspökei.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága budapesti székházában ültek beszélgető asztalhoz a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia állandó tanácsa tagjai, a református és evangélikus egyház püspökei. Az advent első vasárnapját megelőző, idei harmadik találkozót közös imádsággal kezdték az egyházi vezetők.

Az egyházi vezetők testvéri hangulatban osztották meg egymással az ökumenikus együttműködéssel kapcsolatos örömteli tapasztalatokat és nehézségeket. A kapcsolatok további mélyítése érdekében megerősítették a rendszeres, nyílt párbeszéd folytatásának szükségességét.

A tanácskozáson, egyebek mellett, az egyházak által ellátott közfeladatok finanszírozásával kapcsolatos kilátások bizonytalanságáról is szó esett. A bizonytalanságok felszámolása az állami közfeladatellátás finanszírozási rendszer kialakítása után lehetséges, ehhez további tárgyalásokra van szükség az állam és az egyházak között. Általános alapelvként az egyházi vezetők megerősítették, hogy a közfeladatellátás tekintetében az egyenlő finanszírozás elvét kell szem előtt tartani és a tárgyalások során is ezt kívánják képviselni. A kötelezően választható hit-, és erkölcstan oktatás felmenő rendszerű bevezetésével kapcsolatos még nyitott kérdések megoldásához további egyeztetések szükségesek.

 A vasárnap kezdődő ádventi időszakra előretekintve az egyházi vezetők emlékeztettek, hogy a gond, reménytelenség és hiú remény világában van jövő: az eljövendő Jézus Krisztus.

A három egyház püspökeinek következő találkozójára 2013 tavaszán kerül majd sor.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.